Bizonyára te is voltál már mélyponton. Én is voltam többször, legutóbb nem is olyan rég. Ezt örökítettem meg ezzel az írással. Remélem, neked is reményt ad vagy bármit, amire szükéged van ahhoz, hogy továbbmenj.
Itt a vége. Nem bírom tovább. Mintha az egész eddigi életem egy harc lett volna. Elfáradtam. Nem is elfáradtam, a végső kimerültségben vagyok.
Egy mondat visszhangzik bennem: „ahol az én erőm véget ér, ott kezdődik Istené”. Már nem tartom önmagamat, képtelen vagyok rá. 26 évig mást sem csináltam, csak tartottam magamat és másokat. A munkában pedig folyamatosan megfelelési kényszer, satuba fogott gyomor és tüdő. Kipréselik az utolsó leheletemet, az utolsó gondolatomat is.
Cseppenként, napról napra fogyok el a világ vasmalmaiban.
Ki akarja ölni a kreativitásom, a belső szépségem, az életerőm, az életkedvem. Semmi nem maradhat bennem, egy csepp energia sem. Mintha minden és mindenki az erőmet, a figyelmemet akarná, de viszonzás nincs, hisz ez csak természetes, hogy így élsz. Magadat elnyomva, másokat emelve. Meghalok, ha csak a gondolat átsuhan rajtam, hogy még több teher kerül rám. Egyszerűen nem bírok el többet.
hirdetésA Megváltó azért halt meg, hogy szabadok legyünk.
A Megváltóm azért halt meg, hogy szabad legyek. Akkor miért vagyok még mindig rab?
Rabja a kötelességeknek, a megfelelni mindenkinek, a jó keresztény máznak, rabja az időnek, a láncokként, bilincsekként rám fonódó terheknek, a családomnak, a hazámnak, az identitásom összes mozzanatának. Mintha rab lennék úgy mélyen. Zsigerileg.
De egy kis hang, egy parányi hangocska SOHA nem adja fel, hogy megtalálja a szabadságot. Jöhet bármekkora vihar, fújhat orkánerejű szél, ellephet a szökőár, ezt a belső, halk, soha meg nem alkuvó hangot senki és semmi nem tudja elhallgattatni. Ez a remény hangja. A szabadságszereteté. Az Igazságé.
Az Igazság pedig soha nem mond le rólam. Tudja, hogy erősebb, mint a hazugság, mert az csak illúzió, Ő pedig öröktől fogva létezik. És soha. Nem. Adja. Fel. Harcol értünk, a szívünkért, az életünkért. Harcol a szabadságunkért, a teljes, sejtjeinkig hatoló békességért. Harcol, mert szeret. Nem azt, aki lehetnél vagy majd egyszer leszel, ha végre felnősz és érett, erős jellemmé válsz. Nem, most.
MOST SZERET. Tökéletesen ismerve és tudva, hol tartasz most.
Ismeri a rémálmaid, ismeri a legrettenetesebb forgatókönyveket a fejedben. Ismeri a traumáid és az emiatt kialakult védekező, hárító mechanizmusaid. Ismeri minden megalkuvásod és önigazolásod, végignézte a legparáznább éjszakáid. Tudja, hogy a szeretetért bármit megtennél, még önmagadat is elérulnád és őt, az Igazságot is.
Tudja ezt mind és mégis szerelmes. Beléd. Ő az, aki nem hagy el, ha a halál völgyében jársz is, vagy akár magatehetetlenül fekszel. Ő az, aki vigasztal és felemel. Ő az, aki hisz benned, mikor te már réges rég lemondtál magadról. Ő az, aki nem éri be kevesebbel, mint azzal, ami neked a legjobb. Nemcsak amire te azt mondod, hogy legjobb, mert a szíved mélyén rettegsz, hogy ennél úgysem lesz jobb. Hanem arra vágyik neked, ami valóban a legjobb.
Igen, tudja, hogy amíg ide eljutsz, meg kell halnod önmagadnak. Nem is egyszer, százszor. Minden egyes nap. Tudja, hogy rá kell döbbenned: ember vagy. Nem Isten. Ember vagy, tehát gyenge, felelőtlen, következetlen, kicsi, gyáva, hazug, kétségbeesett, rabságban tengődő.
Ember, tehát erős, bátor, őszinte, igazságkereső, nyitott szívű, együttérző, szabad. Ez is mind te vagy. Ez is mind én vagyok.
Tudja, érti, hogy a gyengepontjaid most még sokkal élesebben látod, mint azt a sok kincset, ami a lényed lényege. Tudja, hogy nem telik el úgy nap, hogy ne vádolnád magad. Tudja, hogy egy részed mindig is haragudott, amióta csak él.
De mivel másra nem “lehetett”, maradt a belső rombolás. Városok pusztultak el. Özönvíz tarolt le minden élőt. Tűz pusztította el az életadó, oxigént termelő fákat. Mindenhol hamu és mérges gőzök. Maradványok egy vulkán tombolása után.
De tudod mit? Ha nem jött volna szökőár, vulkán és tűz, ugyanaz maradtál volna.
Most, hogy minden porig égett, van esély valami újra. Valami ezerszer, milliószor jobbra. Itt van az ÚJ kezdete. Most van az, amikor a régi elmúlt és íme, újjá lett minden.
Látod? Ott a vastag hamuréteg alatt már egy kis virág éled. A szmog kezd csökkeni, ott már egy kis kék folt is látszik az égből. Amott meg egy fűszál sarjad két rom közül.
Ezt mondja Jézus: „Én, az Élet vagyok benned és veszlek körbe. Én, az Ajtó kötlek össze egy gyönyörű világgal. Én, a Kenyér táplállak és éltetlek nap mint nap. Én, a Szövetségesed győzök veled. Gyere, induljunk!”
hirdetés
Még nem érkezett hozzászólás