2021. 07. 14.

Egy keresztény musical, ami igazán felpörget

Egy pörgős és leplezetlenül keresztény musicallal jött elő idén a Netflix. „A Week Away” (Életem nyara) című alkotás vállaltan a High School Musical keresztény verziójaként került a vászonra és megérte.

Könnyed, vidám és szórakoztató, a zene pedig felpezsdít, tökéletesen olyan musical, aminek a dalait tinilányok éneklik a gimi folyosóján. Nincsen benne semmi kioktató, semmi kenetteljes, könnyen fogyasztható és a végére kicsit boldogabbak leszünk. Aki mélyenszántó lelki vívódásokra, látványos megtérésekre számít az csalódni fog, a film nem erre van kihegyezve, ami talán kicsit a gyengéje is, hiszen e téren csak a felszínen kaparászik, de talán nem is ez a feladata.  

A sztori röviden: egy zűrös amerikai srác mielőtt bedugnák a javítóba egy utolsó lehetőséget kap, hogy egy keresztény nyári táborban magába nézzen és esetleg változtasson az életén. Hogy összejön-e neki? Persze, ezt már a főcím nézése közben is tudjuk. Lesz benne egy jófej új barát, aki mindenben segít? Igen. Lesz benne egy helyi vagány srác aki megpróbál keresztbe tenni főhősünknek, de végül minden jóra fordul? Természetesen. És persze lesz benne nagybetűs szerelem,  ez a szál kapja a legnagyobb hangsúlyt a filmben, de nem róható fel neki: ez egy igazi zenés tinifilm, de az üzenet lelkesítő:

hirdetés

Krisztust követni kaland, vágj bele!

Lovas Csenge

kép forrása: Netflix

Borítókép: YouTube - Netflix

Ne feledd, a megosztással evangelizálhatsz!

Ajánló
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás