2021. 06. 17.

Amit nem látsz a címlapokon – így védi a gyerekeket a katolikus egyház

Összefogás indult a gyermekek védelme érdekében, melyben olyan emberek működnek együtt, akik minden erejükkel védik a gyermekeket, és szeretnék megmutatni, hogy az egyházban sokkal többen vannak azok, akik alázatosan szembe mernek nézni a múlt bűneivel, és meg akarják mutatni a világnak, hogy mi is az evangélium valódi üzenete.

Országos gyermekvédelmi szakmai fórumot tartottak június 16-án az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye, a szerzetesrendek, valamint egyházi tanintézmények szakembereinek részvételével. A rendezvény célja az volt, hogy elindítsa az országos gyermekvédelmi együttműködést a katolikus egyház intézményei között.

„Nem rohanunk el a kínos kérdések elől, hanem inkább eléje megyünk ezeknek.” – hangzott Dabóczi Kálmán, a Hetvenkét Tanítvány Mozgalom elnökének nyitóbeszédében. A T72 Pedagógiai Műhelyének szakmai fórumán ismertették a magyar katolikus egyház közösségeinek, illetve intézményeinek a gyermekvédelmi programjait, továbbá egyeztették a jövőbeni elképzeléseiket.

„A gyermekvédelem messze több, mint a megtörtént esetek feltárása és a sebek gyógyítása” – tette hozzá Dabóczi Kálmán, aki hétgyermekes édesapaként is kiemelten fontosnak tartja, hogy a szülők nyugodtan rá tudják bízni a gyermekeiket a velük foglalkozókra.

A szakmai fórum iránt elsöprően nagy volt az érdeklődés, nem csoda, hiszen a gyermekvédelem témája az utóbbi években kiemelt figyelmet kapott. Mégis, amikor Rubovszky Rita, a T72 Pedagógiai Műhelyének a vezetője, a Patrona Hungariae Katolikus Iskolaközpont főigazgatója köszöntőjében kiemelte, hogy a rendezvénynek nem célja a korábbi esetek boncolgatása, hanem egy szakmai fórum, úgy éreztem, ezzel már elveszett az esélye annak, hogy a meghívott sajtómunkatársak kiemelten foglalkozzanak vele. Mert azáltal, hogy a magyar katolikus egyházban átfogó program indult a gyermekek védelmére, és ennek már kézzelfogható eredményei vannak: nem kerül a címlapokra, mert nem elég botrányos. Ahogyan azt Szentes Judit SSS, a Katolikus Pedagógia Intézet gyermekvédelmi szaktanácsadója is nagyon találóan idézte Berecz Andrástól:

„Egy fa kidől, messze hangzik, Nő az erdő, ki hallja?”

Márpedig az erdő kitartóan nő, ennek mindenki szemtanúja lehetett, aki csak részt vett a fórumon.

A Pannonhalmi Gyermekvédelmi Rendszerről Juhász-Laczik Albin OSB, a Pannonhalmi Bencés Gimnázium igazgatója tartott beszámolót. A Bencés Gimnáziumban elsősorban az emberi méltóság védelmét tartják fontosnak, erre egy négy főből álló védelmi csoport vigyáz az intézményben. A védelmi csoportnak nem célja a fegyelmezés, sokkal inkább a bizalmi légkör megteremtése és a segítségnyújtás – tanároknak, diákoknak és az intézmény összes dolgozójának egyaránt. Albin atya elmondta, hogy örömmel osztják meg tapasztalataikat és tévedéseiket is másokkal, így segítve a minél hatékonyabb munkát.

Képen: Juhász-Laczik Albin OSB Fotó: Bielik István

A szerzetesrendeknél is megindult az Emberi méltóság projektje, melynek előkészítő szakaszában specifikus gyermekvédelmi weboldalt hoztak létre, amely bejelentő felületként is szolgál. A stratégia célja, hogy az emberi méltóságot tiszteletben tartó és védő szemlélet a szerzetesi közösségekben és intézményekben alapvető legyen – erről Rudan Mária projektvezető mesélt. De mindemellett több szerzetesrendet segítettek a gyermekvédelmi szabályzataik megalkotásában, valamint gyermekvédelmi képzéseket is tartanak.

Ehhez kapcsolódóan a Don Bosco Szalézi Társasága szerzetesrend képviseletében dr. Puskás Balázs gyermekvédelmi felelős is bemutatta a rend törekvéseit. Puskás Balázs elmondta, hogy személyesen járja az országban található iskolákat és méri fel a gyermekvédelmi törekvéseket.

Tragikus, de az az általános tapasztalat, hogy a gyermekeket családon belül éri a legtöbb bántalmazás.

Ilyenkor fontos, hogy a pedagógus felkészült legyen, és a leghatékonyabban tudjon segítséget nyújtani – vagy egyáltalán ismerje fel a bántalmazás jeleit a gyermeken. Ehhez azonban képzésre van szükségük a pedagógusoknak, melyben a rend minden segítséget megad; tapasztalataikat pedig másokkal is örömmel megosztják.

Fotó: Bielik István

A sajtóban keringő drámai történeteknek köszönhetően azonban mégis Dr. Gájer László atyára, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye gyermekvédelmi felelősére irányult a legnagyobb figyelem, hiszen ő a papság körében elindított gyermekvédelmi programokról beszélt. Egészen drámai volt, ahogyan elmondta, ezen szégyenteljes esetek miatt az egész papság megbélyegződött – őt magát még saját családtagjai is megbélyegezték. Mit lehet ekkor tenni? Ki védi meg a papok emberi méltóságát – boncolgatta a kérdést, majd elmondta, hogy ez a kezdetleges félelem érzékelhetően oldódik és elindult egy szemléletváltás a papság körében.

Az esemény vezérigéjéül éppen a következő szentírási szakaszt választotta: „Lehetetlen, hogy botrányok elő ne forduljanak. De jaj annak, aki okozza őket. Jobb volna neki, ha malomkövet kötnének a nyakára és a tengerbe vetnék, mint hogy e kicsik közül egyet is megbotránkoztasson.” (Lk 17,1b-2)

Gájer László elmondta, hogy a Főegyházmegyében 2021-től a papi továbbképzésben rendszeresítették a gyermek-és ifjúságvédelmi képzéseket, valamint a 2021/22 szemesztertől beillesztik a kispapok szemináriumi képzésébe is. Tovább bővítik a terápiás segítségnyújtás lehetőségeit, ennek érdekében az egyháztól független terápiás központtal kötöttek együttműködést.

A szakmai fórum lelkesítő képet nyújtott a katolikus szervezetek gyermekvédelmi munkájáról. Olyan emberek fogtak össze, akik minden erejükkel védik a gyermekeket, és szeretnék megmutatni, hogy az egyházban sokkal többen vannak azok, akik alázatosan szembe mernek nézni a múlt bűneivel, és meg akarják mutatni a világnak, hogy mi is az evangélium valódi üzenete. Az az üzenet, melyet a kevesek botlása besározott.

Borítókép: Fotó: Bielik István
Tudósítás
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás