Sokszor gondolkozom rajta, hogy vajon mi lenne velem egy üldöztetés idején? Fel merném-e vállalni Krisztust és merném-e vállalni érte a szenvedést vagy akár a halált?
Romantikus gyermeki képzeletemben sokszor megjelent a kép, amit ilyen témájú filmekben láttam: áll a keresztény a cirkuszban, környékezik az oroszlánok, zúg a tömeg ő pedig bátran tekint a halál arcába. De vajon, ha mindezt a saját életemben kellene megtapasztalnom és nem oroszlánnal, de teszem azt börtönnel, esetleg kivégzéssel kellene szembe néznem, fel merném-e vállalni, hogy az Úrhoz tartozom?
Nem mernék ilyet kijelenteni. Manapság is sokszor nehéz megvallanom őt mások előtt, pedig most nem sodrom magam életveszélybe ezzel. Összeszedtem azt a hét dolgot, amelyek miatt ha feljön egy ilyen téma, bizony előfordul, hogy inkább a háttérben maradok.
- Nincs elég tudásom és félek, hogy alul maradok a vitában
- Kerülöm a konfliktust
- Bizonytalanabb periódusát élem a hitéletemnek
- Attól félek, hogy nem vagyok hiteles, mit gondolnának, hogy ilyen egy keresztény?
- Félek, hogy kinevetnek vagy megaláznak
- Félek, hogy megbántok mást a meggyőződésében, hogy agresszívnak tűnök vagy nem tűnök elég elfogadónak
- Félek, hogy engem bántanak meg és így inkább az esélyt sem adom meg erre
Eszembe jut azonban Péter, aki mikor eluralkodott rajta a félelem háromszor is megtagadta Krisztust, Ő mégis rá építette az egyházát amikor eljött az ideje, Péter vállalta a halált is a Mesterért. Az emberi gyengeség, a félelem természetes és a bénultságérzés is, ami ezzel jár. Azonban törekednünk kell, hogy ha kis lépésekben is, de ezekben a helyzetekben minél inkább helyt tudjunk állni és kérjük a Szentlelket, hogy erősítsen meg minket.
Lovas Csenge
Ne feledd, a megosztással evangelizálhatsz!
hirdetés
Még nem érkezett hozzászólás