Nem kell rendkívülinek lenni ahhoz, hogy az életünkkel szolgálni tudjunk másoknak. Alázatos és önfeláldozó életünkkel észrevétlenül is hétköznapi szentekké válhatunk. Ez a kedves kis történet is erre szeretne tanítani minket.
Utolsó ítélet
Amikor az öregasszony egy dolgos, de egyszerű élet végén meghalt, rögtön ott volt a hosszú sorban és nyugodtan haladt ő is a legfőbb Bíró felé. Amint a célhoz közeledett, egyre tisztábban hallotta az Úr szavait. Az egyikhez így szólt:
– Segítségemre siettél, amikor az autósztrádán megsebesültem és bevittél egy kórházba, gyere be a Paradicsomba!
Egy másiknak pedig ezt mondta:
hirdetés– Te uzsorakamat nélkül kölcsönöztél egy szegény özvegynek, ezt is nekem tetted, gyere be te is.
A következőhöz pedig így szólt:
– Te több embert megoperáltál súlyos esetekben, így tulajdonképpen nekem segítettél, térj be te is a Mennybe.
Ez így ment hosszú időn át. A szegény asszonyt elfogta a félelem. Amint hallotta a sok jótettet, akármilyen igyekezettel is gondolt vissza életére, nem jutott eszébe hogy valami rendkívüli jót tett volna. Másokat is előreengedett és erősebben kezdett gondolkozni, de hiába, semmire sem emlékezett. Már éppen vissza akart fordulni, amikor egy angyal jóságosan mosolyogva, de nagyon határozottan visszatessékelte. Szíve a torkában dobogott, mikor megállt az Úr előtt. Érezte, hogy Ő kedvesen rámosolyog.
– Te mindig kivasaltad az ingeimet… Gyere be te is az örökkévalóságba.
Néha nagyon nehéz elképzelni, mikor tettünk rendkívüli jót, vagy mikor viselkedtünk közömbösen.
Forrás: Katolikusok vagyunk Facebook-csoport
hirdetés
Még nem érkezett hozzászólás