Olyan világra vágyom…

Emberi természetünkhöz hozzátartozik, hogy szeretünk mindent felcímkézni és beskatulyázni. Úgy érezzük magunkat komfortosan, ha tudjuk, mi micsoda, mert így az új dolgokat is könnyen tudjuk kötni valamihez és nem olyan félelmetesek az ismeretlen dolgok. Ez a képesség egyébként nagyon fontos a hatékony tanuláshoz is, így nem mondanám, hogy mindenestül rossz dolog, de most mégis egy káros aspektusára szeretnék rávilágítani.

Az utóbbi időben nagyon felerősödtek ezek az egymást bedobozoló, eszméket és elveket osztályozó hangok:

Ha nem támogatod a melegek házasságát, akkor homofób vagy, de minimum maradi és konzervatív.

Ha nem fordítasz hátat a házasságtörő barátodnak, akkor liberális és megengedő vagy.

hirdetés

Ha jó anyagi körülmények között élsz, akkor bizonyára fukar vagy és fennhordod az orrod, de ha adakozol és jótékonykodsz, akkor már bolond vagy.

Ha munka után sietsz haza a családodhoz, akkor „antiszociálisnak” tartanak, ha viszont eljársz hébe-hóba a barátaiddal sörözni, akkor iszákos vagy és talán még hűtlen is.

Nincs ez így jól. Ez a fajta osztályozás, címkézés nem a tanulást vagy az életben való boldogulást segíti, csupán megnyomorítja a társadalmat és magát az embert. És akkor még nem is beszéltem arról, hogy már a kereszténységet is skatulyázni kell: konzervatív, fundamentalista, karizmatikus, liberális… Nekem személy szerint elegem van abból, ami a médiából és a kommentekből árad, abból az egymást megnyomorító mentalitásból, amely elveket, eszméket, de legfőképpen egyéni érdekeket helyez előtérbe, de semmiképpen nem Istent.

Ha mindenképpen be kellene sorolnom magamat valamilyen csoportba, akkor kizárólag egy helyre szeretnék tartozni: Isten gyermekei közé.

Isten gyermekei pedig nem liberálisok, de minden emberben meglátják az istenarcúságot és eszerint cselekszenek. Nem a tolerancia vezeti őket a szenvedő vagy az átlagtól eltérő embertársaikhoz, hanem a szeretet.

Isten gyermekei nem konzervatívok, nem ragadnak le eszméknél, „a törvénynél” (Mt 23.23), de mindennél jobban ragaszkodnak az Igazsághoz, vagyis Isten szavához.

Isten gyermekei nem családcentrikusak, hanem azzal a tudattal élnek, hogy az élet szent, mert Isten ajándéka.

Isten gyermekei nem karizmatikusak, hanem alázatosak és készek dicsőíteni és hirdetni Istent alkalmas és alkalmatlan időben (2Tim 4.2).

Isten gyermekei nem homofóbok vagy ítélkezők, de távol tartják magukat a bűnös cselekedetektől, mert így maradhatnak tiszta szívűek, amellyel képesek az ellenségeiket is szeretni.

Mindenekelőtt Isten gyermekei örökösök, az üdvösség várományosai. Olyan emberek, akik az életüket nem a saját érdekeik mentén igazgatják, hanem annak tudatában, hogy hatalmas örökségük van a Mennyben. Éppen ezért Isten gyermekei nem szolgálhatnak két úrnak, Istennek és a világnak is. Jogunk van felvenni a kesztyűt, sőt kötelességünk is határozottan kiállni Isten igéje mellett, de nem használhatunk olyan eszközöket, szavakat, kommenteket, megjegyzéseket és posztokat, melyek kárt okoznak, bántanak, kirekesztenek. Jézus nem követelte erőszakosan a zsidóktól, a szamáriaiaktól vagy a rómaiaktól, hogy térjenek meg és higgyék el, hogy ő a Messiás. Egyszerűen ott volt közöttük és határozottan képviselte az Atyát. Nem vette fel sem a farizeusok, sem a pogányok stílusát, mégis erő volt a szavaiban, a tanításában, mert a Lélek vezette.

Olyan világra vágyom, ahol egyre több ember él a Lélek vezetésében, az istengyermekség teljes tudatában. Olyan világra, ahol nem az a lényeg, hogy a mi véleményünket sokan meghallják, hanem az, hogy Isten hangját hallja minden ember. Így legyen, én ezért imádkozom.

hirdetés