A Papp válaszol!

A Papp válaszol – nős férfival szerelem, lelkiatya keresése, újévi kezdet

Fél év szünetet követően folytatódik A Papp válaszol rovatunk, így újra hétről-hétre olvashatjuk Papp Miklós görögkatolikus pap és családapa elgondolkodtató válaszait! A cikk alján te is felteheted kérdésedet!

Valentin (Esztegom)

Miklós atya hogyan kezdi az új évet? Lelkileg mire hívná fel a figyelmet karantén utáni éltre?

Igen kegyelemi ajándék az, hogy az új évet a vízkereszt ünnepe nyitja meg. Mintha az ünnep friss vízzel hintene meg bennünket az új év kezdetén! A karanténban mindannyian tompultunk, lassultunk, „elidegenedtünk”, esetleg híztunk… Év elején érdemes a vízkereszt ünnepének igazságait, ikonjait szemlélni, s engedni, hogy hasson az új évünkre.

Szeretjük Jézus messiási „életpályát” simának elképzelni, pedig küzdelmek és megvilágosodások az ő emberi belátásai számára is voltak. A vízkereszt ünnepe olyan, mint a startlövés. Eddig szüleivel élt, ácsként dolgozott, felértékelte és megszentelte a „kis emberek” életét is – végtelen méltóságot adva az egyszerű szolgáló életnek! Ám ezen az ünnepel leszáll rá a Lélek és az Atya szózata is elhangzik fölötte: innentől kezd majd nyilvánosan tanítani. Szóval az ünnep minket is megmozgat a döntéseink felé: milyen meghatározó döntések, nagy dobások lesznek idén az életünkben? Némelyek lassan beadják a felvételijüket, másoknak ideje elszánni magukat a házasság döntésére. Vannak, akik a szülőséget szeretnék vállalni, másoknak a szakmai fejlődésük, a hitük területén, vagy a sebeik miatt kell nagy döntéseket hozniuk. Jó dolog kérni nekünk is a Lélek inspirációját és keresni az Atya bólintását a nagy döntésekre. Az év eleje a vágányok beállításának, a már élt döntések megújításának, esetleg a váltásnak az ideje. Év elején eltökélten „felfelé” nézek:

azt szeretném, hogy életvezetésemet elsősorban ne a vírus, hanem a Szentháromság határozza meg.

Aztán félelmetes látni, ahogy Jézus beáll a bűnösök közé, beáll János keze alá, majd pedig tanít minket. Nem egy online üzenetet küld, hanem személyesen jön közénk – még ha van is istálló, bűn, kereszt, akkor is. Mindig meghatódom, ha arra gondolok, hogy a kozmoszt, a csillagrendszereket teremtő Isten személyesen tünteti ki az én életpályámat figyelmével (ami egyben kegyelem is). A karantén felértékelte a valódi, a személyes valóságot: hallgatunk mi zenét, de mennyire hiányzik egy jó koncert! Telefonálunk mi egymásnak, de mennyire hiányzanak az esti csevegések egy pohár bor mellett! Követjük az online evangelizációt, de mennyire más személyesen részt venni a Liturgián a Lélek légkörében, és élőben hallgatni a papunkat! Küldünk mi bíztatást a betegeinknek, nagyszüleinknek, de mennyire más az ágyuk szélére személyesen leülni! Azt hiszem, a karantén lerántja a leplet arról a korábbi naiv elképzelésünkről, hogy az online kapcsolattartás majd mennyire jó is lesz! Valamire valóban jó, egy év alatt sok évet pótoltunk a technika használatában – de kiderül az ember igazi antropológiája is. Személyességre vagyunk teremtve. Isten is így lép hozzánk.

Az új év elején elégtelen lenne, ha csak magunkra gondolnánk. A járvány miatt némelyek gyászban vannak, másoknak megroppant az egészségük. Vannak, akik elveszették az állásukat, anyagi nehézségeik vannak, vagy másféle gondokkal kell megbirkózniuk. Szent Pál nem hagyja nyugton a keresztényeket: az erősek dolga felkarolni a gyöngéket, ahogy Krisztus is tette (Róm 15). Ebben a sebzett helyzetben most tágítsuk egy fokkal a gondoskodási körünket. Kinek tudnék személyesen segíteni? Persze a saját életünk „újraindítása” sem könnyű, de a keresztényekben hihetetlen potenciál van, több a tűrőképességünk, emberfölötti az inspirációnk, krisztusi az empatikus figyelmünk, és nekünk a kevesebb is elég. Egy kereszténytől most nem elég, ha a csak a saját gondjain töri a fejét. Szeretem azokat, akik mások keresztjét is igyekeznek felvenni, hogy az élet nekik is élhető legyen.

Vízkereszt ünnepén a Tűz száll le a vízbe. Hátrahőköl a Jordán és Keresztelő János is. De a Tűz bele akar állni a folyóba, életünk folyójába.


Klára (Budapest)

Lehet egy lelkiatya pótapa? Ha érzelmileg bántalmazó vér szerinti apa mellett szocializálódtam, egy terrorizáló légkörben. Ha igen, hogyan?

Egy papnak hivatása, hogy atyává váljon! Krisztus sok jó képen keresztül sejteti meg velünk, hogy ki az Isten, így használja a jó pásztor, a mindenkit lakomára hívó király, az ítélő bíró képét, de mindegyik fölé emelkedik az abba-atya képe. Így papként próbálunk Isten ikonjai lenni a bölcs tanításban, a mindenki meghívásában, a morális ítélet megvesztegethetetlen kimondásában, de a papság csúcsa, ha tudunk atyai papok lenni – a paternalizmus szélsősége nélkül. Csodálatos mélységeket élhet meg a pap, ha az Atyaistennel együtt atyai módon tud örülni az új élet elindulásának, atyai módon gyűjti maga köré a generációkat, atyai módon csodálja a nők szépségét és vonja be a férfiakat az egyházközségbe, atyai módon tud kemény ítéletet mondani a tettre és irgalmasan szeretni a bűnöst, s atyai módon együtt szenved a keresztre feszítettekkel. S az is hivatásunk, hogy atyai módon gyógyítsuk az elégtelen apák sebeit.

Azt nagyon jól teszed, ha nem hiszed el a bántalmazó édesapád után, hogy minden férfi ilyen, hogy ez kezelhetetlen, vagy te alkalmatlan lennél a jövőben a családra. Nagyon jól teszed, ha foglalkozol ezzel a sebeddel és keresed a jó mintákat.

A múltunk akkor tud bilincsbe verni, ha azon nem dolgozunk pszichológiai és spirituális szinten.

Azaz pszichológiailag érdemes olvasni a témáról, érdemes elmélyülni az önismeretben (milyen félelmeket okozott mindez ill. mennyire vettél át mintákat észrevétlenül is), nagyon terhes örökség esetében lelki szakemberrel is jó dolog ezekről beszélni. A spirituális feldolgozás azt jelenti, hogy tudj megbocsátani neki (aki haragszik, az rab), tudd Isten ítéletére bízni az egészet, te magad higgy a jó teremtésben, önmagad jóságában, valamint a megváltás felszabadító, jó jövőt ajándékozó erejében. Púpjai a szüleitől mindenkinek vannak, és szülőként mi magunk is okozunk púpokat a gyerekeinknek. Neked ez jutott, ezt kell feldolgoznod pszichológiailag és spirituálisan, de hidd el, lehetséges. Isten a sebek által is nevel, érzékennyé tesz, megnyit a kegyelemre.  

Ha saját apánk nem állt a férfiasság, a férj és az apa szerepében magaslatokon, érdemes a környezetünkben olyan élő mintákat keresni, akik ezt jól művelik. Évek óta mondom, hogy a pedagógus pályára, a kisgyerekekhez sokkal több atyai lelkű férfi kellene. Hihetetlen erős kötődést tud jelenteni egy olyan edző, aki a tanítványai lelkével is foglalkozik. A rokoni körben is találhatunk olyan nagybácsit, nagyapát, akikben a Teremtő megajándékozhat jó mintákkal. S valóban a pap is lehet jó minta. Egy papnál talán csak két dolgot említenék: egyrészt a túl fiatal pap inkább kortárs és barát; aki atyai hangot keres, az olyan középkorú vagy idősebb paphoz forduljon, akinek tényleg „Mikulás-lelke” van. A fejlődéslélektan törvényei a papokra is érvényesek, huszonévesen nem tud sztarec lenni… Másrészt a pap mindenki atyja, bármennyire szeretnénk apánk helyett mélyen kötődni hozzá, tisztelnünk kell a határokat. Teréz anya sem engedte, hogy a szerzetesei gyerekeket fogadjanak örökbe, mert akkor a többiektől ellopnák önmagukat. Tehát csip-csup ügyekkel ne keressük a papok atyaságát, inkább a nagy döntéseknél, nagy örömöknél vagy sebeknél, a meghatározó váltásoknál kérjük atyai figyelmüket – ám akkor ne restelljük „rabolni az idejüket”.

Végül: ne engedd, hogy a szívedben édesapádat egy vagy több rossz tulajdonságával teljesen azonosítsd. Akit démonizálunk, azt nem lehet kicsit se szeretni, a démonizálás igazságtalan általánosítás, s könnyen a gyűlölet felé sodor. Biztosan volt benne is szeretet, ami ha mustármagnyi is, akkor is hozhat benned jó termést.


Ágnes (Budapest)

Beleszerettem egy házas férfiba. Igaz, csak polgári esküvőjük volt, egyházi nem. És el fognak válni, erről a feleség is megerősített. Mégis ismeretlen számomra ez a “világ”, szeretnék útmutatást kapni.

Egy ilyen élethelyzetnek a színskálán ezer árnyalata lehet, így pontosabb választ csak az tud adni, akinek pontosan feltárja a részleteket. Néhány sor alapján én csak az általános igazságok nyilait tudom kilőni, nem tudva, pontosan mi talál.

Először is ódzkodom elhamarkodottan szerelemnek nevezni mindent. A keresztény ember minden fogalmat magasabb összefüggések alapján újra gondol. Krisztus tanítása és élete alapján gazdagabb rálátásunk van Isten, a család, az élet, a szenvedés, a halál fogalmára, s a szerelem fogalmára is. Igazi szerelem az, amiben a föntről való agapé is jelen van, azaz ahol ketten úgy szeretik egymást, hogy harmadikként Isten is jelen van. Ha létezik a szerelemnek csúcsfogalma, akkor ebből nem engedhetünk! Én nem szeretem szerelemnek nevezni, amiben csak érzelmi vonzalom, erósz, kölcsönös barátság, számító együttműködés van – a szerelem több. Nem tudom, hogy a jelen helyzetben „milyen” szerelemről van szó, mennyire tetszik az vajon Istennek, mennyire lehet lelkiismeretesen felvállalni. Ha egyértelmű a „nem”, akkor keresni kell tovább az igazi szerelmet. Ha azonban „igen” a válasz, akkor érdemes a bonyodalmakat felvállalni.

Egy fennálló köteléket, egy polgári kötést nem lehet könnyedén semminek tekinteni. Egy egyházjoghoz értő paptestvér tudná pontosan megmondani a pontos körülményeket ismerve, hogy egyházjogilag hogyan kell értékelni azt a kötést (keresztényekről van-e szó, milyen felekezetűek, van-e gyerek?). A meg nem keresztelt, vagy a protestáns felek polgári házassága is felbonthatatlan egyházunk szerint, ezzel tiszteletben tartja azt a házassági beleegyezést, amit máshol adtak egymásnak. A körülmények ismerete és vizsgálata tehát fontos a következő lépések megtételéhez. Az egyházjog sohasem kekeckedni akar, hanem oltalmazni, érdemes annak vonalait komolyan venni.

Megtörténhet, hogy valóban egy elkapkodott döntésről, rossz választásról van szó, s az emberünk a rossz döntésből kikecmeregve valóban szabad lehet egy igazi szentségi házasságra. Sajnos arra is látunk példát, hogy valakik évekig csak halogatják a házasság eldöntését (pedig igazán gyümölcsöző lenne a kapcsolatuk!), de azt is látjuk, hogy némelyek túl éretlenül szaladnak bele egy házasságba. A morálteológia mindenesetre nem szereti a kapkodást: a vélelem a fennálló kapcsolat mellett van. Annak egyértelmű érvénytelensége után lehet tovább lépni. Természetesen nem lehet kizárni, hogy az ember téved. Klaus Demmer, morálteológus, szilárdan tanítja: egy jó döntés megromlását igyekezni kell újra feljavítani, de ha eleve és biztosan rossz egy döntés, akkor arra akármennyit alszunk is, akkor is hazugság lesz. Sok idő, sok terápia nem tesz igazzá egy hazug döntést. Az ember nem isten, tévedhet, sajnos fontos dologban is. Megtörténhet, hogy emberünk tévedett, de ezt előbb neki magának, a feleségével, lelkiismeretével, Istenével kell tisztáznia. Egy tévedésnek meg kell fizetni az árát mindenféle szinten, s minél súlyosabb területen van tévedés, annál keményebb az ára. Ezért tartjuk fontosnak, hogy a nagy életdöntések meghozatalánál stratégikusan járjunk el. Ám a tévedés gyógyítása után lehet igazi élet, van tovább, Isten ajándékozhat nevetést és gyümölcsöző életet! Papként is láttam és segítettem már kanyargó életpályák után beálló egyenes életpályákat.

Végül két faktorra hívnám fel a figyelmet: egyrészt nem segítené a megoldást, ha önök között lenne szexuális kapcsolat. Emberünknek magának kell döntése igazságát vagy tévedését felmérni, a szexuális kapcsolat zavarná az őszinte igazság kiderítését. Másrészt komolyan kell venni az időfaktort: láttunk mi már évekig tartó hitegetést, melynek az ártatlan fél issza meg a levét.

Egy komoly ember nem ér rá a hitegetésre. 


Rengeteg kérdés érkezett a vakcina bioetikai megközelítéséről, ennek a témának a tervek szerint Miklós atya hamarosan egy külön cikket szentel.

Téged is arra biztatunk, hogy bátran és nyitott szívvel tedd fel kérdésedet!

    hirdetés

    3 hozzászólás

  • Válasz F 2021. 01. 06. 22:11

    Kedves Ágnes!
    Nagyon izzadtságszagú ez a magyarázat, hogy “Igaz, csak polgári esküvőjük volt, egyházi nem”. Itt nem jogászkodni kell, hanem azt kell átgondolni, hogy ha annak a férfinak egy polgári házasság sem volt elég komoly kötelék, akkor lehet-e bízni benne?
    Arról nem beszélve, hogy én nem mernék egy létező kapcsolatba beállni harmadik félnek, bármilyen stádiumban legyen is az. És nem is bátorítanék ilyesmire senkit. Mert aztán utólag hogyan lehet majd eldönteni, hogy annak a kapcsolatnak a felbomlásában nem volt-e szerepe annak, hogy már megvolt az alternatíva az Ön személyében?
    Ez a várólistára való feljelentkezéses dolog a szappanoperák világában teljesen elfogadott, de a keresztény erkölcs szerint nem az.

  • Válasz Filipánics Tibor 2021. 01. 07. 09:21

    “ácsként dolgozott” Ha jó tudom, minden zsidó tudja,hogy asztalos volt,jól tudom?
    “az Atya szózata is elhangzik fölötte” Csak tudnám ez mit jelent? Szó szerint kell érteni a hangokat fölötte?
    “keresni az Atya bólintását a nagy döntésekre” Picit összekeveri a szülővel, mit szólnál ahhoz, ha az Atya így gondolkodna: tégy belátásod szerint, de ha baj van,hozzám fordulj elsőnek. Mit jelent ez? Kizárólag az Atya tud teljes szabadságot adni,kizárólag Ő képes folyamatos,feltétel nélküli szeretetre. Ha egy ilyennel állsz szembe,tudhatod,hogy az nem szülői szeretet,gondolkodj csak el magadon. A bizalomról már nem is szólok.
    “azt szeretném, hogy életvezetésemet elsősorban ne a vírus, hanem a Szentháromság határozza meg” Soha nem fogod elérni ezt, mert a te elképzelt “Szentháromság”-od fogja meghatározni,amit viszont nem te találtál ki, hanem örökölted,innen onnan. Akik kölcsön adták neked, az pedig az ő elképzelésük volt róla. Olyan ez, mint egy virág amit lefestettek,majd a festményt festették le és így tovább,nemzedékről nemzedékre. (ha jó az elgondolásod,még mindig jobb,mintha gyilkolnál,kivéve ha lassan arra hajlasz,hogy neked is mindent szabad a szentlélek nevében)
    “Mindig meghatódom, ha arra gondolok, hogy .. Isten személyesen tünteti ki az én életpályámat figyelmével” Ez ám a hatalmas gőgösség,ekkorát ritkán olvasok. Mi lenne ha úgy történne a dolog, hogy a Teremtő minden teremtményének a hajszálát számon tartja,csupán azért,mert a teremtményei. Semmivel nem vagyok fontosabb neki, mint te. Igaz,így nem érzem,hogy különlegesebb lennék a személyében nálad,ezt én nem csapásként élem meg.
    “más személyesen részt venni a Liturgián a Lélek légkörében, és élőben hallgatni a papunkat!” Óó,a “Lélek légköre” mindenhol körbe vesz (kérlek ne sajátítsad ki a templomra),viszont a pap és a közösségben eltöltött imádkozás élménye nem pótolható.

  • Válasz Filipánics Tibor 2021. 01. 07. 09:50

    Klára. “Lehet egy lelkiatya pótapa?” Valószínűleg az istenkapcsolatod is valami “pót” lehet. Felejtsed el ezt. Nincs olyan,hogy “pót”. Bizonyos dolgokat nem lehet pótolni. Olyan van, hogy belekapaszkodsz valamibe,amit pót-nak hívsz,de valójában ez illúzió.
    Miklós. “Krisztus sok jó képen keresztül sejteti meg velünk, hogy ki az Isten” Dehogy. Abban a pillanatban,mikor elképzelést alkotsz magadban Istenről,már távol is kerültél Tőle. mert a “hívó király, az ítélő bíró” kép ami benned létezik az összemosódik egy általad tapasztalt királlyal és bíróval,és máris oly távol kerültél Istentől, hogy soha nem jutsz vissza hozzá. Ezt alig alig értik. A képet azért tartjuk fontosnak, mert nem tudunk elképzelés nélkül élni,még azt is jónak találjuk, ha egy rossz képpel élünk,mintha semmivel nem élnénk. A zsidók nem ejtették ki Isten nevét és nem is ábrázolták,azért ezt tisztelem bennük,hogy erre rájöttek. Igaz,Mózes istene,hát..csinált furcsa dolgokat.
    Istent nem tudod elképzelni és nem lehet semmihez sem hasonlítani. És itt a bökkenő,akkor kihez imádkozzak? Mivel így nem megy, készítünk egy “pót” Istent (egy illúziót),az igazi helyett és az összes gondunk megoldva.
    “atyai módon tud örülni az új élet elindulásának” Csakhogy a te elképzelésed az atyai módról,tapasztalati,azaz emberi. Amit viszont nem veszel észre, az az Atya atyai módja. Hasonló ahhoz, hogy az ultrahangot sem hallod (pedig körül vesz), mert nincs rá érzéked,nem vagy alkalmas rá.
    “A múltunk akkor tud bilincsbe verni, ha azon nem dolgozunk pszichológiai és spirituális szinten.” Szuper! (nagyon szép mondatok jönnek,majd)
    “Isten a sebek által is nevel” Ez totális belemagyarázás. Az elképzelésünk,hogy Isten mindenképp,mindennel,mindig nevel bennünket,elég gyerekes. Gyermekkorban volt szükségük (jobban) a nevelésre,mert itt semmit nem tudtunk, ez a tendencia megfordul felnőttként és utáljuk ha nevelnek bennünket. Egyedül Isten tudja megtenni azt, hogy úgy nevel ,hogy nem nevel. Mert akit nevelnek,azt irányítják,befolyásolják,formálják, és ez van életünkben ,az emberek között,ezért utáljuk. Isten nem teszi ezt. Gondolkodj el azon, mért akarod mindenáron a nevelést,pórázt Istentől?