Advent negyedik vasárnapjának estéjén, amikor rápillantunk a családi koszorúra és már mind a négy gyertyát égni látjuk, fokozottá válik a készületünk. Napok választanak most már csak el a gyermek születésétől. Mondhatjuk úgy is, hogy a célegyenesbe fordultunk. Ha még most belehúzunk, szép eredménnyel zárhatjuk ezt a négyhetes lelki készületet.
Mit jelent a szép eredmény? Mérleget vonhatok az évközi idő és a várakozás ideje közötti jellemem minősége között. Sikerült többet imádkozni? Akár a Szentírást jobban megismerni? Milyen ember voltam a családtagjaimmal, barátaimmal, munkatársaimmal, plébániai közösségemmel? Tudtam adni (munkát, anyagit, élelmet…) azoknak, akik rászorultak a segítségemre? Eljutottam gyónni, vagy tovább hordozom a bűneimet, a keményszívűségemet, a megbocsátani, bocsánatot kérni nem képes jellememet?
Számos dolog jut ilyenkor az eszembe, mert tudom, hogy változnom kell.
Ismerem magam, a hibáim, gyengeségeim, de azt is tudom, hogy van kiút a bűnből. De melyik az az út? Annyi kínálat van, de honnan tudom, hogy a helyeset találtam meg?
A bűntől való szabadulás útja Betlehemből indul. Oda készülünk most mindannyian. A falucskában azonban fel kell ismerni az istállót, be kell lépni oda és találkozni kell Jézussal. Elég egyszerűnek tűnik a feladat, mégis számos buktató van benne. Nincsenek GPS-koordináták, pontos utca, házszám, a falubeliek sem tudják az utat. Mást kell figyelnem. Az ég felé kell fordulnom. Sajnos itt bukik el a legtöbb Betlehembe érkező. Azt gondolja, elég odatalálni, azonban az még csak a felszín. Mélyebbre kell ásni. A falu még kevés, az istállóban találjuk meg azt, akit keresünk.
Aki lefelé tekint, az nem látja a csillagot, nem igazodik el a kacskaringós utcák hálójában.
A ma társadalmának ezt a felfelé nézést kell újra megtanulni, mert a megváltás onnan érkezik, az Isten onnan lép az emberiség közé. Ne rabolja el a tekintetünket a kezünkbe került eszközök fénye, mert az önmagunkat világítja meg csupán, és ezért egyhelyben járok és nem találom meg azt, aki egyedül képes megújítani, megváltoztatni az életemet.
Remélem ebben a különleges ádventi időszakban sikerült felfelé is tekinteni, és követve a csillagot célba jutunk! December 24-én éjszaka (eltekintve a kijárási tilalomtól) találkozzunk Betlehemben, az istállóban, Jézus bölcsője mellett!
Bese Gergő
hirdetés
1 Komment
“Sikerült többet imádkozni?” Mióta hajtunk a mennyiségre Istennel kapcsolatban? Mintha jobbak lennénk attól, hogy “többet” imádkoznánk. Tényleg ebben kell mérnünk a sikerünket, a több imádkozásban?
“Milyen ember voltam a családtagjaimmal, barátaimmal, munkatársaimmal, plébániai közösségemmel?” Ebben inkább.
“Ismerem magam, a hibáim, gyengeségeim” Egyik sem igaz. Mivel nem látsz tiszta képet magadról, ezért nem is ismerheted magadat, csak olyan felszínesen. A komplexusaid által vagy képes értékelni magadat és a világot is, azok pedig mélyen és durván irányítanak mindenkit. Lásd, te az ima db. számában méred a jellemed minőségét.
“az még csak a felszín. Mélyebbre kell ásni” Ugye, tudod te ezt. Mért nem alkalmaztad a fenti idézetben is?
“aki egyedül képes megújítani, megváltoztatni az életemet” Ezt úgy hívják,hogy felruházás. Felruházunk valakit olyan dolgokkal, amik nekünk fontosak. Az életedet mindig magad változtatod meg, legtöbbször ehhez ilyen olyan segítséget használsz, jelen esetben Jézust. Nem akarom Jézus érdemeit csökkenteni de azért ne feledkezz meg magadról sem. Ez picit álszerénység és realitásvesztés. Elmagyarázom: ha én segítek valakinek leszokni a dohányzásról, abban a részem 10 százalék, de neki kell megtennie minden lépést, ami a maradék 90. Ne nézd le magadat de ne is értékeld fel.