Két onkológus, Dr. Bruno Vincenzi és Dr. Elmer Huerta segített megválaszolni a Szentatya tegnap bejelentett tüdőműtétje kapcsán felmerült kérdéseket. Minden, amit XIV. Leó pápa egészségi állapotáról tudhatunk.
Ahogy arról a 777-en is beszámoltunk, tegnap maga XIV. Leó pápa jelentette be a vasárnap déli Úrangyala-imádság alkalmával, hogy a napokban műtéten esik majd át. Ennek oka egy, a tüdőjében talált jól körülhatárolható csomó, melyet el kell távolítani.
A hír hallatán sokakban felmerült a kérdés, hogy ez mit is jelent a gyakorlatban, mi is az a tüdőgöb.
A pápa a Szent Péter téren úgy fogalmazott, „az orvosok úgy vélik, hogy a műtét a megfelelő megoldás. Tanácsukat követve ezért úgy döntöttem, hogy műtéten esek át az eltávolítása érdekében.” Leó pápa elmondta, hogy az elváltozást nagyon korai szakaszban fedezték fel, továbbá a göb jól lokalizálható helyen van a tüdejében.
Hogy miként fedezik fel a tüdőgöböket, hogy vizsgálják meg őket, és mi készteti az orvosokat arra, hogy eltávolításukat javasolják? A közvéleményt foglalkoztató kérdések megválaszolására két orvos vállalkozott.
Amit XIV. Leó pápa egészségi állapotáról tudunk
A Szentatya által említett tüdőgöböt konyhanyelven „tüdőn lévő foltnak” nevezik. Az elváltozás a képalkotó vizsgálatokon a normális tüdőszövethez képest fehér, árnyékos területként jelenik meg, átmérője általában maximum 30 milliméter.
Dr. Bruno Vincenzi, a római Campus Bio-Medico Egyetemi Kórház onkológiai osztályának vezetője az ACI Prensának nyilatkozva elmondta, hogy a tüdőgöb észlelése gyakran véletlenül történik, de olykor persze célzottan, a betegnek okozott tünetek miatt kezdenek vizsgálatokba: „a vizsgálatok elvégzésének oka lehet egy újonnan jelentkező tartós köhögés, a köpetürítés – vagyis a vért is tartalmazó váladék felköhögése –, illetve a mellkasi fájdalom”.
Dr. Vincenzi tapasztalatai szerint manapság egyre gyakrabban véletlenszerűen fedezik fel ezeket az elváltozásokat, hiszen betegeknél műtét vagy kórházi tartózkodás előtt is végezhetnek képalkotó vizsgálatokat, de szűrőprogram keretében is felfedezhetik a göböket. Ezek különösen az idősebbeknél vagy azoknál lépnek fel, akik korábban dohányoztak.
Ezért javasolhattak műtétet a pápának
Az osztályvezető orvos azt is elmondta, milyen esetekben javasolnak az orvosok műtétet a tüdőben megjelenő csomók kapcsán, ahogy azt Leó pápa esetében is tették: „a képalkotó felvételeken bizonyos jellemzők aggodalomra adhatnak okot. A tüskés, szabálytalan vagy csipkézett szélű elváltozás gyanús lehet, ezért célszerűnek tűnhet az eltávolítása. A jól körülhatárolt szélű, esetleg belső meszesedést is tartalmazó göbök gyakrabban jóindulatúak”- világította meg Dr. Vincenzi.
Dr. Elmer Huerta, az Egyesült Államokban dolgozó perui onkológus, aki első latin-amerikaiként tölti be az Amerikai Rákellenes Társaság elnöki tisztségét, elmondta, hogy a pápa előtt álló műtétet általában minimálisan invazív technikákkal végzik.
„A régi mellkasi műtéteket, amelyek során fel kellett nyitni a mellkast, már nem végzik. Ma minimálisan invazív, robotasszisztált műtétet alkalmaznak: a bordák között egy fél centiméteres nyílást ejtenek, ezen keresztül bevezetik a robotot, és annak segítségével végzik el a műtétet”.
Dr. Huerta nem bocsátkozott becslésekbe a pápa felépülési idejével kapcsolatban: „egyelőre nem lehet megmondani, mennyi időre lesz szüksége a pápának a teljes felépüléshez, mivel a göb pontos jellemzői, és így a műtét tényleges kiterjedése sem nyilvános. A leletektől függően az orvosok eltávolíthatják a tüdőnek azt az ék alakú részét, amely magába foglalja a göböt, így egy tüdőszegmentumot, vagy akár egy teljes tüdőlebenyt is kivehetnek. A felépülés időtartama ettől függ.”
Mennyire esik ki a pápa a kötelességei elvégzéséből?
Az, hogy a pápa mikor térhet vissza szokásos kötelezettségeihez, az onkológus szerint a műtét kiterjedésétől függ. Az ék alakú tüdőrész eltávolítása egyszerűbb beavatkozás, amely után a pápa két-három hét múlva már repülőre szállhatna, és részt vehetne a tervezett latin-amerikai útján. Egy teljes tüdőlebeny eltávolítása ennél bonyolultabb lenne. A döntő tényező a göb természete, melyről viszont egyelőre nem hoztak nyilvánosságra részleteket.
Dr. Huerta azonban megnyugtató tapasztalatokról adott számot, hangsúlyozta ugyanis, hogy a tüdőgöbök többsége nem jelent rákos elváltozást. A csomók 95%-a egy 2022-es tanulmány szerint jóindulatú, és csupán 5%-uk rossz. A rosszindulatú göbök jellegzetes tulajdonságokat mutatnak a röntgen-, CT- és PET-vizsgálatokon, de a göb természetének pontos meghatározásához szövettani vizsgálatra van szükség. Ha egy göböt azért távolítanak el, mert jellemzői gyanús elváltozásra utalnak, a sejtek patológus által végzett végső vizsgálata egyértelműen megmutathatja, hogy jó- vagy rosszindulatú-e – avatott be Dr. Vincenzi.
Mindkét szakértő elzárkózott attól, hogy pontos klinikai adatok hiányában találgatásokba bocsátkozzon a pápa helyzetével kapcsolatban. Dr. Vincenziék szerint jobb megmaradni a diagnózis szintjén, mivel a további találgatások szükségtelen megnyugvást vagy indokolatlan aggodalmat kelthetnek.
Változások a pápa naptárjában
A Vatikáni Sajtóiroda igazgatója, Matteo Bruni az ACI Prensának adott nyilatkozatában megosztotta, hogy Leó pápa erre a hétre tervezett kórházi tartózkodás miatt le kell mondaniuk az azokra a napokra tervezett valamennyi programját.
A műtét és a lábadozás így érinti a nemzetközi családtalálkozó záró szentmiséjének celebrálását, amelyet Ferenc pápa Amoris Laetitia kezdetű apostoli buzdításának tizedik évfordulója alkalmából rendeznek meg.
Az viszont örömteli, hogy maga a pápa tett arra utaló, megnyugtató kijelentést, miszerint a beavatkozás a tervek szerint nem befolyásolja a november 6-17. közé tervezett dél-amerikai apostoli látogatását, ugyanis a Szent Péter téren a Csodatevő Úr Testvérületének tagjait köszöntve a következő szavakkal fejezte ki háláját: „Köszönöm, hogy imádkoztok a perui lelkipásztori látogatásomért.”
Ha XIV. Leó pápa el tud menni Dél-Amerikába, akkor minden bizonnyal a magyar püspököket is a tervek szerint találkozik majd. Ugyanis, ahogy arról már beszámoltunk, kilenc év után, 2026 novemberében tesznek újra „ad limina” látogatást az MKPK tagjai a Szentatyánál: a püspökök tervezetten november 5-én találkoznak XIV. Leó pápával. Az egyházfő másnap indul Dél-Amerikába apostoli látogatásra – Peruba, Argentínába és Uruguayba -, így az utazása előtti egyik utolsó hivatalos programja épp a magyar püspökökkel lenne a Vatikánban.
Imádkozzunk mi is a Szentatya gyógyulásáért!
Forrás: ncregister.com







