Az advent a várakozásról szól, de tulajdonképpen nem csupán az évnek ebben az időszakában szoktunk várni valamire. Mégis ez a várakozás más a többihez képest.
A várakozás végigkíséri hétköznapjainkat is, bár általában akkor nem feltétlen a legkellemesebb érzésekkel gondolunk rá. Például lekéstem a buszt és várnom kell a következőre, vagy nagy a sor a postán és várnom kell arra, hogy én következzek. Esetleg elromlott valami otthon, de várnom kell, amíg a szakember kijön és megcsinálja. Annyi mindenre tudunk várni. A gyerekeket már kiskorukban megtanítjuk arra, hogy nem kapnak meg mindent azonnal, hanem meg kell tanulniuk várni valami olyan dologra, amelyet nagyon szeretnének.
De vajon mi felnőttek tudunk türelmesen várni?
Ha elképzelem magam a fent említett szituációkban, vagy bármelyik hasonló várakozásban, akkor vajon én melyik oldalt képviselem? Aki megtanult várni a dolgokra, vagy aki hamar elkezd morgolódni azért, mert várnia kell? Természetesen a rohanó hétköznapjainkban előfordul, hogy nem a legjobb pillanatban talál meg a várakozás minket, mert még annyi dolgunk van. De vajon mindig indokolhatjuk ezzel türelmetlenségünket a várakozás iránt?
Az adventi időszak egy kitűnő alkalom arra, hogy eddzük kicsit magunkat, hiszen itt is várnunk kell karácsony ünnepére és Jézus születésére. Ebben segíthetnek az adventi koszorúnál a közös gyertyagyújtások esténként, hogy lélekben is közelebb kerüljünk az ünnep lényegéhez. Jézus eljövetelére is hány évig vártak a zsidók, aztán sokan mégsem ismerték fel, hogy eljött a Megváltó!
Még van bő egy hét karácsony ünnepéig, és rajtunk múlik, hogy ezt az időszakot milyen lelkülettel éljük meg. Még nem késő, hogy kicsit rendet rakjunk ott legbelül is, és így engedjük, hogy várakozásunk gyümölcseként megszülessen bennünk is Jézus!
hirdetés
1 Komment
“gyerekeket már kiskorukban megtanítjuk arra, hogy nem kapnak meg mindent azonnal” Ha odafigyelünk rájuk, akkor megtanítjuk vágyaik késleltetésére és ha tudjuk mire van szüksége, akkor pedig nem kényeztetjük el.
“nem a legjobb pillanatban talál meg a várakozás minket” Valószínű, hogy csak szépen akart fogalmazni és nem így látja. Baj lenne, ha (mint a kísértő sátánt) magunkon kívülre helyeznénk.
“itt is várnunk kell karácsony ünnepére és Jézus születésére” Gyenge edzés lenne, mert az időpont adott, azt nem tudjuk siettetni. Az edzés az, mikor valakitől kapsz ajándékot és két hete nézegeted már, várva a szentestét, hogy kinyisd.(ez történik velünk) Bár ez is hozzá állás kérdése, mert máskor türelmetlen vagyok.
“Jézus eljövetelére is hány évig vártak a zsidók, aztán sokan mégsem ismerték fel” Szomorúan jegyzem meg, hogy ebbe a hibába viszont szinte minden keresztény beleesik. Úgy, hogy várják Istent de mivel az istenképzetükkel nem összeegyeztethető, nem veszik észre. Helyette egy olyant látnak, akit tudnak tapasztalni és érteni ( a komplexusuk által), és úgy elmennek Isten mellett, hogy csuda. Ezért van az, hogy nem Istenben hisznek, hanem hisznek egy istenben.
“rajtunk múlik, hogy ezt az időszakot milyen lelkülettel éljük meg” Ez az Tibor!! Mért van az, hogy ezt az egyszerű gondolatot, nem merjük mindig alkalmazni? Mért nem vesszük észre, hogy mi vagyunk a legfontosabbak?? Tán attól félünk, hogy gőgösnek, nagyképűnek tűnünk? De hisz azok vagyunk, csak nem vesszük észre. Azok vagyunk, mikor Isten nevében akarunk állandóan eljárni. Vagy nem is nagyképűség ez, hanem ..
Isten úgy jár el, ahogy Neki tetszik (még befolyásolni sem tudjuk, bár piszkosul azt hisszük, amit valljuk be, muszáj hinnünk)