Blog

6 dolog, amit rögtön elfelejtesz a vasárnapi szertartás után

Érdekes hatással van a templom kapuja az emberre: amint kilépünk rajta, átkerülünk egy másik világba, ahol teljesen megfeledkezünk arról, miket hallottunk az ajtón túl. Letudtuk, elmentünk, meghallgattuk, vár az életünk és az egyéb tennivalóink. Sajnos sokan nem alkalmazzuk a vasárnap hallottakat a hét többi napján. Nézzünk őszintén magunkba és gondoljuk végig, hogyan tudnánk ezeken változtatni!

Türelem

Vége van a szertartásnak, és boldogan sétálsz ki a templomból. A nap süti az arcodat, a madarak csiripelnek. Hálás vagy, hogy eljuthattál a templomba. Azonban pár perccel később beszippant a valóság. Magával sodor a tömegközlekedés vagy a forgalom az utakon. Mintha mindenki azon igyekezne, hogy a türelmedet próbára tegye. 

Vegyél egy mély levegőt, és ne indulatból reagálj. Inkább adj hálát a szertartásért, gondold végig, milyen igéről szólt a prédikáció. Ne hagyd, hogy elsodorjon az élet, és ellopja a szívedből a nemrég hallott igéket. 

Ima

Talán korábban nem értékeltük ennyire a közösségi imákat, mint most, amikor egyre kevesebb lehetőségünk van rá. Fantasztikus vasárnap közösen imádkozni, és az is felemelő, amikor a lelkész vagy a pap áldást mond. Sokunknak azonban csak ennyiből áll az imaélete. Elfelejtjük, hogy az imádságra nekünk van szükségünk és nem Istennek. Egy kapcsolatot ápolunk általa és nem kell helyhez és időhöz kötnünk. Egy folyamatos kommunikáció ez ember és Isten között. Akár a buszon utazunk, vagy az utcán sétálunk, de az ebéd kavarása közben is lehetőségünk van megszólítani Istent.

Ne feledjük: semmi sem lényegtelen a számára, mindent meg tudunk osztani Istennel!

Öröm

A vasárnapi feltöltődés után hatalmas kiábrándulásként tud jelentkezni a hétfő. Számtalan olvasatlan email, és sürgős leadási határidők. Mindenkinek egyszerre kellesz, és természetesen százszázalékos teljesítménnyel. 

A stressz leszűkíti a gondolkodásunkat a félelemre és kiöli az örömöt az életünkből. Könnyen elfeledkezünk hétfőre már arról, hogy az örömünk az Úrtól jön. Ezt az örömöt pedig senki nem tudja elvenni tőled, ha Istenben szilárd alapra építetted. 

Szolgálat

A gondok csak úgy özönlenek a fejünkre. Fáradtak vagyunk, kimerültek és kétségbeesettek. Próbálunk egyensúlyozni a család-munka-háztartás háromszögben, így érthető, hogy a szolgálat az utolsó dolog, amit tenni szeretnénk. 

Azonban keresztényként arra hívott el minket Isten, hogy terjesszük az örömhírt és lámpásként világítsunk ebben a világban, nem arra, hogy a saját lelkét mentse mindenki, ahogyan tudja. Feladatot kaptunk, ez pedig életünk különböző szakaszaiban változó lehet. Természetes, hogy nem tudsz mindig ugyanazzal az intenzitással szolgálni. 

Lehet, hogy ez kimerül abban, hogy bevásárolsz a szomszéd néninek, és elbeszélgetsz vele egy kicsit az ablakon keresztül. Neked apróság, de a számára a törődés az életét is jelentheti! Tedd próbára magadat és szánj heti egy órát kezdetben arra, hogy másokat szolgálsz. Keresd a lehetőségeket, járj nyitott szemmel. Egy idő után észre fogod venni, hogy mennyi áldással jár ez a te életedben is.

Szeretet

Mindenkinek van az életében legalább egy olyan ember, akit nagyon nehéz szeretni. Lehet ez egy kollégád, vagy szomszédod, esetleg valaki a közösségedből. Lehet ez az ember kicsit kellemetlen modorú, vagy nem veszi észre, hogy bántóan viselkedik. De előfordulhat, hogy szándékosan tesz neked keresztbe. 

Mégis nekünk a hét többi napján is emlékeznünk kell arra, amit Jézus mond: „Én pedig azt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok azokért, akik üldöznek titeket” (Mt 5,44).

Az imának hatalmas ereje van.

Ha azokért az emberekért imádkozol, akiket nem tudsz szeretni, akkor egy idő után fel fogod fedezni a szívedben a változást. Lehet soha nem lesztek a legjobb barátok, de Jézus szerint ez különbözteti meg az Ő követőit másoktól: az önzetlen szeretet. 

„Mert ha azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, mi a jutalmatok? Nem ugyanezt teszik-e a vámszedők is? És ha csak testvéreiteket köszöntitek, mennyivel tesztek többet másoknál? Nem ugyanezt teszik a pogányok is? Ti azért legyetek tökéletesek, miként a ti mennyei Atyátok tökéletes.” (Mt 5,46-48)

Misszió

Jézus határozottan elmondta a tanítványoknak, mit kell tenniük: „Ezután így szólt hozzájuk: Menjetek el szerte az egész világba, hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek!” (Mk 16,15)

Azonban mi mégis azt hisszük, hogy ez csak néhány emberre vonatkozik. A misszió ijesztő és kényelmetlen feladat. Márpedig a mi feladatunk az, hogy tovább adjuk az örömhírt. Ahogyan azt fentebb is írtam, a keresztényeknek nem az a feladatuk, hogy mentsék a saját lelküket, azt tökéletesítsék a végtelenségig. 

Itt az ideje, hogy kilépj a komfortzónádból és keresd a lehetőségét annak, hogy megvalld a hitedet másoknak. Először kezdheted azzal, hogy nem maradsz csöndben, ha megkérdeznek a kollégáid, hogy mit csináltál vasárnap, vagy ha ifin voltál, akkor azt sem tagadod le az osztálytársaid előtt. 

Te mivel egészítenéd ki a listát?
Borítókép: Dmitri Maruta | Dreamstime.com
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás