Szemle

“Három éve a Jóisten egy vállról indítható rakétával mellbe trafált” – Lackfi János

Többek között hitéről is vallott Lackfi János költő abban a portrébeszélgetésben, amelyet az M5 készített vele.

Lackfi János volt az M5 “Portré” című műsorának vendége, ahol többek között életéről és hitéről is mesélt. A József Attila-díjas költő mindig magával ragadó módon beszél Istennel való kapcsolatáról – ezúttal sem cáfolta meg magát. Hasonlataiban olyan váratlan kifejezések is előfordultak, mint a TEK és a vállról indítható rakéta. Nem, ez nem háború: egyszerűen csak Lackfi János tanúságtétele:

“Sokak számára egzotikus, amikor a hit szóba kerül, hiszen egy kvázi “nem létező” – és nem megfogható – dologról hogyan lehet beszélni. Mindig a szerelemhez szoktam hasonlítani, mert ezzel lehet igazán érzékeltetni. Három éve a Jóisten egy vállról indítható rakétával mellbe trafált, azóta pedig lángolok. Úgy tudnám kifejezni, hogy Isten velem van minden nap, követi a dolgaimat – ha én kinyitom a szívem, az elmém, a múltam és a jelenem kapuját. A legbelső szobánk ajtajának csak belül van kilincse: Isten nem fog soha ránk törni a TEK-kel, hogy azt kérje higgyünk azonnal.

Sokszor észrevehetjük, hogy Ő diszkréten hátralép: ha csak látszólagosan folytatunk vallásos tevékenységet, amikor páváskodunk, versenyzünk azért, hogy kinek szól legszebben a hangja a templomban. Ugyanakkor nagyon tudja a lángot táplálni, a szenvedélyt szítani: a Biblia valósággal meg tud elevenedni. Ha rá tud hangolódni az ember, akkor olyan szavakkal tud találkozni, amelyek kifejezetten a mindennapjaihoz szólnak.”

Lackfi János – Egymásban

Ma Istenben vagyok,
Bennem van az Isten,
Ma egymásban vagyunk,
Mint a van s a nincsen.

Szerelmes az Isten,
Mért engem szeressen,
Mint az útonálló,
Engem várjon lesben?

Világ rugdosása,
Világ ölelése,
Benned vagyok mégis,
Benned vagyok mégse.

Keskeny út előttem,
Széles ég fölöttem,
Beléd törülköztem,
Benned megfürödtem.

Tebenned aludni,
Ébredni belőled
Életre hátralék,
Halálra előleg.

Szaladni tebenned,
Futni mozdulatlan,
Áldó mozdulatban,
Kérő mozdulatban.

Mókuskerekedben
Az idő csörömpöl,
Egy marék muzsikát
Szaggatok a csöndből.

A maréknyi hangot
Hegyekké kelesztem,
Felemelsz, mint szikla,
Elnyelsz, mint tengerszem.

Ma Istenben vagyok,
Isten lakik bennem,
Mennyei lakbérem
Idelenn fizessem.

Szerelmes az Isten,
Énbelém van esve,
Felfelé zuhantam,
Akárki meglesse.

Borítókép - Fotó: Hegedüs Márton / 777

1 Komment

  • Válasz Filipánics Tibor 2020. 11. 17. 19:48

    Egy nagyon szép vers tőle:
    Nem tudok méltatlanná válni.
    Csalhatok, lophatok, hazudhatok, ölhetek, erőszakolhatok, nem tudom kiirtani Isten irántam való szeretetét.
    Tudom persze nem viszonozni.
    És tudom méltatlannak érezni magamat.
    Csak méltatlanná nem tudom tenni magam.
    Mert ő tett méltóvá.

    Ha meg akarod érteni e versét el kell felejtened amit tudsz és amihez annyira ragaszkodsz. Sajnos a tudatos énünk ezt képtelen felfogni,mert a tudatalattinkban megannyi rossz tapasztalat és lelki gondok nehezítik e vers megértését. Hosszú hosszú folyamat kell ahhoz,hogy ezeket a rossz beidegződéseket felül írjuk,nem csak a keresztényeknek de más vallásúaknak is. A legszebb rész a :”Nem tudok méltatlanná válni.” Ha ezt a gondolatot kiírod egy könyvjelzőre és összehasonlítod más gondolatokkal,rögtön látod a különbséget. Rájöhetsz,hogy az isteni szint és az emberi szint nem fedi egymást. Istenhez nem szabad úgy közeledni mint embertársunkhoz.
    Pont fordítva gondolkodunk mint kellene,példa rá az ördöghöz való viszonyunk és az,hogy mi az első parancs.
    “nem tudom kiirtani Isten irántam való szeretetét.” Ha Isten így szeret,van értelme parancsoknak? Elfelejtünk fejlődni és a parancs szó már elavult. Ebben sem tudunk különbséget tenni a két szint között.