Egy hétköznapi jelenetnek indult, de életre szóló lecke lett belőle. Megható történetre találtunk, melyet ismeretlen szerző jegyez. A példabeszédként is felfogható írás emlékeztessen minket arra, hogy döntéseink milyen nagy hatással lehetnek másokra.
A gyorshajtó András még egy hosszú pillantást vetett a kilométerórára, mielőtt a villogó rendőrautó előtt lelassított: 120 km/h a kitáblázott 90 helyett. Ez már a negyedik ebben a hónapban, mint oly sokszor máskor is. Hogy lehet, hogy valakit ennyiszer lemeszelnek? Amikor a kocsi lelassított, András lehúzódott, de nem teljesen az út szélére; hadd izguljon csak a zsaru a mellette alig fél méterre elhúzó autók miatt. Megállt. A rendőr kiszállt a kocsijából, és egy mappával a kezében előrejött.
József? József a gyülekezetből? Még csak ez kellett! András próbált minél jobban elsüllyedni az ülésben. Ez rosszabb, mint a közelgő büntetés maga. A keresztyén rendőr épp egy saját gyülekezetéből való gyorshajtó embert fogott meg. Egy embert, aki egy hosszú, fárasztó és zaklatott nap után sietett hazafelé a munkahelyről. Szinte kiugrott az autóból, és ment a rendőr felé, akivel minden vasárnap találkozik a gyülekezetben, de eddig még soha nem látta egyenruhában.
– Hát szia, József! Örülök, hogy látlak! Milyen érdekes, hogy itt találkozunk!
– Szervusz, András – semmi mosoly.
– Hú, de szigorúnak látszik a Biztos úr, éppen most kapta el a felebarátját, aki siet haza a feleségéhez és a gyerekeihez.
– Igen, úgy tűnik: elkapta.
József kissé zavartan felhúzta a szemöldökét. Jó jel! – Nagyon húzós és hosszú napom volt ma. Asszem kissé túlléptem a limitet – de csak most az egyszer, he-he!
András lefelé sandítva arrébb rúgott egy kavicsot az aszfalton.
– Az asszony finom vacsorát készített, már nagyon vár haza. Érted, mire gondolok?
– Tudom, mire gondolsz. És azt is tudom, hogy már kétes hírnévre tettél szert a körzetünkben az őrsön. Ajjaj, nem jól áll a dolog, itt az ideje taktikát váltani.
– Mennyit mértél?
– 115-öt. Volnál szíves visszaülni az autóba?
– Várj egy kicsit. Amint megláttalak, én azonnal megnéztem az órát, és épp csak súrolta a 100-at – a hazugság kegyesnek, célravezetőnek tűnt, és ,,magától” jött.
– Légy szíves, András, ülj be a kocsiba.
András zavartan bemászott a kocsija ajtaján, és becsapta az ajtót. Bambán bámult előre a műszerfalra. Eltelt egy perc, kettő. Lassan, kelletlenül nyúlt az ablaktekerőhöz, de végül nem tekerte le az ablakot, mert látta, hogy József ír a mappán. Vissza a műszerfalra. Miért nem kérte ez a jogsimat? Bármi történjék is, az tuti, hogy 1-2 hónapig nem ülök ennek az embernek még a környékére sem vasárnap. Eltelt még 2-3 hosszú perc, majd egy kopogás az ablakon. András kinézett balra, József volt az, kezében egy félbehajtott papírdarabbal. A bűnös mintegy 3 centire lehajtotta az ablakot, épp csak annyira, hogy a papír beférjen.
– Köszi! – András nem nagyon tudta leplezni a gúnyt az arcán és a hangjában. József szó nélkül ment vissza a rendőrautóhoz, András csak nézte a visszapillantóban. Felemelte a papírt: Nnna, nézzük, mennyi. Álljunk csak meg. Ez meg mi? Tréfa? Nem büntetőcédula, az biztos. András olvasni kezdett.
„Kedves András! Egyszer volt egy kislányom, akit 6 évesen elütött egy autó. Kitalálhatod: egy gyorshajtó. Pénzbírság, 3 hónap a fogházban, és az illető szabad volt; mehetett haza magához szorítani a kislányait, mind a hármat. Nekem csak egy volt, és most várnom kell a mennyországig, amíg újra megláthatom. Ezerszer próbáltam megbocsátani annak az embernek, és ezerszer gondoltam, hogy meg is tettem. Lehet, hogy így van, de újra és újra meg kell tennem. Most is. Imádkozz értem, és hajts óvatosan: nekem egy kisfiam maradt. József “
András hátranézett, és látta, hogy a rendőrautó megfordul, és elindul visszafelé az úton. Csak bámult a távolba, amíg a kocsi eltűnt. Szétesve ült a kocsiban 20 percig, aztán beindította a motort, elindult, és lassan, az Úrhoz bűnbocsánatért esedezve hajtott hazafelé, hogy aztán otthon percekig szorongassa magához meglepett feleségét és gyerekeit.
Ne ölj! Ne kockáztass! Esélyt se adj rá!
Ne feledd, a megosztással evangelizálhatsz!
hirdetés
3 hozzászólás
Miattunk (értünk) az egyetlen Fiú halt meg.
Ez nevezem szép történetnek! De vajon észre vettél e valami mást is???
Az a más pedig a LÉNYEG.
Mert a lényeg a másik ember,a másik embernek az élete. Ez az egész történet többet ér mint ….
Mert ha megérintett,akkor talán elgondolkodol azon,hogy a tetteidnek súlyos következményei is lehetnek magadra és másra is.
Ahhoz,hogy ne hajts gyorsan,először magadban kell felismerni ennek a dolognak a rossz voltát,azaz első TE vagy.
Majd ha ezt felismerted,szinte egyszerre jön a felismerés,hogy mért nem jó gyorsan hajtani.Mert mások megsérülhetnek. Azaz a második Ő (egy másik személy)
Ezt a pofon egyszerű dolgot egyszerűen képtelemnek vagyunk megérteni. pedig a világunkat így tehetjük jobbá és élhetőbbé.
A régiek mesében adták tovább a tudást de ehhez az kell,hogy értsd a mese mögött rejlő tanítást. Ennek a mesének az értelmezése valahogy mostanában nem megy.
Remélem érted már,hogy mért írom mindig a sorrendet így:első : én. második : te. (harmadik a környezetem)
Ez a történet rávilágít,hogy teljesen tisztában vagytok vele. Ugyan annyira tisztában mint sok mindennel. A probléma,hogy ezt csak egy két dologra húzzátok rá. Pedig most olvastátok e történetben a lényeget és mégis,ezek után ……..
“Már csak egyetlen fia maradt, akit nagyon szeretett. Utoljára őt küldte el hozzájuk. Azt gondolta: Fiamat csak megbecsülik.”
(Márk evangéliuma 12:6)