Megrázó jelenetre hívta fel a figyelmet Hamar Donát egyik videójában. Egy tévés vetélkedőben történt kínos pillanat miatt gondolta úgy a keresztény vlogger, hogy meg kell szólalnia. A jelenetben Puskás Péter énekesről derült ki, hogy saját bevallása szerint olyan ötszáz lánnyal volt már együtt szexuálisan jelenlegi barátnője, Dallos Bogi előtt. Az énekesnő nem fogadta jól az információt.
„Ez egy olyan információ, ami elüt mint a hetes busz” – kommentálta Hamar Donát azt a tényt, hogy Puskás Petinek körülbelül ötszáz szexuális kapcsolata volt már. Természetesen nem Donát érezte így magát, hanem arra utalt, hogy minden szerelmes lányt vagy fiút nehezen érintene egy ilyen információ. Nem is kell találgatnunk, hiszen Bogi reakcióját egy egész ország láthatta; és bár ne így lett volna! Bogi sírva fakadt, a többi versenyző pedig kínosan feszengett, egyesek a fejüket is csóválták.
Hamar Donát azonban rámutatott arra, hogy egy ilyen műsor nagyon káros hatással lehet a fiatalokra. „Milyen hatása van egy ilyen műsornak a fiatalokra? Hogy fog egy srác kezelni ezek után egy lányt? Mennyire lesz ő húsdarab a másik szemében?” Donát szerint Puskás Peti példája sokakat ösztönözhet arra, hogy trófeákat gyűjtsenek, és ne álljanak meg száz, de még kétszáz szexuális kalandnál sem.
„Az embereknek a sebzettsége sokszor valamilyen cselekedetben nyilvánul meg. Van, aki ezt a sebzettségét, amit összeszedett az életben, alkoholba fojtja. Valaki pedig szerencsejátékba. És lehet, hogy valaki szexbe. De a szex valamiért dicsőség, elfogadható.” Hívta fel Donát a figyelmet arra, hogy a partnerek váltogatása komoly lelki problémákra utalhat.
„Lehet, hogy a jelenben egy rövidtávú megoldást hoz, mert hogyha unatkozol, magányos vagy, visszajelzés kell, kalandra vágysz, akkor ott van egy nő, és azzal ki tudod élni magadat. De abba elfelejtünk belegondolni, hogy milyen hosszútávú gyümölcsei vannak annak, hogyha te rendszeresen váltogatod a partnereidet.” – figyelmeztetett a vlogger, aki azt is kiemelte, hogy a hosszútávú kapcsolataink ápolásának módját ezzel ellentétben nem sajátítjuk el.
A teljes videót itt lehet megnézni:
4 hozzászólás
Habostortát szeretni és elfogyasztani nem bűn . Leenni róla a habot a tésztáját pedig sorsára hagyni bűn. A szex bűn!
Nyílván nem egészséges ügy ez és egyáltalán nem követendő példa, de a TV műsor védelemében annyit had mondjak el, hogy szerencsére itt volt tér és idő Bogi reakcióját végig követni. Ami neki nyílván nem jó, de nekünk és a fiataloknak elrettentő példa lehet. Végre kaptunk egy valós, kendőzetlen visszajelzést egy ilyen kérdésről, annak minden kellemetlenségével, veszengésével és kérdésével. Ha másért nem is, ezért jó, hogy megtörtént ez a pillanat.
Itt beszélnünk kellene a nők felelősségéről is. Keresztény közegben rengeteg egyedülálló férfit látok 30-40-es korosztályban is. Olyanokat, akik teljesen normális gondolkodásmódúak, jólelkűek, keresztény értékrendjük van, semmi gond nincs velük, legfeljebb nem olyan nyálas szépfiú fejük van, mégsem találnak párt maguknak.
De vajon miért van, az, hogy a nők mégis inkább aláfekszenek egy ilyen elvtelen nőcsábásznak, akár úgy is, hogy ők már csak a több századikak a sorban, aztán meg megy a sírás, ahelyett, hogy egy tényleg tisztességes férfit választanának maguknak, aki szereti, és tiszteli őket, és életre szóló kapcsolatban gondolkodik?
” teljesen normális gondolkodásmódúak” Azt kell mondjam,aki teljesen (!!) normális gondolkodású volt,már meghalt kétezer éve. Egy párkapcsolatban inkább számítanak a hibáink,mint az erényeink. Igazad van abban,hogy a nők felelősségéről is kell beszélni,de nem árt tudni,hogy a párkapcsolatban többségben a nők a jobbak.
Azért fekszenek alá egy nőcsábásznak,mert ezt hozza elő a komplexusuk. Náluk így jelentkezik,mások pedig vallási fanatikusok lesznek. Egyik sem veszi észre magát,mert az ént elnyomja a komplexus. Ha tudnád,hányszor tapasztalom ezt.
Hatalmas kitartás,tisztán látás és az élet összjátéka kell ahhoz,hogy megtaláld a párod.
Egyébként az kevés,hogy “aki szereti, és tiszteli őket, és életre szóló kapcsolatban gondolkodik” mert egy nővel bánni kell,ugyan úgy mint ahogyan velünk is. A nők se nem jobbak se nem rosszabbak mint a férfiak,ők MÁSOK.