Ez a nyár más volt, mint a többi, hiszen egy nyomasztó, bizonytalan időszak kezdete van mögöttünk. Egy olyan időszaké, amely kissé rákényszerít arra, hogy belegondoljunk napjaink végességébe. Úgy tűnik, időnként kell, hogy Isten teremtsen egy élethelyzetet, amelyben szükségünk van arra, hogy tiszta szívből, gyermekien képesek legyünk Hozzá menekülni. A TeSó blog egyik frissen megjelent írását szemlézzük.
Olyan világban élünk, ahol a Sátán milliónyi módon igyekszik elrabolni a figyelmünket, a tudatosságunkat, a képességünket, hogy egy adott dologra pár másodpercnél tovább oda tudjunk figyelni. Van az agyunknak egy olyan lusta tulajdonsága, mely kellő mérlegelés és tudatosság hiányában szereti a legkisebb erőfeszítéssel járó utat választani. Így vagyunk gyakran azokkal a dolgokkal is, amelyekből látszólag sok van. Hajlamosabbak vagyunk valamiből többet elfogyasztani akkor, ha sok van belőle, míg bölcsebben bánunk vele akkor, ha mérhető mennyiséggel állunk szemben. Ha tudjuk, hogy bármennyit elhasználhatunk, mert van bőven, akkor jellemző ránk, hogy indokolatlanul sokat veszünk el belőle – akár pazarolunk is –, de ha eleve nem áll bármekkora mennyiség a rendelkezésünkre, akkor maradunk csak a szükségesnél. Ezt az elméletet rengeteg hétköznapi dologra lehet vonatkoztatni, melyek világméretű következményeket szülnek úgy, mint a vízfogyasztásunk, a természet és kincseinek mértéktelen szipolyozása, vagy a kényelmünket szolgáló megannyi módon történő szemétgyártás. Röviden:
a kényelmes választások – bár megkönnyítik az életünket – hosszú távon gyakran visznek rossz irányba.
Így van ez az időnkkel is. Mi szeretjük abban a tudatban múlatni napjainkat, hogy „még van időnk”, és ez gyakori forrása a halogatásainknak, a mulasztásainknak, egy bizonyos szinten való megrekedésünknek, annak, hogy nap nap után éljük ugyanazt a középszerű, langyos életet, ugyanazokkal az ismerős, megszokott hibákkal, rossz döntésekkel, helytelen időbeosztással, amelyet már rég kevésnek érzünk. Azonban a meggyőző mentségeink mögé bújva valahogy mégis időről időre elhisszük, hogy a korlátaink erősebbek nálunk, így nem is vagyunk képesek változtatni rajtuk. Észrevétlenül kúszik be a mindennapjainkba a feladás, anélkül, hogy belegondolnánk, mivé teszi ez a megrekedt állapot az életünket, és hogy van-e egyáltalán időnk ebben a megrekedtségben maradni.
De belegondoltunk már valaha abba, hogy mennyi időnk is lehet valójában?
Általában az életünk felől mi években szoktunk gondolkodni, de kiszámoltuk már, vajon hány napot jelentenek ezek az évek? Ha például közel járunk a harminchoz, és mondjuk élünk még úgy negyven évet, akkor nagyjából 14 600 nap áll még a rendelkezésünkre, de ha Isten kegyes hozzánk, és mondjuk negyven év helyett kapunk még hatvanat, akkor ez a szám 21 900 nap lesz. Igazából ezek a számok nem is tűnnek olyan soknak, és ha így nézzük, akkor minden percért kár, amelyet értelmetlen, időrabló dolgokkal töltünk.
Gyakran ragaszkodunk az önsajnálathoz, panaszkodáshoz vagy mások hibáztatásához, mert félünk, hogy ha felhagynánk vele, akkor végre nem volna semmink, ami mögé bújhatnánk a felelősségvállalás elől. Akkor nem maradna más, csupán az, hogy cselekedjünk, és a felismerés, mely szerint egyedül attól függ, hogy az életünkben pozitív irányba mozdulnak-e el a dolgok, hogy végre teszünk-e érte valamit vagy sem.
Lehet, hogy elképesztően régóta próbálunk valamit megvalósítani, de eddig még sosem sikerült tartósan elérni, amit szerettünk volna, és már kezdünk letenni arról, hogy egyáltalán sikerülhet-e valaha is. De talán sokszor úgy próbálunk Isten tetszésére tenni dolgokat, hogy meg sem kérjük Őt, hogy segítsen ebben, pedig amit Ő tervez a számunkra, az olyasmi, amit soha nem leszünk képesek Nélküle megvalósítani.
Minden nap egy új élet, új kegyelemmel.
Talán eddig azzal vesztegetted a legtöbb idődet, hogy egyedül próbálkoztál, de most add hozzá Jézust a terveidhez, és kezdd újra! Kezdd Vele újra minden napodat egészen addig, míg egyszer csak arra nem eszmélsz, hogy végre azt éled meg, amire azelőtt oly sokáig törekedtél Nélküle.
„Boldog ember az, aki az ÚR törvényében gyönyörködik, és az ő törvényéről elmélkedik éjjel-nappal. Olyan lesz, mint a folyóvíz mellé ültetett fa, amely idejében megtermi gyümölcsét, és nem hervad el a lombja. Minden sikerül, amit tesz.” (Zsoltárok 1:1-3)
Forrás: TeSó blog – Dolenai-Balogh Beáta
hirdetés
Még nem érkezett hozzászólás