Bese Gergő atya gondolatai Magyarország születésnapján!
Államalapító szent királyunk személye már kisgyermekkorunkban megjelenik az óvodában elmesélt történetekben, de az iskolai olvasókönyvben is találkozhatunk vele, sőt még a középiskolai életünkben is érettségi tétel formájában köszönnek vissza a 10 és 11. század történései. Személyét nagy misztika, de egyúttal tisztelet is övezi. XI. Ince pápa 1686 novemberében az egész Egyházra kiterjesztette tiszteletét, amit augusztus 16-án tartanak.
2000 óta pedig az ortodox világ is szentjei között tiszteli Szent István királyt.
A pogányságban élő, megosztott magyarságot egy csillag alá gyűjtötte össze. Nemcsak belátta, hogy a fennmaradás záloga a kereszténység felvétele, hanem meg is tapasztalta életében a hit erejét. Nem véletlen, hogy védőszentjének azt az Istvánt választotta, aki elsőként adta életét Krisztus követéséért. Ez a vértanúság, elköteleződés példaként állt a hit útjára lépő Vajk számára. Ugyanis benne volt a pakliban, hogy a pogányság erősebbnek bizonyul, és elpusztítja a már elért eredményeket, rá pedig a halál vár.
Az Isten azonban számított a munkájára: az állami és egyházi közigazgatás alapjainak letétele és a lelkekért vívott folyamatos küzdelem mellett fontosnak tartotta az utódlás előkészítését. Imre gyermekét már teljesen a nyugati kereszténység mintauralkodójának nevelte: az apai és anyai példa mellett Szent Gellért tanítására is szükség volt ahhoz, hogy Imre megállja a helyét a világban. Útmutatásként, örökségként pedig megkapta azokat az intelmeket, melyek időtállóak és megállják a helyüket még napjainkban is. De miről is szólnak ezek az intelmek? Feldolgozhatjuk, mint István végrendeletét, örökségét. Az első pontban a hit megőrzéséről értekezik, de nem erővel, hanem meggyőződéssel, példamutatással. Nincs szükség képmutatásra, nincs szükség érdekek melletti politizálásra. Mert a hit a szív őszinteségét mutatja, nem lehet átverni.
Azok, akik csak névleg vállalták Krisztus keresztjét, nem értek célba.
Ha nekünk kellene megfogalmazni intelmeinket, végakaratunkat az utókor számára, mivel is kezdenénk? A vagyontárgyaink felsorolásával, a bankszámlánk PIN-kódjával? A sikeres vállalkozás titkaival? Vagy a mélyre eveznénk? A hit mélységeiről értekeznénk? A választ az olvasónak kell tudnia. Amit azonban a körülöttünk lévő világban látunk az az, hogy lassan vissza térünk az istváni örökséghez; elég lenne 10 falunak 1 templom, az is üresen kongana. Már nem ül be senki az elhunytak helyére a templomok padjaiba, egyre kevesebb az imádság a családban, elkopnak a keresztény értékeink, az ünnepek átértékelődnek, és úgy tűnik, mintha 1000 év után most a pogányság lenne az erősebb.
De vajon eltűnhet a hívő ember a Kárpát–medencéből? Véleményem szerint nem, mert Szent István sziklára építkezett, a jól lerakott alapokat még nem kezdte ki a sátán, és mindig van honnan újra kezdeni az építkezést. A 21. században dönthetünk a múlt értékei és a jövő bizonytalansága mellett. A csábítás nagy, a fiatalok mindig a mást, az újabbat keresik. De István intelmei tudatában tudjuk, hogy a hitelesen megélt kereszténységnél nincs jobb választás. Népünk jövője tehát Krisztus! Erre a felismerésre kell, hogy vezessen bennünket a ma ünnepelt Szent István, aki nem egy alak a történelemkönyveinkben, hanem nemzetünk összekovácsolója, jelenünk nagy támasza és a jövőnk útmutatója.
Bese Gergő
Ha még nem láttad volna új beszélgetés-sorozatunkat, a Tabuk nélkült, akkor szeretettel ajánljuk:
hirdetés
Még nem érkezett hozzászólás