Interjú

„Azért edzünk, hogy kibírjuk a mennyország örömét” – Lőw Gergely

Tíz nap múlva szentelik pappá Lőw Gergely diakónust, aki nemrég az MKPK Hitoktatási Bizottságának Youtube-csatornáján egy remek videóban beszélt a feltámadásról. Beszélgetés a technikailag és tartalmilag is szokatlanul professzionális alkotásról, hivatásról, a szemináriumról – és arról, hogyan várja egy fiatalember, hogy pappá szenteljék!

Az interjú elolvasása előtt mindenképp nézd meg a videót:

 

Miért pont ez lett a kisfilmnek a mondanivalója?

Az eredeti célok között szerepelt, hogy ezeket a videókat lehessen hittanórákon is vetíteni, de már a legelejétől kezdve célunk volt, hogy olyanokhoz is eljuthassanak ezek a kisfilmek, akik esetleg távolabb állnak az egyháztól. Húsvét kapcsán jött elő témaként a feltámadás, ezt a nem könnyű témát próbáltuk közérthetően megfogni. Ezért onnan közelítettük meg, hogy a feltámadás az élet célja.

A videó végén erősen arra célzol, hogy lesz folytatás….

Igen, és már nem is kell sokat várni rá, hamarosan a második rész is megtekinthető lesz.

Hogyan lehet a mai fiatalságot megszólítani a kereszténység üzenetével?

Most elsősorban olyan fiatalok között mozgok, akik benne vannak az egyházban. A Bosnyák téri plébánián nőttem fel, ahol nagy ifjúsági élet van, erős közösségek alakultak, amelyek képesek megtartani a fiatalokat a hit útján. A távolabb állókat szerintem meg kell hívni erre az útra, például ilyen videókkal. Az ifjúsági közösségeket érdemes volna nyitottabbá tenni, arra buzdítani a tagokat, hogy egy-egy nyitott alkalomra hívják el a barátaikat is.

Ha már az életnek a céljairól szól a videó: neked milyen vágyaid voltak mielőtt úgy döntöttél, hogy belépsz a szemináriumba?

Mindig is bennem volt, hogy szeretnék jót tenni, másoknak örömöt szerezni. Volt egy rockzenekarunk, így rocksztár akartam lenni, de nem volt ez egy mély vágy, amely különösebb értelmet adott volna az életemnek. Nagyon hálás vagyok a Jóistennek, hogy megszólított és a papságra hív, mert most kezdem egyre jobban látni, hogy mi az értelme az életemnek. 

Nagyon motivál, hogy már csak néhány nap és pappá szentelnek.

Mennyire lepődött meg a környezeted, hogy pap leszel?

Még magam is meglepődtem, hogy mennyire nem. Nyilván voltak, akik csodálkoztak, meg kérdezgették, hogy én akkor tényleg lemondok például arról, hogy járjak egy lánnyal? De leggyakrabban az volt a reakció, hogy hozzám illőnek tartották ezt a hivatást, a legtöbben támogattak benne. Olyanra nem emlékszem, hogy valaki le akart volna beszélni, vagy azt gondolta volna, hogy elment az eszem.

A szeminárium világa kicsit titokzatosnak tűnik kívülről, te hogyan élted meg ezt az időszakot?

Amikor beléptem a szemináriumba, akkor nagy igényem volt arra, hogy elcsendesedjek és egy új fejezetet nyissak az életemben, ez a reményem teljesült. Ami talán nehezebb volt eleinte, hogy naivan azt hittem a belépésem előtt, hogy mindenki szent lesz és csak jó emberekkel fogok találkozni. Persze nagyon sok remek emberrel találkoztam, de azért bizony itt is előfordul, hogy kinézzük egymást, meg néha megy a versengés vagy a pletykálkodás. Ezt is meg kellett tapasztalnom, de utólag ezt sem bánom, mert a szemináriumban tényleg önmagaddal tudsz szembesülni. Nem vagyunk szentek, de dolgozunk rajta.


Fotó:

Hogyan várod lélekben a szentelésedet?

Nagyon várom! Kettős érzés van bennem, egyrészt meghatódom, sőt beleborzongok, hogy misézhetek, gyóntathatok. Hamarosan úgy vehetem kezembe az ostyát, hogy amikor kimondom fölötte Jézus szavait, az átváltozik az ő testévé –  ez hatalmas dolog, –  vagy, hogy miután valaki elmondja nekem a bűneit, hogy mi az, amivel küzd, feloldozhatom, és tiszta lappal indulhat. Másrészt viszont pont emiatt van bennem egy kis félsz is, hogy pont én lehetek az, aki ezeket megteheti majd!

Papként hamarosan előfordulhat, hogy egy napod keresztelővel kezdődik, esküvővel folytatódik majd egy temetéssel zárul. Hogyan lehet felkészülni erre a körforgásra?

Erre nem lehet teljesen felkészülni. Kicsit hasonló ez a házassághoz, ahol nem lehet előre kipróbálni a váratlan akadályokat, vagy azt, hogy milyen érzés eltartani egy családot. Azt gondolom, hogy minden hivatásban akadnak olyan élethelyzetek, amelyeknél úgy érezzük, hogy túlmutatnak rajtunk. De Isten segítségével helyt lehet állni ezekben a helyzetekben is.

Mi lesz a papi jelmondatod, és miért?

„Te vagy az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik” (Mk 1,11).  Ezt a mondatot az Atya mondja Jézusnak, de ugyanakkor a keresztségben mindannyiunknak ezt üzeni. Nekem ez egy fontos felfedezés: így, ahogy vagyok, elfogad az Isten, és nemcsak, hogy elfogad – a szeretett fia vagyok, az ő szemefénye! Isten akkora örömöt akar velem megosztani, amelyet most még fel sem tudok fogni. Az egész életünk kicsit erről szól: azért edzünk, hogy „kibírjuk” majd ezt az örömöt, amely a mennyországban vár ránk. Szeretném ezt a lendületet továbbadni a fiataloknak, hogy mindenki felismerje: örömre vagyunk meghívva!

Martí Zoltán

hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás