2020. 05. 22.

Hungarikum lett a csíksomlyói pünkösdi búcsú

Csütörtöki ülésén hungarikummá nyilvánította a Hungarikum Bizottság a csíksomlyói pünkösdi búcsút és kegyhelyet. Ezzel is elismerve a hely egyedi, vallásos és közösségépítő jellegét. A Romkat.ro egyházi portál beszámolójában hozzáteszi, hogy ez a döntés méltó elismerése a székelység több száz éves hagyományának, az egész Kárpát-medencei magyarság közös szellemi értékének.

Az RMDSZ kezdeményezésére, az erdélyi ferences rend támogatásával még 2018-ban terjesztették a Hungarikum Bizottság elé a csíksomlyói búcsút.

Az egyházi portálnak Urbán Erik OFM, az erdélyi ferencesek tartományfőnöke elmondta, hogy hatalmas öröm mindannyiuk számára ez a döntés. Hozzátette, hogy a csíksomlyói kegyhely már több mint tíz éve tagja annak az Európai Máriás Hálónak, amelyhez húsz európai ország huszonegy kegyhelye tartozik. Ez azért jelentős, mert Csíksomlyó így Európában is egyre ismertebb, sokan szoktak elzarándokolni ide távoli vidékekről is, a kegyhely belekapcsolódott az európai Mária-kegyhelyek körfogásába.

„Ezzel a lépéssel, hogy a kegyhely most hungarikummá vált, még inkább magunkénak érezzük a pünkösdi búcsút, mert a kegyhely elsődleges szerepe a hit őrzése, megerősítése és továbbadása.  Szent VI. Pál pápa mondotta, hogy a kegyhelyek lelki klinikák, emellett az ősi kegyhelyeknek kultúramegőrző, identitáserősítő szerepük is van. Csíksomlyó szerepe továbbra is hitünk megőrzésére, erősítésére és továbbadására buzdít” – nyilatkozta a portálnak Urbán Erik OFM.

hirdetés

Bár minden évben rengeteg zarándokot vonz a csíksomlyói búcsú, de a járványhelyzetre való tekintettel idén arra kérik az erdélyi ferencesek a híveket, hogy szervezetten ne utazzanak a pünkösdszombati búcsúra. Helyette inkább szívük zarándoklatával kapcsolódjanak be az ünnepi szentmisébe és az egyéb liturgikus programokba.

„A május 30-i csíksomlyói pünkösdszombati búcsús ünnepi szentmise déli fél 1-kor kezdődik a zárt csíksomlyói kegytemplomban. A szentmisét Kovács Gergely, a Gyulafehérvári főegyházmegye főpásztora mutatja be és ő mondja a szentbeszédet. A szentmise élőben követhető lesz a kegyhely honlapján és Facebook-oldalán (Csíksomlyó – kegyhely), továbbá közvetíti a Duna TV és az Erdélyi Mária Rádió” – írja a portál.

Forrás: Romkat.ro

Fotó: MTI / Czeglédi Zsolt

Hírek
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás