Május 15-ét 1994-ben nyilvánította az ENSZ a család nemzetközi napjává. De talán sokkal inkább mondhatjuk azt, hogy minden nap ünnep, amelyet családjainkkal tölthetünk. Mégis, néha jó megállni egy-egy ilyen jeles napon és családjainkra gondolni. Még akkor is, ha a jelenlegi helyzet miatt túl sokat vagy éppen túl keveset voltunk velük az utóbbi hetekben.
Már nagyon hamar megtanuljuk gyerekként a család fogalmát. Az első alkotásoknál, amikor kibontakozó művészi hajlamunkban megpróbáljuk lerajzolni szüleinket, testvéreinket színes ceruzával vagy zsírkrétával. Aztán ahogy növekszünk, kamaszként néha azt gondoljuk, hogy „én mennyi mindent másképpen fogok csinálni a leendő családomban.” Majd mire elérkezünk az esküvőhöz, rájövünk, hogy mennyi mindent kaptunk a családunktól. Továbbá ekkor kapunk tulajdonképpen két új családot, az egyik párunké, míg a másik, amelyet éppen akkor alapítottunk az esküvő alkalmával.
Tehát egész életünket végigkísérheti a család. Lehet, hogy sokszor nehézséget, csalódást, esetleg szomorúságot kapunk, mégsem szabad elfelejtenünk, hogy mennyi ajándékkal is jár egy család. Talán mondhatom azt, hogy
nem véletlen az sem, hogy Jézus nemcsak úgy megszületett apa nélkül, hanem fontos volt, hogy a Szent Család gyermekeként szülessen.
Isten ezzel is azt üzeni számunkra, hogy a család, mint intézmény nagyon fontos!
Bár manapság sajnos egyre többen és egyre többször próbálják a család fontosságát háttérbe szorítani és újfajta családmodelleket alkotni. Mégis, a jelenlegi járványhelyzet talán felhívta mindannyiunk figyelmét arra, hogy milyen fontos a család. Ha olyan az élethelyzetünk, hogy az utóbbi hetekben az online oktatás keretében gyerekeink rohangáltak körülöttünk, míg mi dolgoztunk, akkor lehet, hogy jelen pillanatban jól jönne egy kis pihenés távol a családtól. Ha viszont nem tudtunk sokat családunkkal lenni a távolság vagy a betegségtől való féltés miatt, akkor biztos felértékelődött már bennünk, hogy „de jó lenne már újra velük találkozni.”
Azonban, ha a két véglet között megállunk egy kicsit, akkor talán sokan vagyunk úgy vele, hogy a rohanó életünkben nem mindig figyeltünk arra, mennyire sokat ad a családunk. Most itt a lehetőség, hogy levonjuk a következtetéseket, mit érdemes másképp csinálnunk. Hátha nem kell egy újabb járvány ahhoz, hogy lássuk a család fontosságát az életünkben…
Hortobágyi Tibor
Fotó: Pixabay
Még nem érkezett hozzászólás