2020. 05. 07.

Vigasztalás kibővített idősávban – Égnek a vonalak a telefonos lelkigondozásnál

Még sosem jött ennyire közel a mai emberhez a halál, mint az elmúlt két hónapban –  tapasztalják a református telefonos lelkigondozó szolgá­lat munkatársai. A betegségtől való félelemmel fiatalok és idősek egyaránt küzdenek. A problémákkal azonban senkinek sem kell egyedül maradnia, a díjmentes szolgá­lat májustól kibővített idősávban, reggel nyolc­tól éjjel egy óráig fogadja a hívásokat.

– Ez a vírus olyan érzéseket is előhozott az emberekből, amelyekről eddig nem is tudtak, vagy csak valahol nagyon mélyen voltak jelen bennünk – mondja a református telefonos lelkigondozó szolgálat vezetője a Reformatus.hu-nak. Révész Jánosné Anikó hozzáteszi: általában ritkán merül fel a halál témája egy-egy beszélgetésben, szinte kizárólag csak gyászukban említik meg a telefonálók. Most azonban a többségben előjött a betegségtől, szenvedéstől és így a haláltól való félelem is, amely most kortól függetlenül mindenkit érinthet. Emellett számos hívás érkezik a bezártság okozta családi konfliktusok miatt, mivel nehéz ilyen hosszú időn keresztül tűrni, hogy korlátozzák az ember szabadságát, és egyáltalán nem könnyű lelassulni sem ebben a felfokozott világban. Ez pedig frusztrációhoz és gyakran agresszióhoz vezet. Révész Jánosné Anikó a járvány okozta problémák közé sorolja még a félelmet a munkanélküliségtől és a hirtelen megváltozott egzisztenciális helyzetet.

A telefonos lelkisegély-szolgálat vonala március közepe óta folyamatosan izzik. – Eddig az önkéntes lelkigondozók délutántól éjjelig fogadták a hívásokat, ez idő alatt is napi harminc-negyven hívás érkezett, ezért szükséges volt bővítenünk kapacitásunkat – mondja a szolgálat vezetője.

Május elsejétől már reggel nyolctól éjjel egy óráig lehet tárcsázni az ingyenesen hívható számot.

Az idősáv kiterjesztése miatt szükség lett még több szakemberre, akik meghallgatják a nehéz helyzetben lévőket. Kezdetben kizárólag lelkészek végezték ezt az anonim szolgálatot, mostanra kibővült az önkéntesek köre, már tanárok, egészségügyi dolgozók, pszichológusok, szociális munkások, de nyugdíjasok is vannak a csapatban.

hirdetés

Nem csak hívő emberek telefonálnak.

Ez azért is fontos, mert a mi szolgálatunk azért jött létre, hogy támasza legyünk mindenkinek, aki válságba jutott. Nem csak krízishelyzetben tárcsázható a szám: aki egyszerűen csak magányosnak érzi magát, és szeretné megosztani valakivel a gondolatait, annak is szívesen fogadják a hívását.

A telefonos lelkisegély-szolgálat munkája alapvetően a vigasztaló lelkigondozás, így az önkéntesek nem tanácsokat adnak vagy problémát oldanak meg. A szolgáló feladata, hogy kérdéseivel úgy irányítsa a beszélgetést, hogy a telefonáló lehetőleg maga találja meg a megoldást nehéz élethelyzetében. 

A szolgálathoz az alapokat a Biblia tanításai adják. Éppen ezért sokszor közösen olvasnak belőle vagy imádkoznak, 

illetve javasolják a hívónak a lakóhelye szerint illetékes gyülekezet felkeresését. Révész Jánosné Anikó, aki évtizedeken keresztül maga is lelkipásztorként szolgált, elmondja: arc nélkül, név nélkül gyakran sokkal őszintébb beszélgetések alakulnak ki, mint például egy személyes lelkigondozói alkalmon a lelkészi hivatalban.

A legnehezebb beszélgetések közé tartozik, amikor valaki öngyilkosság bejelentése miatt hívja a vonalat. Ilyenkor megpróbáljuk rávenni, engedje meg, hogy orvost, mentőt hívjunk hozzá. Volt olyan, aki úgy telefonált, hogy már bevette a gyógyszereket, mi pedig azonnal küldtük a mentőt. Annyi ereje még volt, hogy kinyissa az ajtót, így végül megmentették az életét – mesélte a szolgálat vezetője. 

A Református Telefonos Lelkigondozás reggel nyolc órától éjjel egy óráig az ország egész területéről ingyenesen hívható a 06-80-296-844, valamit a 06-1-201-0011 számon. Skype-on este 9 órától éjjel 1 óráig a lelkigondozas1 néven érhető el a szolgálat.

Forrás: reformatus.hu

Kép: Pixabay

Szemle
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás