2020. 05. 01.

Mi a munka ünnepének igazi jelentősége?

Mit kezdjünk május 1-jével? Tehetjük fel a kérdést nem csak önmagunknak, hanem a környezetünkben élőknek is. Bese Gergő atya gondolatai az ünneppel kapcsolatban.

Az idősebb korosztály, de még a középkorúak is nosztalgiával gondolnak vissza a 89’ előtti felvonulásokra, a párt ingyen virsli és sör jegyeire, a parkokban felállított hintákra és persze a felszabadult baráti együttlétekre, mert a munkásnak is jár az ünneplés. A fiatalok persze ebből már nem igazán értenek semmit. Annyit érzékelnek az ünnepből, hogy nem kell iskolába, dolgozni menni, mert ünnepelünk.

A szocialista rendszer Munkás Szent József napját a proletárok nagy napjává tette. Kiemelték a dolgozó népet, de csak a vállveregetésig jutottak, az eszem-iszomig, a lelkükkel már nem igazán foglalkoztak. Éppen a lényeget hagyták el május 1-ből, a munkás maradt, Szent József pedig felkerült a polcra. Pedig – különösen napjainkban – nagyon fontos egy igazi férfi példaképre tekinteni.

Az apák, a dolgozók, az ácsok, a családok, az Igaz emberek pártfogója Szent József. Olyan csodálatos, hogy neki is része volt az Isten nagy tervében. Az Atya nem hagyta Jézust földi apa nélkül felnevelkedni. Mária egyedül kevés lett volna ahhoz, hogy olyan sziklaszilárd hitű, fejben erős férfit neveljen gyermekéből, mint amivé Jézus válni tudott. József bölcsen döntött, amikor az álmában hallott angyal szavát követte.

Pszichológiából tanultuk, hogy a felcseperedő gyermek énképe a családban alakul ki. Mennyire fontos volt Jézus számára is, hogy egy szorgalmas, munkás férfi lehetett a nevelője. Mária és József kiegészítették egymást, ez az élet rendje.

hirdetés

Nem véletlen, hogy a Sátán éppen ezt a szoros egységet támadja. Számára a nő és a férfi szeretet egysége a létét fenyegeti.

Nekünk keresztényeknek pedig éppen az erős lábakon álló családok jelentik a jövőt.

Kedves Apukák, Nagypapák, Férfiak

Érezzétek, hogy küldetésetek van! Arra rendeltettünk, hogy maradandót alkossunk, de nem csak materiális javakat kell előállítanunk, hanem lelki téren is gyarapítanunk kell a ránk bízottakat. Az, hogy a jövő családja milyen lesz, most dől el! Nem pazarolhatjuk el a drága időt! Isten éltesse az apákat, a férfiakat!

Bese Gergő atya

Fotó: Pixabay

Bese Gergő Blog
hirdetés

1 Komment

  • Válasz Németh Rezső 2020. 05. 06. 12:30

    Teljes csend övezi József az ács személyét a Szentírásban. A vállán vitte pedig a megváltó emberré válását. Olyan a férfi mint a jazzben a nagybőgő a mély ritmus amire minden épül. Kedvenc hangszerem. Amúgy az embernek semmi másra nincs szüksége mint ami kétkezi munkával előteremthető. Igy lesz a Paradicsomban is. Mert a kiűzetés csak a munka eredményességét érintette. Magát a munkát nem. A fizikai munka pozitiv örömteli dolog. Munkanélküliség a pokolban lesz.