Egy olasz pap, Maurizio Chiodi atya a koronavírusból kigyógyulva azt mondta: a betegségben megtanulta, hogy Istenre bízza magát, mint ahogy Jézus is a szenvedésben tanulta meg az engedelmességet. A Vatikáni Rádióban elhangzottakat szemlézzük.
A Covid-19 betegség tapasztalata felejthetetlen nyomokat hagy – kezdte vallomását Chiodi atya. Felejthetetlen időszakról van szó, mert ez a megpróbáltatás, a radikális magány nehéz ideje. Ez a betegség azonnal karanténba kényszerít: teljesen magadra maradsz, csak ápolód kísér el ebben a nehéz helyzetben. Ez a betegség kitesz a halál veszélyének és soha nem tudhatod, hogy mikor gyógyulsz meg, egyáltalán meggyógyulsz-e valaha. A megpróbáltatás az állandó váltakozásban áll, hullámvölgyek és emelkedők váltják egymást, egyszer fent, máskor lent, homály és fény, olyan, mint egy villogó lámpa. És a legradikálisabb kérdés éppen az Istenbe vetett hitet érinti. Hol vannak a hit előnyei?
Az Istenre való hagyatkozás soha nem magától értetődő.
Azért sem, mert a hit nem old meg minden problémát, minden elméleti kérdést. A hit választás eredménye, amely elvezet egy útra és támaszt nyújt a megpróbáltatásokban. Ebben az értelemben lehetővé teszi, hogy ne elmenekülj a válság elől, hanem áthaladj rajta.
hirdetésA Zsidókhoz írt levél mondja Jézusról: „Annak ellenére, hogy (Isten) Fia volt, a szenvedésből tanulta meg az engedelmességet” (Zsid 5,8).
Chiodi atya szerint fontos tisztázni: Isten nem az, aki kiküszöböl minden bajt. Lényegében ezt a kérdést teszi fel Jóbnak felesége: „Hol van a te Istened?”
Isten válasza a fájdalomra és a halálra az a test a kereszten, Jézus teste, aki Isten. Egy Isten, aki velünk és értünk szenved, a végsőkig szeret és megnyitja a remény világosságát.
Az egyház is megújultan kerülhet ki ebből a válságból? Maurizio Chiodi atya, erkölcsteológus erre azt válaszolta:, „A tevékeny szeretet alapelve az a tanúságtétel, amit mi, keresztények adhatunk a törékenységnek ebben az olyan nagyon nehéz időszakában. Vagyis mutassuk meg, milyen ereje van a közöttünk lévő kapcsolatoknak, mennyire vagyunk képesek, hogy megbocsássunk egymásnak, hogy túllépjünk a konfliktusokon, hogy kölcsönösen gondját viseljük egymásnak.
Túl kell jutnunk az énközpontú nézeten, miszerint mindnyájan képesek vagyunk egyedül megoldani a nehézségeket.
Szerezzük vissza a köztünk lévő kapcsolatok erősségét, hiszen lényegében ez az, amit Jézus kér a keresztény közösségtől: „szeressétek egymást, azért és ahogy én szerettelek titeket”.
Forrás és kép: Vatican News
hirdetés
1 Komment
“Túl kell jutnunk az énközpontú nézeten, miszerint mindnyájan képesek vagyunk egyedül megoldani a nehézségeket.”
Szerintem, ezt még az ateisták legtöbbsége sem gondolja így.