Aki pici korától kezdve rendszeres „templomlátogató”, annak furcsa érzés, amikor vasárnap nem volt misén, vagy nem tudott bekapcsolódódni semmilyen formában. Viszont álmomban sem gondoltam volna arra, hogy mi is történik, amikor több ilyen alkalom követi egymást.
Ilyesmi történhetett velem, amikor egy kicsit hosszabb időre elmentem Spanyolországba Erasmusra, és bár én nagyon kerestem misét, annyira nem volt jó az internetes adatbázis, hiszen vagy zárt kapukkal találkoztam, vagy éppen az Ámen-re érkeztem meg. Ilyenkor mit volt mit tenni, elolvastam az Evangéliumot, majd visszaszálltam a kocsiba, és úton hazafelé magyarázatokat kerestem arra, hogy miért nem akarja Isten, hogy én találkozzak vele.
Egy idő után arra lettem figyelmes, hogy valami nagyon nincsen rendben körülöttem, nem annyira összeszedettek az imádságaim, és párbeszéd helyett csak a lelki szemetesláda szerepét töltötte be a Jóisten, segítségkérés helyett csak panasz érkezett hozzá. Utána az imádsággal töltött időm is drasztikusan csökkent.
Mi képes ilyen rövid idő alatt ekkora változást hozni egy ember életében, hogyan formálhatja át teljesen a napjait valami vagy valakinek a hiánya?
Majd végre elérkezett a nap, amikor végre sikerült eljutnom egy szentmisére, beültem a padba, és úgy éreztem magam, mint egy távolról érkezett vendég. Körbenéztem a templomban, megfigyeltem az emberek ruháját, szépen bepasszítottam mindenkit különböző társadalmi csoportokba, majd megszólalt a csengő és a papok bevonultak. “Jujj, de nyúzzák az énekeket!” -született meg a következő nagyszerű gondolat a fejemben, majd jöttek az olvasmányok, melyeket párhuzamosan már én is olvastam magamban. Volt viszont a Szentleckének egy része, mely teljesen megváltoztatta a viselkedésem.
„Ahogy egy embernek engedetlensége miatt sokan bűnössé váltak, egynek engedelmességéért sokan meg is igazultak.” (Róm 5,19)
Így lettem én is egy a sok engedetlen ember között, ahelyett, hogy inkább maradtam volna az, aki a példa az engedelmességben. Nem értettem a prédikációt, mivel alig tudok spanyolul, de magamban elmélkedtem, furdalt a lelkiismeretem, nagyon szégyelltem magam, és semmi más nem járt a fejemben csak az, hogy én vissza akarlak kapni! Kellesz nekem! Majd végre eljött a legszentebb pillanat, amikor befogadhattam Jézust, végre teljesen, testben és lélekben. Nem tudom beazonosítani az érzést, örök titok, ami akkor történt, és végre újra egynek érezhettem magam Isten gyermekei közül. Megfogadtam, hogy többé nem engedem hogy elszakadjak tőle, és senkitől, aki fontos számomra. Ezek után már a kocsiban alig fértem a bőrömbe, és hálával telve robogtam haza.
Most a vírusveszély miatt hazaküldtek, otthonról kapcsolódunk be a különböző istentiszteletekbe, éljük át képernyőn keresztül a misztériumot, viszont nekem őszintén nagyon hiányzik a személyes találkozás a Mindenfelettivel. Bár a lelki áldozás hasznos, mégis én nagyon vágyok a viszontlátásra. Fiatalon nagyon könnyen, észrevehetetlenül tudunk változásokat hozni, tudjuk percek alatt tönkretenni kapcsolatainkat, és túlságosan sok időbe kerül mire rájövünk, hogy mennyire is hiányzik ő.
Ne feledd, a megosztással evangelizálhatsz!
hirdetés
Még nem érkezett hozzászólás