Blog, Nagy Barbara

Húsvét csendben

Egy rövid gondolatmenet az idei különleges nagyhétről és húsvétról.

Igazán elgondolkodtatott az, hogy számomra még különösebb lesz megélni otthon a szent három napot és a húsvétot azok után, hogy tavaly Rómában töltöttem ezt az áldott időszakot. Emlékszem, hogy előtte milyen nagy elképzeléseim voltak, hogy majd mekkora katarzist fogok átélni mindenféle értelemben, aztán rájöttem, hogy ez nem igazán sikeredett, mert mindössze egyetlen dolog maradt ki belőle: a csend. Túl sok inger ért, és ezt nem tudtam befogadni, és túl sokat is vártam tőle, hiszen egyszeri lehetőségnek éreztem, és valahogy az volt az elvárásom, hogy legyen minden tökéletes, hiszen hol máshol lehetne hitelesebben megélni a legnagyobb ünnepet, ha nem itt?

Aztán rájöttem, hogy gyakorlatilag körbe utaztam a világot azt várva, hogy majd találkozok Jézussal, és közben pont a lényeg, az igazán mély belső találkozás maradt ki belőle, hiszen akaratomon kívül magával ragadtak a hatások, a város, a bazilikák, úgy minden.

A napokban elém tárult az az írásom, amelyben a római tapasztalataimat osztottam meg, és meglepődtem azon, hogy az egy évvel ezelőtti húsvétom, az akkori tapasztalatok ma is mennyire aktuálisak:

„Rádöbbentem, hogy nem kell ahhoz messzire elmenni, nagy bazilikákat bejárni, hogy találkozzak Jézussal.

Csupán egy a fontos, hogy nyisd ki a szíved és engedd, hogy belépjen! Talán nem pont akkor és nem pont olyan módon fogod megérezni a közelségét, amikor számítasz rá és ahogy számítasz rá, de abban egészen biztos lehetsz, hogy Jézus mindenhol ott van, és mindig veled van. Akár a Szent Péter téren, akár a legkisebb kápolnában, akár a szobádban az ágyad mellett. Őt bárhol megtalálhatod, ha kellő csendet tudsz teremteni magadban hozzá. De a csend megteremtése, az nagyon fontos és nélkülözhetetlen!”

Az biztos, hogy hatalmas kontraszt lesz, hogy a pápai mise után most a helyi templomba se jutok el, mégis ez egy igazán sajátos lehetőség arra, hogy most igazán megértsem a húsvét lényegét. Mindenki számára azt kívánom, hogy ebben a különös helyzetben találjuk meg az igazi csendet a szívünk legmélyén, és egy sokkal mélyebb találkozásunk legyen a feltámadt Krisztussal, mint valaha!

Nagy Barbara

hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás