Sokan talán úgy vagyunk a nagyböjttel, hogy a hátunk közepére se kívánjuk, hisz lemondásokkal, áldozatokkal jár, ráadásul automatikus hozzákapcsolódik egy szomorú hangulat. Hogyan lehet ez idő alatt lelkileg fejlődni és közelebb kerülni Istenhez?
Elsőre meglepőnek tűnhet, amit írok, de számomra az egyházi év egyik legmeghittebb időszaka a nagyböjt. Nem valami vidám időszak, az tény, viszont sokkal inkább közelebb kerülök Istenhez ez idő alatt, mint bármikor máskor. Hogy miért? Mert van valami varázsa, ami viszont hiányzik akár az évközi időből, akár a karácsonyból, akár az adventből, de még a húsvét utáni hetekből is.
Sokan talán úgy fogjuk fel, mint valami nyűgöt, felesleges szenvedést, lemondásokat olyan dolgokról, amelyek fontosak számunkra, amelyektől talán nehéz elszakadni, esetleg olyan ételektől/italoktól, amelyek a mindennapi életünk részét képezik. Esetleg megpróbálunk lemondani olyan szokásokról, felesleges időtöltésekről, hanyagságokról, amelyektől már régebb óta szeretnénk megszabadulni, de valahogy sose ment. Viszont a nagyböjti időhöz közeledve, az ember szinte automatikusan késztetést érez magában arra, hogy átgondolja az életét, hogy valójában mik is a gyengeségei, miken kellene változtatni. És elérkeztünk a lényeghez: valamit meg kellene változtatni. Szinte természetes emberi mechanizmus, hogy ódzkodunk tőle.
Ez nem egyszerű, nem megy könnyen, nagy elszántság és kitartás kell hozzá, ami talán emberi erőnkből nem is menne, hanem csak Isten kegyelme képes arra, hogy erőt adjon ahhoz, hogy kitartsunk az elhatározásainkban.
Lehet, hogy te is azt tapasztaltad, hogy túlságosan is a lemondáson van hangsúly, hogy ezt ne edd, azt ne idd, ezt ne csináld, azt ne csináld stb. mert az a kedves az Istennek, ha lemondasz róla. Az ember szinte automatikusan belekeveredik egy olyan spirálba, hogy a lemondás rossz dolog, mert nélkülözünk általa valamit, ami számunkra fontos, és vajon mit kezdünk majd magunkkal a hiányában, ellen fogunk-e tudni állni a kísértéseknek? És persze biztosan lesznek kísértések is, miért is ne lennének, hogy még véletlenül se legyen könnyebb a szegény hívő embernek. Valahogy így vagyunk vele, főleg a nehezebb napokon.
Sokkal kevesebb hangsúly van azon, hogy mit nyerhetek általa, miért lesz az jobb nekem, ha nem eszem meg azt a szelet süteményt, vagy kikapcsolom 2 órahosszára a wifit. Ez utóbbi talán nagyobb kihívást is jelent a 21. század emberének, mint az ételböjt.
De akkor most tényleg, miért is jó ez? Ha igazán, szívből vállalunk egy-egy lemondást, még hogyha a legkisebbet is, akkor közel kerülhetünk Istenhez, főleg hogyha huzamosabb időn keresztül tesszük ezt. Az első napok nehezek, de aztán egy idő után már talán nem is a lemondásunkon fog kattogni az agyunk, hanem sokkal inkább jó érzés tölt el.
Nem Istennek van szüksége arra, hogy böjtöljünk, hanem nekünk, hisz ezalatt fogékonyabbá válik a lelkünk Rá.
És persze, nem lehet elégszer kihangsúlyozni, hogy az ételböjt sem tud böjt lenni az imádság nélkül, hiszen ez esetben könnyen átalakulhat fogyókúrává, amikor inkább a leadott kilókra kerül a hangsúly, mint a lelki gyarapodásra. Sőt, vannak olyanok is, akiknek egészségügyi okokból nem is ajánlott az ételböjt.
A nagyböjtöt talán sokkal inkább azzal lehetne körülírni, hogy „Istenhez közelebb kerülés időszaka”, és így máshogy is hangzik az egész:
– Közelebb kerülök Istenhez, mert több időt fordítok tudatosabban az imádkozásra, és nem csak a testemre figyelek, hanem a lelkemre is.
– Közelebb kerülök Istenhez, mert átértékelem az életemben, hogy melyek azok a területek, ahol kicsit tévúton vagyok, vagy ahol egy kis változtatásra lenne szükségem, és beengedem Istent a szívem e területeire.
– Közelebb kerülök Istenhez, mert több időt és figyelmet fordítok a körülöttem lévő emberekre, ezáltal növekedek szeretetben és ez felüdíti a lelkem.
– Közelebb kerülök Istenhez, mert átértékelem az emberi kapcsolataimat, és kiengesztelődöm azokkal, akikkel rendezetlen konfliktusom van/volt.
– Közelebb kerülök Istenhez, mert kész vagyok arra, hogy felvállaljam előtte a hibáimat, bocsánatot kérjek tőle a kisebb-nagyobb botlásaimért és beengedjem a lelkembe a kegyelmét.
– Közelebb kerülök Istenhez, mert minden egyes lemondás során ő jut eszembe, és az, hogy ezt szeretetből teszem érte.
– Közelebb kerülök Istenhez, mert megerősödök ez idő alatt a hitemben és könnyebben tanúságot tudok tenni róla.
– Közelebb kerülök Istenhez, mert gyakrabban látogatok el a templomba, akár szentmisére, akár csak betérek egy rövid időre, és ez utóbbi talán eszembe se jutna máskor.
– Közelebb kerülök Istenhez, mert több időt fordítok a Szentírás olvasására és elmékedésekre.
– Közelebb kerülök Istenhez, mert könnyebben meg tudom osztani az ételt másokkal.
– Közelebb kerülök Istenhez, mert fogékonyabb a lelkem arra, hogy másoknak vigaszt nyújtsak, és én is még inkább megérzem Isten vigasztalásait a saját életemben.
– Közelebb kerülök Istenhez, mert ez idő alatt többször szó esik Jézus szenvedéséről, és hálát adok azért, amit tett értem.
– Közelebb kerülök Istenhez, mert tudatosan próbálok kevesebb fölösleges időt eltölteni internetezéssel, és ehelyett inkább valami olyan tevékenységet választok arra az időre (még ha csak 5 percről is van szó), ami feltölt lelkileg.
– Közelebb kerülök Istenhez, mert tudatosabban próbálok arra figyelni, hogy az emberekkel való beszélgetéseim ne felszínesek legyenek.
– És még lehetne folytatni a sort….
A nagyböjti időszaknak nem az a lényege és a célja, hogy jutalmakat könyörögjünk ki Istentől a tetteinkkel, hogy ha „ezt meg azt megteszem, akkor biztos, hogy Isten is megadja, amit szeretnék”, hanem az a lényeg, hogy bármi, amit teszünk, azt Isten és az emberek iránti szeretetből tegyük! Már önmagában az egy hatalmas jutalom, hogy sokat gyarapodunk általa lélekben. Nem az a jó felfogás, ha számolgatjuk a napokat húsvétig, hogy „majdcsak vége lesz már”, hanem az, ha igyekszünk minden egyes napot azzal a lelkülettel megélni, hogy íme egy új lehetőség arra, hogy kicsit jobb emberekké váljunk és ezalatt töltekezzünk is lelkileg.
Nagy Barbara
hirdetés
Még nem érkezett hozzászólás