2020. 02. 19.

Reverenda helyett futballcsuka – remekül szerepeltek a magyar papok a foci EB-n

Van egy rangos focitorna, ahol a magyar csapat igazán remek teljesítményt nyújt olyan országok ellen, mint például Portugália vagy Olaszország! Igaz, hogy elsőre és másodjára is dörzsölni kell a szemünket, mert azok az emberek vannak a pályán, akik néhány napja még az igéről magyaráztak a szószéken: bizony, ez a papi foci Európa-bajnokság, ahol Magyarország ismételten képviselteti magát. A tornát ezúttal Csehországban rendezik, a magyar válogatott pedig három ferences szerzetessel, három világi pappal és hét görögkatolikus atyával érkezett az eseményre. 

Pantea Tibor atya videóiból rögtön kiderül, hogy ez tényleg különleges esemény: már csak azért is, mert szentmisével kezdődött a foci EB, ahol az a furcsa helyzet állt elő, hogy a hívek is papok voltak. A torna rangját jelzi, hogy 19 ország csapata vesz részt, a magyar válogatott igen nehéz csoportba keveredett, hiszen a házigazda Csehország mellett, Olaszország, Portugália és Kazahsztán legjobban futballozó papjai voltak a riválisok.

A nyitónapon rögtön a címvédő Portugália következett, a mieink pedig Portik-Lukács Lóránd atya fifikás góljának köszönhetően 1-1-es döntetlent értek el. Az utolsó pillanatban kicsikart iksz után a magyar papok hatalmas fiesztát csaptak a pályán, és hogy ez mennyire nem túlzás álljon itt a videó:

hirdetés

Jöhettek az olasz papok – ahol a merítési lehetőség kissé nagyobb mint nálunk – de ez sem zavarta meg a nemzeti mezben pompázó – majd pedig bombázó papjainkat! Lóránd testvér ismét feliratkozott a góllövők listájára, majd pedig Fejes Csaba atya biztosította be a győzelmet!

A házigazda Csehország elleni mérkőzésre teljesen megtelt a lelátó – értelemszerűen nem a mieinket buzdította a nagyszámú közönség. Nem lehetett azonban kifogni a magyar atyákon, “Lórika” – azaz Lóránd testvér – ismét betalált, 2-1 nekünk! A cseh közönség óriási ovációval jutalmazta nagyot harcoló atyáit, akik fejet hajtottak a magyar tudás előtt.

Következett Kazahsztán, akiket a magyar papok lefociztak, négy gólt lőve nekik, így a csoportból veretlenül sikerült továbbjutni! 

A negyeddöntőben a bosnyákok jöttek – erősen gyanakszunk arra, hogy Medjugorje-ra alapozódott a csapatuk, akik hatalmas csatában, 1-0-ára legyőzték a mieinket. A magyar papcsapat az 5-8. helyért csütörtökön lép majd pályára, a mai pihenőnapon a lelki feltöltődésre is lesz lehetőség a taktika átbeszélése mellett.

Álljon eme cikk végén egy klasszikus vicc:

– Hogy hívják a sportoló papot?
– Tréning atya.

Hírek
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás