2026.11.04.

Kiss-Rigó László ügynökmúltjáról szóló hírekre reagált a Szeged-Csanádi egyházmegye

A Szeged-Csanádi Egyházmegye közleményben cáfolta a Kiss-Rigó László püspök ügynökmúltjáról megjelent híreszteléseket, felidézve, hogy a főpásztor 2009-ben már jogerősen pert nyert az ügyben. A 777 szerdán kérdésekkel fordult az egyházmegyéhez, és bízik abban, hogy később személyes interjúban is megszólaltathatja a jelenleg Rómában tartózkodó püspököt.

A Szeged-Csanádi Egyházmegye közleményben reagált azokra a sajtóhírekre, amelyek dr. Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök személyével kapcsolatban jelentek meg, és az úgynevezett „6-os karton” alapján ügynöki múltra utalnak.

Az egyházmegye szerint a híresztelések valótlanok, megtévesztőek és jogsértőek. A közlemény felidézi, hogy Kiss-Rigó László már 2009-ben jogerősen pert nyert azokkal a médiumokkal szemben, amelyek 2006-ban egy történészi állításra alapozva ügynöki tevékenységgel hozták összefüggésbe.

A bírósági eljárás során – amelyben a „6-os kartonon” feltüntetett tartótisztet is meghallgatták – megállapították, hogy bár a püspök beszervezésére történtek próbálkozások, a beszervezés ténye nem igazolódott. Az egyházmegye hangsúlyozta: a bírósági ítélet indoklása szerint önmagában a „6-os karton” létezése és annak kitöltésére vonatkozó adat nem bizonyítja, hogy Kiss-Rigó Lászlót a kommunizmus éveiben ügynökként foglalkoztatták volna.

A korábbi perben az alperesek helyreigazító közleményt tettek közzé, valamint kártérítést fizettek a püspöknek a valótlan tényállítások miatt.

A mostani közlemény végül arra hívja fel a figyelmet, hogy a mai napon ismét ugyanazok a, korábban már bíróság előtt cáfolt állítások jelentek meg a sajtóban, amelyek miatt Kiss-Rigó László 2009-ben jogerősen pert nyert.

Szerda késő délelőtt a 777 emailben kereste meg a Szeged-Csanádi Egyházmegyét – hozzátéve és elismerve, hogy mivel Kiss-Rigó László a többi püspökkel „Ad limina” találkozón vesz részt Rómában és holnap ő is találkozik XIV. Leó pápával, ezért nyilvánvalóan nem volt esély arra, hogy rövid időn belül részletesen válaszoljon az alábbi kérdéseinkre:

– Mi történt pontosan 1989. június 30-án, a beszervezésének napján, emlékszik-e arra, hogy milyen módon történt a beszervezés kísérlete?
– Sikeres volt-e a beszervezés?
– Abban a néhány hónapban, amíg az esetleges beszervezés és a rendszerváltás között történt, akár írásban, akár más módon  jelentett-e Püspök atya? Ha igen, akkor milyen jellegű információkat közölt?
– Okoz-e Püspök atya számára lelkiismereti kérdést az eset, hogyan ítéli meg 37 év távlatából a történteket? 
– Mit gondol arról, hogy a kartonján a „hazafias” jelzővel illetik az esetleges beszervezés alapját?

Mi a 777-nél bízunk abban, hogy a későbbiek folyamán lehetőségünk lesz arra, hogy ezeket a kérdéseket egy interjú formájában is feltehessük Kiss-Rigó László atyának.

Borítókép - Fotó: Fotó: Szeged-Csanádi egyházmegye
Hírek
hirdetés