Misszió a villamoson

Pénteken került ki a Facebook-oldalunkra egy korábbi cikkünk, amely egy nagyon megérintő írás a reverendáról és annak viseléséről. Mennyire jó lenne, ha sokan megszívlelnék a benne foglaltakat. Bese Gergő atya írása.

Akik engem ismernek, azok tudják, hogy ritka pillanatok egyike, amikor nem viselem a „vértezetet”. Papi életem részévé vált, az imádság egy formája, és Krisztusról való tanúságtételem a világban. Persze kapok is én ezért hideget-meleget egyaránt: hogy magamutogató vagyok, nincs más ruhám, ebbe férek már csak bele és sorolhatnám a néha kollégáktól is elhangzó kijelentéseket. De azok a papi példaképek, akik gyerekkorom meghatározó egyéniségei voltak, büszkén viselték a habitust vagy a reverendát. Nekem ők az ideálok és nem a kényelem, a divat szempontjai befolyásolják a döntésemet. A reverenda munkaruha, nem csak a szertartásokon, hanem úton-útfélen egyaránt. Viselem a vásárláskor, az utcán, tömegközlekedési eszközökön…

Éppen pénteken utaztam a 4-6-os villamoson – és nem azért, hogy imaszándékot gyűjtsek –, amikor megszólított egy hölgy, hogy hol paposkodok, mert a ruhám mindent elárult. Beszélgetni kezdtünk, elmondta, hogy Erdélyből való, kántorként is szolgált és mennyire örül, hogy fiatal pappal találkozott (ez biztos csak bók volt). Ahogy haladt a szerelvény egy fiatal lány is megszólított, aki büszkén kijelentette, hogy az első és a második Máriabesnyői Mladifesten is ott volt és mennyire jól érezte magát, majd hozzá tette, hogy a Mandineren velem megjelent interjút etika órán kielemezték és az osztály közösen gondolkodott el azokon a nehézségeken, amik benne szerepeltek. Végre elindult a tabu témákról a diskurzus és remélhetőleg muníciót tudunk adni a fiatalok kezébe az őket foglalkoztató kérdések megválaszolásával.

Beszélgettünk, örültünk egymásnak. De miért is sikerült mindez? Mert

észrevettük a körülöttünk lévő utastársat, észrevettük az embert!

Nem a telefon képernyőjén merengtünk, nem telefonon beszéltük meg éppen jó hangosan a magánélet titkait, nem bújtunk bele a kabátunkba, hogy véletlenül se kelljen senkire ránézni, hanem nyitott volt a szívünk a találkozásra. A reverenda összehozta azokat, akik tulajdonképpen egyek: hitben, Isten és ember iránti szeretetben.

Az utazás gyorsan eltelt, mindenki folytatta az estéjét tovább, de a találkozás öröme elkísért bennünket.

Ez a kis bejegyzés azért született, hogy bátorítsak mindenkit a nyitott szív fontosságára. Feladatunk ebben az életben az, hogy nem engedjük a sötétség térnyerését, a szürkeséget, a közönyt, hanem legyünk a mai Evangélium üzenetének élő valósága: „Lámpát sem azért gyújtanak, hogy aztán a véka alá tegyék, hanem a lámpatartóra, hogy világítson mindenkinek, aki a házban van. Úgy világítson a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jótetteiteket és dicsőítsék Atyátokat, aki a mennyekben van.” (Mt. 5, 14-16)

Bese Gergő atya

Kép: 24.hu

hirdetés