A két pápa – Mindnyájunkban van Benedek és Ferenc is

A napokban jelent meg a Star Warsszal szinte egyszerre A két pápa című film, Anthony Hopkins és Jonathan Pryce főszereplésével. A fél világ az előbbi premierjén ült, mikor szerkesztőink a két pápáról szóló filmet nézték. Íme három vélemény, három szemszögből.

„Ön nem vonulhat vissza, ha én nem egyezem bele, és én nem mondhatok le, amíg Ön nem egyezik bele, hogy marad. Ez egy csapda. Egy teológiai csapda.”

Egyik kedvenc gondolatom a filmből, amin jót mosolyogtam. Szerintem ez a pár mondat egyébként „A két pápa” kettőségét is megmutatja. A film egyik oldalról a katolikus egyház jelenleg is fennálló kérdéseit boncolgatja, ütköztetve a hagyományszerető XVI. Benedek és az emberekhez közvetlenebb Ferenc pápa karakterét, másrészt a kettejük között fennálló feszültséget jó kis csattanókkal bontja le a történet végére. Kezdetben olyan érzésem volt, hogy XVI. Benedek a negatív szereplő, míg Jorge Bergoglio érsek a pozitív karakter. Aztán a film második felében kicsit mintha változnának a szerepek amikor Ferenc pápa felfedi múltjának egy fájó pontját, amikor a jezsuita rend argentin tartományfőnöke volt a katonai diktatúra alatt.

Nagyon kíváncsi voltam, hogy a rendező és a forgatókönyvíró miként tálalja majd a két pápa sztoriját, ami bár ahogy a film elején is elhangzik valós történeten alapul – és valóban sok megtörtént visszaemlékezés (flashback) is szerepel benne –, azért sok helyen érvényesült az írói szabadság. Ennek ellenére nekem tetszett „A két pápa”, több jó filmes fogás is volt benne. Ami viszont elsősorban megfogott, hogy valóban valós kérdéseket vet fel, még akkor is, ha nem ad mindenre választ, valamint az, hogy a pápák emberi oldalát, belső harcait is bemutatják az írók. Ettől szerintem sokkal emberibbek lesznek azok számára is, akik nincsenek annyira benne a katolikus egyház mindennapjaiban. Bár lehet érdekesebb a keresztények számára a film, én úgy éreztem, hogy egy kívülállónak sem lesz idegen a környezet és talán így ő is jobban megérti, hogy

a hit nem a katolikus egyház intézményi rendszeréről szól, hanem arról, ami bennünk van.

Hiszen a pápa is csak ember és mi Isten irgalmasságában hiszünk.

Hortobágyi Tibor

A filmnek nagyon szép a képi világa, nagyon jók a vágások, a háttérzene választás, a színészek. Számomra túlságosan negatívan volt beállítva Benedek pápa, mintegy karrierista, aki mindenkivel lebratyizik csak azért, hogy őt válasszák meg, és az ellenlábasát köszöntésre se méltatja. Nem tudom milyen személyiség volt pontosan Benedek pápa, de az írásaiból, a megnyilatkozásaiból sokkal inkább egy visszahúzódó tudós ember, mint egy körmönfont politikus. Ilyen téren a Castel Gandolfóban lévő öregúr sokkal inkább valós. Emiatt a két ember közötti különbség túl hangsúlyos lett a film elején. Ferenc pápának a személyiségét, a gazdagsághoz való hozzáállását szerintem nagyon jól eltalálták, a helyzet komikumok nagyon ültek (nagyon várom, hogy mikor lesz ABBA-zsolozsma 😉 ).

Számomra a filmnek két csúcspontja volt. Az első amikor a gandolfói kertben beszélgettek, és kettejük véleményét ütköztették. Különösen jó volt ezt úgy nézni, hogy közben igazából nem csak Benedek pápa és Ferenc pápa vitatkozott, hanem szimbolikusan a gazdag és szegény keresztény világ is. Sokszor hallom azt, hogy valaki inkább Benedek pápát tartja A pápának, és nem Ferencet. Emögött én sokszor azt hallom ki, hogy kényelmetlen Ferenc pápa szegény egyházát elfogadni, nem ezt szoktuk meg. Könnyebb volt, amikor tényleg a „lányok ministrálhatnak-e vagy sem”, „lehet-e háttal misézni vagy sem” problémák tűntek a legnagyobbnak. Ferenc pápa beszédeiben sokszor jóval nehezebb kérdések jönnek elő, amivel nekünk, gazdag keresztényeknek, igenis meg kell küzdenünk. Kicsit gyötörnie kellene minket annak, hogy vannak nálunk jóval szegényebbek, akik felé felelősséggel tartozunk.

A film másik csúcspontja számomra az, amikor megnézik a `14-es vb döntőjét, ahol Argentína játszik Németországgal, és a két pápa együtt nézi a meccset. Egyfelől nagyon vicces, és emberi másfelől nagyon fontos üzenete van, főként Benedek pápa részéről. Nyit az új dolgok felé, és csatlakozik a focihoz, amiben nem a foci a lényeg, hanem, hogy Ferenc pápa szereti a focit.

Szimbolikusan Benedek pápa példát adott arra, hogy a gazdag keresztény világ igenis nyisson a szegényebb egyház felé, értsük meg a problémáikat, fogadjuk el a lelkesedésüket, és merjük őket szívből testvérnek szólítani.

Lábán Tamás

Talán ez az első film, amiről úgy írok véleményt, hogy még magam sem tudom pontosan hányadán állok vele. Szerintem szuper a zenéje, sok benne a helyzetkomikum, ami kissé oldja a feszültséget, ami kétségkívül van a két pápa között a filmben, illetve a pápák múltjában. Ötletes volt, hogy betettek eredeti felvételeket is, illetve nagyon jól kijött az egyház nehézkes működése, ahogy a szereplők állandóan váltogatták a nyelvet, amin megszólaltak.

Ugyanakkor a legfőbb mondat, ami számomra a filmet összefoglalja, az a híres három szó, ami majdnem minden termék csomagolásán szerepel: „Nyomokban mogyorót tartalmazhat.” Nekem szinte az egész film alatt az volt a kérdésem, hogy vajon mennyi az igaz abból, amit a vásznon látunk. Természetesen vannak objektív dolgok, aminek utána lehet járni akár az interneten is: a pápák hivatali előmenetele, a történelmi körülmények, a pápaválasztások… Mégis, amire az egész film épül, a két pápa kapcsolata, szinte kideríthetetlen egy átlagos ember számára. Engem pedig végtelenül foglalkoztat, hogy mennyire igaz, hogy Benedek ennyire törtető volt és önös, Ferenc pedig valóban ennyire rebellis módon viselkedett a pápájával. A lényük, a viselkedésük, a reakcióik, melyekből a film nagy része áll, szinte kideríthetetlen. Az, hogy minden apró jelenet megtörtént-e, nem lényeges, ezt nem várom egy filmtől, de a karakterek hiteles megformázását mindenképpen. És nem tudom teljesen elhinni, hogy ez valóban így történt. Ugyanakkor komoly és jó kérdéseket feszeget. Pontosan olyanokat, melyek bennünk is ütköznek, amikor hitünkre, az Egyházra, a klerikális rendre gondolunk.

Kicsit mindnyájunkban megvan Benedek és Ferenc is.

Szeretjük a hagyományt és nehezen változtatunk, tudjuk hogyan lehetne, de segítség nélkül sokszor kevesek vagyunk hozzá. Máskor pedig túlságosan elkap minket a láz, hogy a szeretet önzetlen cselekedeteitvel biztosítsuk a helyünk Krisztus mellett, miközben a saját, mély belső gondolatainkról hajlamosak vagyunk megfeledkezni. Pedig ezekben mind ott van Isten.

Ajánlom-e a filmet? Gondolatébresztőnek mindenképpen. Filmes szempontból, abszolút igen. Mint történelmi alkotást, hiteles „életrajzi” filmet, nem feltétlen.

Lábánné Hollai Katalin

Képek: Port.hu, kiemelt kép: Netflix

hirdetés