Természetes, hogy fiatalon az ember tudni szeretné élete célját, keresi az elhívását. Azonban néha hagyni kell a dolgokat kibontakozni. Mindennek megvan a maga ideje.
Azt látom keresztény körökben, hogy van bennünk egyfajta görcs az elhívással kapcsolatban. Mintha az egyetem kapuin kilépve máris ott kéne lennünk, ahová Isten megálmodott minket. Sőt továbbmegyek, már az érettségi után szeretnénk rátalálni erre az elhívásra, életünk céljára. Azonban ez nem így működik. A tanulmányaink végén nem nyomnak a kezünkbe egy “küldetési tervet”, amit onnantól kezdve életünk végéig teljesítenünk kell. Sőt, nem is ugyanaz a rész jut ki mindenkinek, hiszen nem is rendelkezünk ugyanazokkal a képességekkel. Van, akit már kiskorában elhív az Isten a szolgálatára, legyen az igehirdetői, vagy “háttérmunkás” feladat. Van, aki erre először nemet mond, majd felnőtt emberként áll be Isten szolgálatába. Mindenkinek más az útja, és ez a szép ebben.
Azt is látnunk kell, hogy az összes keresztény nem lehet aktív misszionárius, aki távoli országokba megy el, és szegény gyermekeknek beszél az evangéliumról. A mai világban hatalmas misszió egységes és békés családban élni, ápolni a házastársunkkal a kapcsolatot, és megmutatni a környezetünknek, hogy igenis lehetséges! Nagyobb misszió ez, mint képzeljük. De az is lehet, hogy te leszel az a tanár, aki a szeretetével körül tudja ölelni a családi gondokkal küszködő kisgyermeket, és terelgetni tudod az álommunka irányába. Vagy a munkahelyeden te leszel az az ember, aki nem eszik húst nagypénteken, és ennek kapcsán szóba kerül a kereszténység. Vagy az az ember, aki nem hajlandó csalni, és mindig becsületesen elvégzi azt, amit rábíznak. Isten azt mondta, hogy lámpásként világítsunk ebben a világban. Ez mindannyiunk közös szolgálata, és nem kéne kevesebbre értékelnünk, mint a kézzel fogható hivatásokat.
Számomra nagyon megnyugtató Istennek az az ígérete, hogy mindennek megvan a maga ideje. Fölösleges türelmetlenkedni, hiszen minden egyes nap, minden egyes tapasztalat felkészíthet minket arra az elhívásra, ami lehet csak évek múlva jön el. Lehet ez egy egyszeri alkalom, beszélgetés valakivel, vagy az a munka, amit onnantól életed végéig csinálni fogsz. Ne türelmetlenkedj, hanem készülj rá és addig is világíts! Ha Isten szeretetét nagylelkűen osztogatod a környezetednek, akkor egy nap sem hiábavaló! Merj lépni, döntéseket hozni, hiszen ha emellett Isten bölcsességét kéred, akkor olyan segítséged lesz, aki a helyes úton fog terelni téged.
Ne feledd, a megosztással evangelizálhatsz!
hirdetés
Még nem érkezett hozzászólás