2019. 10. 28.

Álszentek vagy szentek? – Sztárok és az újjászületés

Justin Bieber, Kanye West, csak hogy két nevet említsünk azon sztárok közül, akik keresztény hitükkel és megtérésükkel telekürtölték a sajtót. De hogyan viszonyuljunk ahhoz, amikor a kifejezetten ellenszenves viselkedéséről ismert rapper istentiszteleteken énekel, felszólal az abortusz és a házasságon kívüli szex ellen, és megjegyzéseket tesz feleségének a kirívó öltözködésére? Na és amikor Justin Bieber félmeztelenül olvassa a Bibliát a magángépén?

Jesus is King (Jézus a király) címmel jelent meg Kanye West legújabb albuma, aki egy interjúban megtéréséről vallott: “Most, hogy Isten szolgálatában állok, az a feladatom, hogy terjesszem az Evangéliumot és elmondjam az embereknek, hogy mit tett velem Jézus” – mondta. “Isten nem csak a négy fal között létezik. Isten a mindenség és mindenhol ott van.”

A botrányairól elhíresült rapper az interjúban magát keresztény innovátornak nevezte, mivel olyan vasárnapi szertartásokat vezet, melyek során a zene és a spiritualitás nem tradícionális módon keverednek egymással. Ha mindez nem tenné még őt a címlapokra, következő kijelentése garantáltan, ugyanis arról is beszélt, hogyan kérte meg a lemezében közreműködő embereket arra, ne éljenek szexuális életet házasságon kívül. 

A rapper elmondta, hogy a megtérése áprilisban történt, a Coachella zenei fesztivál után, és tanúságot tett arról is, hogy Isten megszabadította a pornó és szexfüggőségétől. “Az apukám elől hagyott egy Playboy-t, amikor olyan ötéves voltam, és ez majdnem az összes döntésemet befolyásolta, melyeket azóta tettem egészen mostanáig, hogy felhagytam ezzel a szokással.”

De ugorjunk egyet Justin Bieberre, aki nemrég házasodott össze gyerekkori barátnőjével, Hailey Baldwinnal, akivel saját bevallásuk szerint tisztaságban készültek a házasságra. Justin őszintén vallott arról, hogyan vezetett tinisztársága drogproblémákhoz, mentális betegségekhez és nőkkel szembeni tiszteletlenséghez, sőt, kapcsolaton belüli bántalmazásokhoz. Bieber szerint hosszú évek kellettek ahhoz, hogy helyre tudja hozni múltbeli rossz döntéseit, melyben hite és barátai segítették, akik között több giga gyülekezetnek a lelkésze is megtalálható, úgy mint Judah Smith, Carl Lentz, Rich Wilkerson, Jr., és Chad Veach.

hirdetés

Az elmúlt években Bieber rengetegszer beszélt a hitéről, keresztény üzeneteket osztott meg a közösségi médiában, és saját Kálvária című festményét bocsátotta áruba, melynek bevételéből a kaliforniai erdőtűz áldozatainak adakozott. 

A fenti történetek után rengeteg kérdés cikázhat a fejünkben. Az első, ami mindenkiben felmerülhet, az a hitelesség kérdése. Tényleg? Komolyan? Nem csak egy múló hóbort, egy új trend, amit a popszakma felkapott? Ráadásul az a kép is megosztó lehet, amin Bieber félmeztelenül olvassa a Bibliát magángépén. 

 
 
 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Wowzers

Justin Bieber (@justinbieber) által megosztott bejegyzés,

Nehezen tudnánk ezt a képet elképzelni egy gyülekezeti hírlevélben, igaz? De a viccet félretéve nézzük a tényeket. Justin Biebert 120 (!) millió ember követi Instagramon. Ez a 120 millió ember azt látja, hogy itt van az egyik legnagyobb sztár, ügyeletes szépfiú, aki hirtelen elkezd Jézusról beszélni. Nem egy visszafogott megjelenésű srác, testét tetkók borítják, és finoman szólva is hóbortosan öltözködik, de. Egy olyan világból jön, ahol nem szokványos az az üzenet, amit képvisel. Nem gyakran hallani keresztényi értékekről, arról, hogy egy sztár ilyen nyíltan felvállalja a hitét. 

Az sem megszokott, hogy egy mocskos szájú, mogorvaságáról ismert, önimádó rapper hirtelen teli szájjal mosolyog és vasárnapi szertartásokon szolgál. Mi pedig nem tudunk mit kezdeni vele, csak döbbenten nézzük. Nem csoda, hiszen nem látunk a lelkébe, nem tudjuk mi zajlik ott. De nem is kell tudnunk,  hiszen egyedül Isten dolga megítélni valakinek a hitét. Inkább örüljünk, hogy a keresztény értékekkel szögesen ellentétben álló világban valakik mást is képviselnek, és megállásra, gondolkodásra késztetnek, hiszen van egy múltjuk. Örüljünk és imádkozzunk, hogy a nagy népszerűségükkel ne éljenek vissza és a hitük folyamatosan fejlődni tudjon.

Ez az esemény önvizsgálatra is indíthat minket keresztényként. Tudunk-e szívből örülni nekik, vagy inkább a múltjukkal foglalkozunk és kételkedünk bennük? “Said I’m finna do a gospel album What have you been hearin’ from the Christians? They’ll be the first one to judge me Make it feel like nobody love me” – hallható Kanye egyik számában (Azt mondtam végre csinálok egy gospel albumot / Mit hallasz a keresztényektől? / Ők lesznek az elsők, akik ítélkezni fognak rajtam / Hogy úgy tűnjön, senki sem szeret engem). Bizony, könnyen és gyorsan ítélkezünk, mintha mindenki tökéletes lenne, aki szolidabb öltözetben ül a templomban! Mintha ez lenne a lényeg, és nem az, hogy mind bűnösök vagyunk, és Isten irgalmára szorulunk. Mi is, ők is. 

Elvégre, keresztényként csak tapsolhatunk az olyan dalszövegeknek mint: “Told the devil that I’m going on a strike I’ve been working for you my whole life” ( “Azt mondtam az ördögnek, hogy sztrájkra megyek, Egész életemben neked dolgoztam” Kanye West – Hands on). Álljunk melléjük ebben a “sztrájkban” és adjunk helyet azoknak a keresztény közösségekben, akik ezt kérik.

 

Kép: YouTube

Harmati Dóra Vélemény
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás