Ismert tanmesét osztunk meg veletek, amelynek középpontjában nem is egy idős házaspár, sokkal inkább a döntésük van!
A pályaudvaron egy idős bácsi a feleségét várja.
Mikor a nénike megérkezik, megölelik egymást:
– De jó, hogy végre megjöttél, úgy hiányoztál! – szól a bácsi.
– De jó, hogy végre látlak, olyan hosszú volt ez a két nap. – válaszol a néni.
A közelben álldogáló fiú, aki a barátnőjét várja meghatódik a jelenet láttán és odalép hozzájuk:
– Ne tessék haragudni, önök mióta házasok?
– Éppen 50 éve. – hangzik a válasz.
– Remélem mi is ilyenek leszünk ötven év múlva a kedvesemmel – mosolyog a fiú.
A bácsi odalép hozzá, megfogja a vállát és azt mondja:
– Fiatalember, maga ezt ne remélje. Maga ezt döntse el!
hirdetés
1 Komment
Kár ilyeneket mondani az embereknek – különösen a párkapcsolatilag válságba jutottaknak -, mert ez egyszerűen nem így van, és csak hihetetlen frusztrációt okoz! A párkapcsolati szeretet nem csak döntés kérdése! Vannak helyzetek, amikor az, de ez nem mondható el a párkapcsolat egészére. Egy párkapcsolat ennél sokkal bonyolultabb.
A minap épp itt olvastam ezt a cikket:
https://777blog.hu/2019/10/02/miert-van-annyi-kereszteny-egyedulallo-no/
A cikk arról szól, hogy sok keresztény nő van egyedül, nincs társa, és bár udvaroltak neki(k) jónéhányan, mégis várja a nagy ő-t. Ezek szerint a párkapcsolati szeretet létrejötte mégse csak döntés kérdése?
Idézek a cikk legvégéből, ahol a cikkíró hölgy – akinek hozzáállása egyfajta pozitívumként van tálalva. – megmagyarázza, miért vár, és miért utasította el az eddigi udvarlókat:
“De mi is akkor az idealizmus? Számomra azt jelenti: hiszek benne – minden korábbi csalódás és fájdalom ellenére – hogy meg kell várnom azt, akivel a lehető legjobbat hozzuk ki majd egymásból. Akivel tényleg összeillünk. Aki inspirál, előrevisz és én is őt. Aki mellett valóban nő lehetek és nem nekem kell irányítani. Aki, ha kell, kiáll értem, megvéd és bátorít. Akinek van célja és nemcsak az, hogy engem boldoggá tegyen. Akivel tényleg lehetek önmagam, mert elfogad és magát is elfogadja. Akit egyre mélyebben és tisztábban szerethetek, mert mellette megtanulom, hogyan is kell. Akivel folyamatosan fejlődöm. Aki szereti Istent, magát és így tud szeretni engem is….”
És mi van akkor, ha ez az idillisztikus – egyházilag is támogatott – kép nem jön össze, és így megy bele egy házasságba az illető? Mi van akkor, ha nagyon nem így van?? Akkor jönnek az ilyen cikkek, hogy a párkapcsolati szeretet csak döntés kérdése, és szegény válságba jutott áll és néz, szétszakítja a lelkiismerete, hogy csak egy döntés kérdése, de hogyhogy nem sikerül….
Bár ilyen egyszerű lenne! Nem kellene utópiákkal sokkolni azokat, akiknél nem csak egy döntés kérdése, ahogy egyébként senkinél sem csak egy döntés kérdése. (Még azoknál is, aki azt hiszi, hogy azért jó a kapcsolatuk, mert ők eldöntötték.)
Utószó: ha irritál a lila szín vagy a techno zene, de valamiért ilyen szobában kell élnem, dolgoznom, közben megy az általam zavaró zene, akkor vajon döntés kérdése, hogy én márpedig mostantól a lila színt és a techno zenét szeretem, és minden meg van oldva? Hisz a dolgok, emberek szeretete csak döntés kérdése…. Nem gondolom.