Tanítványok vagyunk?

Újabb vendégírás érkezett szerkesztőségünkbe, ezúttal Baranyi Tamás háromgyermekes családapa tisztelt meg bennünket – és benneteket – gondolataival. Vajon tanítványai tudunk lenni egymásnak? Látják rajtunk keresztényeken, hogy testvérei vagyunk egymásnak?

Divatos manapság bírálni a keresztényeket. Nagyon sokszor találkozom olyan hozzászólással, véleménnyel, hogy a bíráló maga is hozzáteszi, ő maga is keresztény, ezzel úgy tűnik, egyfajta önkritikát gyakorol:,,ez rám is vonatkozik”.

Ezzel az írásommal kifejezetten keresztény testvéreimet szeretném megszólítani, de a téma szorosan kapcsolódik ahhoz, ahogy esetleg nem keresztény testvéreink tekinthetnek ránk. Vajon valóban arról ismernek meg minket, hogy mindig szeretettel vagyunk egymás iránt? Én is ebben a társadalomban élek, nincsenek illúzióim, pontosan tudom, mit jelent az, hogy gyűlöl minket a világ, mert nem vagyunk közéjük valók. Nem találni olyan filmet, sorozatot, ahol a kereszténység, vallás, istenhit ne kapna minimum egy gúnyos megjegyzést, jelenetet, vagy ,,csak” egy negatív figura képviseli, és ez is elég. Borzasztóan sok kritika ér minket, jogos és nem jogos egyaránt: minden cikk, minden poszt alatt felvetül a kérdés, hogy mit, hogyan kellene csinálnunk,  miért nem vagyunk hitelesek. Társaságban megmosolyognak, vagy jelentőségteljesen félrenéznek, ha ez a téma szóba kerül: keresztény vagyok. De ami a legjobban fáj, hogy ezt a tendenciát kezdjük átvenni mi magunk is: inkább előre kritizáljuk magunk, hátha így elfogadnak, hátha látják rajtunk, hogy törekszünk. Én magam sem vagyok kivétel: emberileg vágyom a világ elfogadására és szeretetére.

Csakhogy időről időre szembesülök azzal, mennyire hiábavaló megnyerni a világ szeretetét.

Olyankor azokhoz fordulok, akik ugyanazokon a megpróbáltatásokon mennek keresztül, mint én: keresztény testvéreimhez. Ez a cikk most neked szól, kedves testvérem! Most nem számít, hogy református, katolikus, evangélikus, vagy más keresztény felekezethez tartozol, mert keresztény vagy: a testvérem! Szeretném elmondani, mennyit jelentesz nekem! Világéletemben keresztény emberek között éltem, a családom, a közösségem, a barátaim, akik körülvettek, keresztények voltak. Tökéletesek voltak? Nem. Jobbak voltak másoknál? Nem. De mindegyiket mai napig testvéremként szeretem, ismerem hibáikat, gyengeségeiket, ők is az enyémeket. Tudom, hogy talán csöpögősen hangzik, de ha egy ismeretlen emberről egy társaságban kiderül, hogy keresztény, már úgy örülök neki, mint egy addig távoli rokonomnak.

Összeköt minket Krisztus szeretete!

Neki nem kell magyaráznom, hogy mit jelent az: ajándékot kaptam Jézustól, örülj velem, hálás vagyok neki, szeretném ezt megosztani vele! Mert ő pontosan tudja. Ajándékok vagyunk egymás számára! Egy ajándékot, ha kapok valakitől, nem kezdem forgatni, hogy megtaláljam a hibáit! Boldogan mosolygok, örülök, méghozzá szívből: ,,Mennyei Atyám, itt egy testvérem! Köszönöm neked, hogy összefuthattam vele, és tudhatom, hogy nem vagyok egyedül!” – Furcsa lenne, ha ezt mondanám neki az ajándék átadásakor:,,Tudod Atyám, én is keresztény vagyok, de neki azért nem ártana másképp viselkednie!”

Különösen igaz ez úgy, hogy mennyi bántás, kritika ér minket. Ha ilyet látok, számít nekem, hogy az a testvér, aki mellém lép, a vállamra teszi a kezét, református közösséghez tartozik, én pedig katolikus vagyok? Nem. A bántás, ami neki szól, nekem ugyanúgy fáj, és én ugyanúgy a védelmére fogok kelni. Ne bántsuk egymást, testvéreim! Nem tudhatod, mennyi erőt, támogatást küldhet általad a Mennyei Atya testvérednek, pusztán azzal, hogy jelzed neki: te is keresztény vagy, ezért számíthat rád! És akkor majd azt mondják rólunk:,,Nézzétek, mennyire szeretik egymást!”

Ajándék vagy számomra! Mennyei Atyám ajándéka, aki testvérrel áldott meg!

Baranyi Tamás

Ha te is szívesen lennél a 777 vendégszerzője, akkor  örömmel várjuk írásodat az info@777blog.hu címre!

Fotó: needpix.com

hirdetés