Blog

Ha nem lépünk ki a keresztény burkunkból, nem működik a misszió

Ha keresztényként nőttél fel, rendszeresen jártál templomba, és esetleg az összes barátod keresztény, akkor valószínűleg sosem fogod tudni beleképzelni magadat egy kereső helyzetébe. Én sem tudom, és ez elkeserít.

A vasárnapi prédikációk alatt sokszor eljátszom a gondolattal: vajon ért ebből bármit is egy olyan személy, aki sosem olvasta a Bibliát, és sosem hallott Jézusról? Utalások egy másik bibliai történetre vagy szereplőre, furcsa kifejezések: feltámadás, megváltás, üdvösség, gyerekbibliakör, gyülekezeti terem.. stb. Rengeteg ismeretlen és ijesztő dolog. Aztán a szokások: mikor álljunk fel? Hova lehet ülni?

Talán úgy lehet a legjobban megérteni embertársaink zavarodottságát, ha elmegyünk egy másik felekezet alkalmára, vagy csak elképzeljük, hogy besétálunk egy számunkra ismeretlen szertartásra. Ugye, hogy hatalmas lenne a káosz bennünk? Most képzeljük el azt, aki számára nem egyértelmű, hogy lesz ének, prédikáció, liturgikus szövegek. Egyik ismerősömtől hallottam, hogy nem vallásos barátja azt hitte, a szertartás előtt még meg kell tanulni az összes éneket, ami el fog hangozni.

Ezen a reakción pedig nem kellene csodálkoznunk, nem kellene mosolyognunk, hanem inkább magunkba néznünk: figyelemmel vagyunk azokra is, akik nem keresztények?

Megadunk minden segítséget, tájékozódási információt annak, aki csak úgy betéved a templomba, vagy végre összeszedte a bátorságát és eljött? Zavarodottan fog kisétálni onnan, vagy tudja, hogy kihez tud fordulni a kérdéseivel? 

hirdetés

Egy kihívás elé szeretnék állítani mindenkit, aki olvassa ezt a cikket! Menj el vasárnap úgy templomba, hogy elhatározod, egy másik szemmel fogod nézni a szertartást! Mi az, amivel tudnál segíteni a betévedőknek? Információs füzetekkel a padokon? Esetleg egy üdvözlő üzenettel a kapuban? 

Ha vannak nem vallásos barátaid, akkor hívd el őket vasárnap, és kérd meg: írják fel azokat a kifejezéseket, amik érthetetlenek, és mondják el, mi nem volt világos számukra a szertartásból. Ha nem ennyire bátrak, akkor egyszerűen csak beszélgess velük a kérdéseikről.

Lépjünk ki a burkunkból, és vegyük észre: nem csak magunknak kell prédikálnunk! Nem csak azoké a templom, akik egy életet töltöttek le ott. 

“Jézus így válaszolt nekik: Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek. Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket megtérésre.” (Lk 5, 31-32)

 

Még nem érkezett hozzászólás