Szemle

“Az orvos is kicsit belehal abba, ha a betege meghal” – dr. Rojkovich Bernadette

Felemelő interjút adott a Kossuth Rádió “Az este” című műsorának dr. Rojkovich Bernadette belgyógyász, a Budai Irgalmasrendi Kórház reumatológiai osztályának vezető főorvosa és a Magyar Bioetikai Társaság elnöke. A beszélgetés egyik kérdezője Papp Miklós görögkatolikus pap, a 777 vendégszerzője volt, a téma pedig többek között az orvosi és a keresztény hivatás találkozása. Az interjú legérdekesebb részeit szemlézzük.

“Annyira közel áll a szívemhez a reumatológia: az emberek fájdalmával, krónikus betegségével foglalkozhatok, de ugyanakkor mégsem olyan súlyos betegekkel, mint az onkológiai vagy intenzív osztályon lévők. Mert utóbbiak az embert nagyon megterhelik, az orvos is kicsit belehal abba, ha a betege meghal. Előfordul, hogy valamelyik beteg megkérdezi, hogy mivel köszönhetné meg, olyankor azt szoktam mondani, hogy a gyógyulásával. A legnagyobb köszönet, ha egy beteg meggyógyul. Ez így van jól. 

Amikor egy injekciót beadok- főleg ha nem egyszerűt, ha például ízületbe kell beadni – akkor én mindig elmondok egy rövid fohászt, hogy jó helyre menjen. A betegnek azt próbálom átadni, hogy nem én gyógyítom meg, csak mindent megteszek érte, ami szakmailag és emberileg lehetséges. De én ebben csak segédkezem, a gyógyulás nem az én kezemben van.

Nem könnyű az orvosi hivatás, ahogy előbb is fogalmaztam. az orvos tényleg kicsit belehal abba, hogy a betege eltávozik. Nem könnyű azt feldolgozni, hogy jönnek hozzám a betegek azzal, hogy “még most is fáj – még most is fáj”. Ez egy lelki teher, amit nagyon jó lenne letenni. Nekem kicsit könnyebb dolgom van, mert elmegyek a templomba, meghallgatom a görögkatolikus liturgiát, ami egy olyan felemelő katarzist nyújt, hogy ott le tudom tenni a terhemet. Akinek nincs ilyen lehetősége, az nehezebb helyzetben van.

A biztatás maga egy félgyógyulás. Én például azt figyeltem meg saját magamon, hogy a sok dokumentáció miatt állandóan csak a képernyőt nézem. A beteg pedig ott ül mellettem és nem tudok ránézni. Most arra “kényszerítem” magamat, hogy legalább az idő felében a beteg szemébe nézzek, mert így sokkal emberibb a kommunikáció.

A lelki gyógyítás része, hogy a beteg fontos az orvosnak. 

A tudomány nagyon fontos a számunkra, mindig képezzük magunkat, hogy a tudásunk a lehető legnagyobb legyen. De mindig úgy érzem, hogy a teljes tudást mi nem fogjuk tudni megtalálni, nem tudjuk elérni itt a Földön. Isten sokkal jobban tudja, hogy mi a helyes cselekedet, akár szakmai, akár emberi tényezőket figyelembe véve. 

A görögkatolikus orvosoknak van egy közös levelezőlistája, 40-50-en vagyunk rajta: közösséget alkotunk, évente kétszer találkozunk, amikor lelkigyakorlatot végzünk. Ezen az eseményen az ember feltöltekezik, és nem hiszem, hogy egy nem hívő ember számára egy ilyen program lelkileg megterhelő lenne, viszont nagyon nagy ajándékot kap.” 

A teljes beszélgetés ide kattintva meghallgatható.

 

 

1 Komment

  • Válasz Aczél Gergő 2019. 07. 24. 11:05

    Kíváncsi volnék a doktornő véleményére az oltáskötelezéssel kapcsolatban, persze bioetikai és emberjogi szempontból.
    Üdvözlettel!
    Aczél Gergő