2019. 06. 04.

Seb minden magyar szívében

Amikor földrajzórán a hazánkkal szomszédos országokat tanítom külön részben beszélek diákjaimnak az elszakított nemzetrészekről, az ott élő magyarságról. Leírjuk az adott ország magyar lakta területeinek neveit, fontosabb városaikat. Teszem ezt azért, mert minden magyar diáknak tudnia kell: Magyarország önmagával határos.

Az első világháború után bekövetkezett trianoni igazságtalan „békediktátum” után kimondhatatlan megpróbáltatás és üldöztetés lett a magyarság osztályrésze. Több százezren kényszerültek elhagyni otthonaikat, ezreknek kellett megváltoztatni neveiket és nyelvüket, csak azért mert a nagyhatalmak játékszernek tekintettek bennünket.

Közel 100 éve fáj ez az igazságtalanság. De szívünk csak addig sajog majd, amíg lesznek olyanok, akik emlékeznek. Sajnos a 21. századi ember könnyen felejt, teljesen közömbös számára mi zajlik a világban, körülötte. Csak az a fontos, hogy kényelme, nyugalma, egzisztenciája biztosítva legyen, hogy működjön az okostelefon, legyen wifi szolgáltatás. Nehéz a nihilből kizökkenteni és nagy feladat elérni a szívéhez.

hirdetés

Ez pedig a békediktátum igazi ratifikálása.

Az egyén szintjén válik hatályossá a gyalázatos döntés. Az anyaországiak elfeledkeznek nemzettársaikról, elengedik a kezüket és végleg magukra hagyják őket. Nem lesznek többek, csak magyarul beszélő ukránok, románok, szerbek. A kilencven előtti szocialista rendszer és az azt követő kormányok nemzetsratégiája éppen ez volt és ideológiai örököseinek mai napig vesszőparipája: a felejtés.

De az elszakított nemzetrészen élők mások, ők igazán szeretnek bennünket, ragaszkodnak hozzánk anyaországiakhoz. Megbecsülik közös nyelvünket, ápolják hagyományainkat, éneklik dalainkat, imádkoznak Nagyasszonyukhoz és megtöltik templomaikat. A nemzet dobogó szíve ma határon túlra került. Onnan jön a friss, oxigénnel telített tiszta vér a Kárpát–medence közepe felé. Onnan érkezik a megújulás az élet. Ez az Isten ajándéka, az elszakítottak válasza Trianonra, megőrizni a magyarságot!

Ezért kell emlékeznünk a mai napra, ezért kell támogatni, segíteni az elszakítottakat, hogy nemzetünk életben maradhasson.

A vér ne váljon langyos vízzé és népünk – határon innen és túl –  építő közössége legyen Európának.

Bese Gergő

Bese Gergő Blog
hirdetés

2 hozzászólás

  • Válasz VASS GYONGYI 2019. 06. 05. 17:11

    Nagyon örülök hogy vannak akik tanitják a Trianon borzalmát GRATULALOK
    NEM FELEJTÜNK SOHA

  • Válasz SoonToBeBanned 2019. 06. 08. 00:32

    100+ éve volt.
    Soha nem lesz visszacsinálva.
    Akkor minek róla beszélni?