Milyen jó, hogy Istenben elrejtve minden gödörnek van túlpartja. Nem tudsz benne ragadni a próbákban, nehézségekben, mert Isten hű, és sosem hagy olyan sokáig gyötrődni, amit már ne bírnál elviselni. A TeSó blog egyik legfelemelőbb írását szemlézzük.
„Az ÚR, a mi Istenünk, így szólt hozzánk a Hóreben: Elég sokáig maradtatok már e mellett a hegy mellett. Induljatok útnak…” (1Móz1:6)
Szinte látom magam előtt a fogadtatását ennek a kijelentésnek. Valaki szerint túlságosan is régen időznek már itt. Kijöttek a nyüzsgő és pezsgő Egyiptomból, ahol mindig volt mit tenni. Most meg itt vannak a pusztában, ahol a madár se jár, legfeljebb amikor az Úr küldi a következő ételszállítmányt. Egy éve nem történik semmi konkrét dolog, csak felkészülés valamire, ami majd egyszer várni fog rájuk – állítólag. Szabályokat bifláznak, Szentsátrat raknak össze, mannát, fürjet gyűjtenek. Ennyi? Hol a kihívás? Hol a kaland? Emiatt igazán nem volt érdemes otthagyni az otthonukat.
És bizonyára vannak, akik egyáltalán nem szeretnének indulni. Ezt a helyet már ismerik. Tudják, mit hol találnak. Nem túl ingergazdag a vidék, de legalább biztonságos. Minden jól kiszámítható. Meg hát itt a Szenthegy. Kell ennél több? Az Úr azonban pontosan ennyi időt szánt erre a projektre. Nem többet, nem kevesebbet.
hirdetésAz a helyzet, hogy az ígéret földjét mindig a pusztákon és a Jordánokon túl találjuk.
És igen, ott a sok félelmetes óriás, akikkel szemben semmi esélyünk nincs. Pont azért kellenek a Hórebek, a mannák, a fürjek, a sziklából fakasztott vizek, hogy lássuk, értsük: nem a mi harcunk ez. Egy dolgunk van itt: rászegezni a tekintetünket Isten kezére, és megérteni az idők jeleit.
Gondolj most egy nemszeretem időre az életedben, amin Isten úgy hozott át, hogy a végén csodálatos lehetőség nyílt meg előtted.
Talán egy új kapcsolat született belőle, ami nélkül szegényebb lenne az életed. Vagy egy szolgálat, amihez az ideig nem álltál készen. Nehéz időszak volt, visszagondolni is rettenetes rá, de a gödör túlpartjáról visszatekintve igencsak hasznosnak és szükségesnek lehet nevezni.
Milyen jó, hogy Istenben elrejtve minden gödörnek van túlpartja.
Nem tudsz benne ragadni a próbákban, nehézségekben, mert Isten hű, és sosem hagy olyan sokáig gyötrődni, amit már ne bírnál elviselni. Zúgolódás nélkül benne maradni elég sokáig ezekben az időszakokban egyáltalán nem könnyű. Rengeteg önuralom és alázat kell hozzá – s talán ez a kettő teszi igazán keménnyé azt a bizonyos utat, amely Isten országa felé visz. Nem akkor kell lépni, amikor szorít a helyzet. Még csak nem is akkor, amikor úgy gondoljuk, hogy alkalmas az idő. Isten időzítése a mérvadó. Ő rakta össze a történelmet, tudja, mikor minek kell történnie, és milyen formában. Ő nem téved. Nem alszik el.
Tudjuk mi ezt? Hogyne tudnánk. Csak épp nem sejtjük.
„Hozzád emelem tekintetemet, aki a mennyben laksz! Ahogy a szolgák uruk kezére néznek, vagy a szolgálóleány úrnője kezére, úgy nézünk mi Istenünkre, az ÚRra, míg meg nem könyörül rajtunk.” (123. zsoltár)
Mit látsz, ha Urad kezére nézel? Mi az, amin épp most dolgozik? Jó tudni, mert amikor a nemszeretem idők vannak, Isten mindig készíti az utat valahová. A mi döntésünk, hogy panaszkodással, sebeink nyalogatásával töltjük zarándoklatunk idejét, vagy türelemmel kivárjuk a továbblépést.
Nem hamarabb, mint amikor Ő szólít.
Nem másképp, mint ahogyan Ő jónak látja.
Így lesz miénk az Ígéret Földje. De így biztosan a miénk lesz.
Forrás: TeSó blog
Kép: pixabay.com
hirdetés
Még nem érkezett hozzászólás