Harmati Dóra, Interjú

„Hitet kell adnunk az embereknek” – Bedő Imre

Bedő Imre sikeres vállalkozói és közgazdász karrierjét hagyta hátra, amikor megalapította a Férfiak Klubja civil szervezetet. A közösség missziója a férfi értékek megismertetése és átadása; a férfi és női szövetség erősítése, az ellenségkép helyett. Beszélgetés Bedő Imrével többek között az apák hiányáról, a monogámiáról és a valódi nemi szerepekről.

Mi teszi ellenséggé a férfit és a nőt?

Rengeteget dolgozunk azon, hogy a majdhogynem sztereotípiává merevedett tévhiteket lebontsuk és bemutassuk, hogy a férfi és a nő egymásnak mindig is ki voltak szolgáltatva, együtt dolgoztak és küzdöttek az életben maradásért. Az urbanizációval azt a fajta függetlenségünket feladtuk, hogy befolyásunk legyen arra, hogy mit eszünk, vagy milyen levegőt szívunk. Pénzből élünk, és ráadásul kétkeresős kényszer van, ami azt jelenti, hogy a családok zöménél a nő és a férfi bére nemhogy szükséges, hanem elengedhetetlen, hiszen még így is elfogy hó vége előtt. A globalizációnak köszönhetően a munkahelyeken versenyhelyzet alakult ki, ami a családokba is beszivárog. A férfiaknak a nőkkel kell versenyezniük, azonban ők ezt nem akarják. Pontosan azért, mert egy versenyt úgy lehet csak megnyerni, hogy érvényesíted a szellemi, lelki, fizikai erőfölényedet. Ha a férfi a férfival versenyzik, akkor minden eszköz megengedett és nem kell félni attól, hogy a másiknak bántódása esik. Minél feljebb jut az ember, annál keményebb a csata. A nőknek ez azért nehéz, mert ez a csata sosem fog elnőiesedni. A férfiak pedig a nőkkel vívott csatákból inkább kihátrálnak. A családokban is megjelenik a romboló verseny: ki keres többet, ki az okosabb, ki inkább a vezető stb.

Természetesen a verseny nem mindig rossz, de ma kifejezetten divatos lett például abban versenyezni, hogy ki a nagyobb áldozat.

Ez szétrombolja a világot, hiszen a férfinak és a nőnek is számtalan oka van, amivel megmagyarázza, hogy miért tolt ki vele jobban a világ.

Ha az áldozatiságunk megindoklásáról szól minden, az nem épít, csak lefelé húz. Ennek a megerősítésében sajnos nagyon sokat segítenek a pszichológusok és az újságírók is, akik olyan cikkeket írnak, amik kiszolgálják ezt a fajta önigazolást. Tehát adott a versengés, amiből a férfi menekülni akar, és otthonról is elüldözi, pluszban az áldozati szerep. Ez úgy néz ki, hogy amikor a férfi hazaérkezik a munkából, akkor ő is és a nő is elvárja, hogy őt illesse a nagyobb sajnálat.

Mit lehet tenni?

Az a család tud egyben maradni, ahol a férfi és a nő együtt tud dolgozni, teremteni. A közös házimunka az egyedüli lehetőség arra, hogy interakcióba lépjenek a párok. Nem azzal segíted a másikat, hogy dolgozol valahol és hazahozod a pénzt. Az a nullpont, a kiindulás, az origó. Kell az emberi interakció, ami nem lehet az, hogy az egyik nézi a tévét és a másik takarít, mert abból csak a feszültség van. De az igen, hogy egyik pucolja a krumplit, a másik darabolja, az egyik kiviszi a szemetet, a másik leszedi az asztalt.

Nem azért kell házimunkát végeznünk, mert huszonegyedik századi modern férfiak vagyunk, hanem azért, mert mindig is házimunkát végeztünk, csak ez régebben egy nehéz fizikai munka volt.

Ma nem kell befogni a lovat, viszont maradék házimunkák meg vannak, és ez az egyedüli lehetőség, hogy együttműködjünk egy nővel. Ha ezek nincsenek, akkor nincsen, ami összetartson egy házasságot.

Ha valaki más takarít és otthon nem kommunikálnak eleget, majd elmennek a wellnessbe és megpróbálnak pihenni, akkor az egy biztos út az elidegenedés felé. A közös szórakozás nem tart össze! Kizárólag a napi közös munka olyan feladat, aminek olyan terméke van, hogy tudnak neki örülni. Ezekben a kis örömökben a házaspárok egymásnak megbecsülést, kis pirospontokat adnak. Ezt tudat alatt adják egymásnak és ezzel megerősítik, hogy lám, mi együtt vagyunk, egyért vagyunk. Ezek nem olyan bonyolult dolgok. Azt kell tennünk, amit a nagyszüleink tettek, végezni a dolgunkat, együtt a családért, mert egy csapat vagyunk. Azt, hogy mi a férfi és női munka csak utólag találták ki. A nehéz fizikai munkát a férfi, a könnyedebbet a nő végezte, és abban állt az egyenlőség, hogy ezt reggeltől estig csinálták.


Az Ön életében a gyakorlatból következett az elmélet?

Kell valami gyökér, amire az ember ráépíti ezt a képet. Én azt néztem meg, hogy a mi kultúránk hogyan működik és működött több száz éve. Kifejezetten kerültem, hogy valami modern, amerikai pszichológiai irányba menjen el ez a kezdeményezés, mert azt egyszerűen nem lehet alkalmazni. Az erdélyi származásom miatt én nagyon szerencsésnek tartom magamat, a nagyszüleim egy olyan zsákfaluban éltek, amiből az emberek csak a vásárba jártak ki és azt is nagyon ritkán. Ott születtek, ott házasodtak, ott haltak meg. Én ebben a faluban töltöttem a gyermekkoromat és ott láttam az elmúlt ezer évet. Nagyon jól láttam, hogyan volt a férfi és a nő egymásra utalva, hogyan működött a család dinamikája, és ezeket könnyedén lehet alkalmazni ma is. Nincsen férfi, meg női szerep, ezek a tévében vannak, meg a színdarabokban. Van egy csomó feladatunk, hazamegyünk és irtjuk. Van egy közmondás: A gazda szeme hizlalja a jószágot. Ez azt jelenti, hogy jártomban-keltemben mindig a feladatot keresem, a felelősségvállalás területeit. Nem elkerülöm, hanem megoldom. Ha én nem teszem meg, akkor más nem fogja.

Sikeres közgazdászként, vállalkozóként miért kezdett el ezzel foglalkozni?

Családi indíttatás is. Az én felmenőim mind vidéki értelmiségiek voltak. Ugye ez azt jelentette, hogy egy faluban volt három értelmiségi, a pap, az orvos, a tanító.

Abszolút az volt a hozzáállás, hogy akinek megadatott, hogy többet tanuljon, többet tapasztaljon, többet olvasson, mint bárki más, annak nagyobb a felelőssége a többiek felé. Mindenkit magunkkal kell vinni, mert együtt, egymás között élünk.

Valószínű, hogy ez nagyon mélyen dolgozott bennem. Én azt szerettem volna, ha az életem végén azt érzem, hogy én mindent megtettem. Ha nem értünk egyet a körülöttünk lévő folyamatokkal, akkor ne szenvedjük azokat el, hanem legyünk a változás aktív résztvevői! Nagyon érdekes, hogy az elejétől fogva azt hiszik az újságírók, hogy vagy üzleti érdekből, vagy dühből kezdtem el ezt a missziót. Az, hogy valaki építeni akar és összefogásra buzdít egy jobb világért, majdhogynem elképzelhetetlen az embereknek. Pedig ilyen egyszerű ez.

Mostanában több cikk és egy magyar film is született a poligámia témájában. Nem kapja meg a másik oldaltól, hogy a monogámia és a házasság mennyire maradi dolog?

Nagyon erős a vágy a férfiak és a nők részéről is a harmónia iránt, hiszen annyi a trauma, annyi a válás. Ezt egyre inkább felismerik az emberek, én pedig nagyon határozottan képviselem, hogy a válás igenis egy hatalmas trauma. Nekem ne mondják azt, hogy a gyerekek ezt nem sínylik meg! Egyébként itt Magyarországon én kevés negatívumot kapok, ezt annak is tulajdonítom, hogy nagyon felkészült vagyok.

A második könyvemben ezt részletesen kifejtem, de egy egész előadásom szól arról, hogy a monogámia maga a társadalmi struktúránk alapja. A szexualitás és annak korlátozása a monogám szexualitásra olyan mértékű építő kő, amit ha kihúzunk, akkor az egész társadalmi struktúra, amit Európának hívunk, az összeesik.

Végsősoron maga a monogámia tette az európai civilizációt a vezető civilizációvá. Joseph Daniel Unwin a múlt században készített egy kutatást, ami egyedülálló módon a teljesség igényével készült. Unwin kimutatta, hogy százszázalékos korreláció van aközött, hogy az a civilizáció, ahol a szexualitást elengedik, kipusztul. Bármelyik korábbi civilizációt megnézhetjük (ő ezt meg is tette), a mezopotámiait, a sumért, az egyiptomit, a rómait, ahol ezt a dolgot felrúgták, az mind kipusztult. A monogámia egy koronaékszer. Ez nem valami olyasmi, amit hárman kitaláltak és okoskodva erőltetik, mint ma az összes alternatív ideológiát. Ez egy mélyre nyúló motivációs és együttműködésre ösztönző rendszer, ami hosszú évszázadokon keresztül bizonyította be, hogy működik. Egyébként az emberek vágynak is az általa megszerezhető célra, nyugalomra, harmóniára. A férfi sem nyolc évre kéri meg a nő kezét, hanem egy életre. Ha tudnánk a kapcsolat elején, hogy az csak x évre szól, akkor abba a házasságba senki sem akarna gyermeket szülni vagy nemzeni.


Akik most huszonévesek és elolvassák a könyveit és felfedezik, hogy valami probléma van, ők mit tudnak tenni, hogy a hiányzó dolgokat bepótolják?

Itt külön kell választani a nőket és a férfiakat. Az ember magatehetetlen csecsemőt hoz a világra, aminek következtében a nőkben a felelősségvállalás érzése legkésőbb a gyermek születésével automatikusan megteremtődik. A férfiaknak ezzel szemben sokkal nagyobb utat kell bejárniuk, hogy ezt a fajta felelősségérzetet megszerezzék. Nagyon nagy gyakorlás kell ahhoz, hogy megszeressék a munkát, a felelősséget, hogy rájöjjenek milyen fantasztikus dolog is az, ha elismerik azt a feladatot, amit ők elvégeztek. Mióta civilizáció van, a férfivá válás útja egy erőltetett pályán jött létre. Ha megkérdezed Józsikát, hogy szeretne-e fát vágni, akkor biztos azt mondja, hogy nem. De ebben sosem volt kérdés annak idején, mert menni kellett.

A különböző gyakorlati próbatételeknek megfelelve lehetett a férfiak közé bekerülni, egyfajta beavatáson kellett átesni. Teherbírásból, elköteleződés képességből, kitartásból, komolyságból, döntésképességből és sorolhatnám. Ma semmi ilyesmi kényszer nincs, ami terhelés alá helyezné a fiúkat, és ezért is szerzik meg nehezebben ma a fiúk ezt a belső erőt, tartást, a felelősségvállalás képességét.

A Férfiak Klubja egyik célkitűzése, hogy a mai férfiak szövetségének munkájaként újra indítsuk a férfivá válás útját. De az már egy jó kezdet, ha valaki felismeri, hogy baj van, mert akkor el tud indulni egy cél fele.

Egyik előadásán, amit volt szerencsém meghallgatni, azt mondta, hogy az imának nagyon fontos szerepe van a személyiség fejlődésében. Akkor viszont úgy fogalmazott, hogy ezt nem fejtené ki, mert egy másik dimenzióba menne el a beszélgetés. Miért döntött úgy, hogy kihagyja a vallási síkot?

Nagyon sok ember egyszerűen retteg és elszalad, ha túlságosan vallási megközelítéssel élünk. Ugyanakkor a mi kultúránk abszolút a keresztény kultúra, és minden, amit mondok, világi nyelven, az olyan, mint a Biblia. Erre szerzetesek is rácsodálkoznak az előadásaim során. Nekem az a dolgom, hogy minél nagyobb tömeget indítsak útnak, és ha útnak indulnak, akkor előbb-utóbb megtalálják ezt a kapaszkodót is, amit a vallás jelent. Azok az emberek tudnak vallás nélkül létezni, akik nincsenek akcióban. A fotelhuszároknak, akik elmennek munkába, majd otthon vannak egy biztonságos környezetben, nekik könnyű. De mindenki, aki veszélynek van kitéve, ki van szolgáltatva az időjárásnak, a környezetének, katonák, tengerészek, mezőgazdászok, de akár nagyvállalati vezetők is, akik folyton harcolnak, nekik szükségük van a földöntúli kapaszkodóra. Mert az ad hitet, hogy van kiút, van remény, érdemes nekünk jó embernek lenni, érdemes jó döntéseket hozni, és ez hosszú távon majd meg fog térülni. Akinek nincs ilyen döntési helyzete, mert ő otthon ücsörög, filozofál és lájkolgat, annak nincs is erre szüksége. Az könnyen mondja, hogy ez nem is létezik. Ahhoz, hogy el tudjuk őket is érni és el tudjuk őket indítani – mert ők is apák lesznek, őneki is lesz gyereke -, ahhoz én kifejezetten célul tűztem ki, hogy világi misszió leszünk. Ugyanazt a kultúrát világi nyelven közvetítem.

Fotó: Decmann Hanna

Az olvasótáborunkat főleg az egyetemisták és a fiatal értelmiségi keresztények alkotják. Egy nagy kérdés, ami folyamatosan megfogalmazódik: hol vannak a fiatal férfiak a templomokból?

A fiúknak több okból is nehéz. Egyrészt sokuknak nincsen apamintájuk, vagy azért, mert széthullott a családjuk, vagy mert az apa egyfolytában dolgozik és nincs a családjával. Másrészt a magazinok, filmek nagyon durva módon pacifikálják a férfiakat. Azt mondják nekik, hogy legyél pihepuha, kerek, mutasd ki az érzelmeidet, sírjál nagy nyilvánosság előtt. Ezt nem nagyon akarják, de nem tudják, hogy mit kéne csinálni, és azt a következtetést vonják le, hogy a legjobb az, ha nem csinálnak semmit. A lányokhoz is így állnak hozzá, inkább nem mondanak semmit, legyen, ahogyan te akarod. Nekem lányaim vannak, és az összes rajzfilmben ők az erősek, az okosak, akik megoldanak mindent, a fiúk meg a bénák, néha viccesek. Ez egy amerikai hatás, ami azért súlyosan nőellenes, mert egyrészt arra tanítja az én lányaimat, hogy nekik kell mindent megoldaniuk, mert a világ ilyen. A fiúkat meg arra tanítja, hogy a lányok úgyis megoldanak mindent, nekik elég egy kicsit ott a háttérbe elbohóckodni és majdcsak lesz valami.

Tehát miközben az erős nőt akarják fölépíteni, aközben lerombolják a férfit, a férfi-nő kapcsolatot és egy szerencsétlen társaságot hoznak létre ezáltal, mert nincsen ott se olyan szerepmodell, amihez hasonlítani akarnának.

A fiúknak ilyen értelemben nincs táptalajuk, amibe kapaszkodhatnának. A vallási közösségekben elég sok férfikör van. Inkább a felnőtt férfiakra fókuszálnak, akik maguk is éppen csak az út elején vannak, keresgélnek. Nagyon nagy kérdés, hogy ők milyen vezetést találnak? A saját vezetőjük, az összetartó erejük elég erős-e, vagy ő is egy ugyanolyan útkereső mint a többi? Nagyon nehéz. És ők hogyan karoljanak föl fiatal fiúkat? Minden előadásomon elmondom, hogy a magyar nyelv olyan szépen fogalmaz, amikor azt mondja, hogy ha van KÉP a fejünkbe, hogy mivé akarunk válni, akkor KÉPesek leszünk. De ha nincs KÉP, akkor KÉPtelenek vagyunk. Azonban ezt a képet valakinek nyújtania kell. Ezt teszem az egyébként népszerű könyveimmel. Színdarabokkal, filmekkel, könyvekkel, történelmi személyiségekkel, családi történetekkel, példaképekkel kell ezt kiegészíteni, ahhoz, hogy ez a kép egyre jobban össze tudjon állni, mint egy kis mozaik. Külön a fiúknak, külön a férfiakról.

Ha Ön döntéshozó helyzetben lenne, akkor mik lennének azok a változtatások, amiket a társadalomban meghozna ennek érdekében?

Amikor ezen gondolkozunk, hogy milyen világot akarunk építeni, akkor kiderül, hogy az államnak a szerepe nagy lehet, de viszonylag korlátozott. Ő tud ilyen ösztönzőket tenni, mint amilyenek most Magyarországon megtörténnek a családbővítésre, alapításra, a népesség növekedésének érdekében. Nagyon fontos ez, de van, amit nem tud megépíteni. Létszámot lehet, hogy tud növelni, de ha a kulturális alapokat nem erősítjük meg, és az erkölcsi alapokat nem tesszük ismét alá, akkor sekélyes, céltalan, droid tömeg jön létre, ami abszolút nem lesz jó. Az egyházak, civil szervezetek szerepe nagyon lényeges, mert mi vagyunk azok, akik el tudnak jutni az emberekhez.

Én a férfivá válás útjának fontossága mellett arról beszélek, hogy a családok megerősödéséhez újra hitet kell adnunk az embereknek. Hitet abban, hogy lehetséges a monogám család, és ez nem egy szörnyű, megszürkült, megtört valami, hanem egy fantasztikus kiteljesedési lehetőség!

Én olyan programokon dolgozok, amik ezt a hitet adják vissza az embereknek, mert törvényeken keresztül ezt nem lehet megtenni. Kellenek újságírók, pszichológusok, példaképek, akik hitet adnak, illetve nagy médiajelenlét a pozitív és igaz tartalmaknak, amivel milliókat tudunk elérni. Mert ha lesz hit, és lesz KÉP, akkor KÉPesek leszünk megcsinálni. Mert a hit előre visz minket, az olyasmi, minthogyha előre dobnánk a csáklyánkat és húznánk magunkat a jövő felé. Ha nincsen hitünk, akkor viszont nem dobjuk előre a csáklyát, nem egy konkrét cél felé igyekszünk minden erőnkből, csak sodródunk és malmozunk.

 

 

Harmati Dóra

 

 

Képek: Decmann Hanna

Még nem érkezett hozzászólás