Harmati Dóra, Interjú

Fájdalomtól átitatott falak – Szerzetesek harca az emberkereskedelem ellen

Az emberkereskedelemnek, más néven modern kori rabszolgaságnak napjainkban is több millió ember esik áldozatául. Az International Labor Organization (ILO) és a Walk Free Foundation 2017-es jelentései szerint az áldozatok száma 24,9 millióra tehető. A regisztrált esetek alapján Magyarország vezető pozíciót foglal el az európai ranglistán. A 2015-2016-os adatok szerint európai szinten Romániában regisztrálták a legtöbb áldozatot, 1511 főt, a második legtöbbet pedig Magyarországon, 1327 főt. Az országok népességarányához viszonyítva viszont a ranglista a következőképpen néz ki: Magyarország (135), Bulgária (79), Litvánia (77), Románia (76) és Szlovákia (57).

Ezt a problémát ismerték fel magyar szerzetesnők, amikor 2017-ben, több éves reflexiós folyamat után megalapították a SOLWODI Hungary Egyesületet. Feladatokról, elhívásról és a segítségnyújtás lehetőségeiről beszélgettünk két nővérrel, akiknek a személyazonosságát az áldozatok érdekében nem fedjük fel.

Mit értünk pontosan emberkereskedelem alatt a huszonegyedik században?

M.G.: Minden olyan jellegű tevékenységet, amikor valakinek az emberi méltóságát, Istengyermeki méltóságát elveszik azáltal, hogy a szabadságában korlátozzák, és eszközként valamilyen pénzkereseti tevékenységre kényszerítik. Innentől a tevékenységek nagyon szerteágazóak. Amit a leggyakrabban hallunk az emberkereskedelemről, az a szexuális jellegű kizsákmányolás, kényszerprostitúció, ez az egyik nagy terület. De ugyanolyan nagy jelentőségű a munka alapú kizsákmányolás is. Minimális bérért nagyon sok óraszámban dolgoztatnak embereket, és ez nem csak a Bangladesben ruhákat készítő gyerekeket jelenti, hanem az országon belül olyan munkahelyen dolgozó embereket is, akiknek talán nincs is más lehetőségük a munkavállalásra. Ugyanakkor magyar sajátosság sajnos a csicskáztatás, mint jelenség. Erről a hírekben is hallhatunk, embereket elzárt helyen, embertelen körülmények között, szabadságuktól megfosztva munkára kényszerítenek.

L.G.: És talán nincsenek is tudatában annak, hogy rabszolga sorban vannak.

M.G.: Megdöbbentő, hogy a modern kori rabszolgaságnak az elszenvedője legtöbbször nincs is annak a tudatában, hogy ami vele történik, az sérti az emberi méltóságát.

L.G.: Nagyon sokszor az önkéntes szónak a köntösébe van ez beleöltöztetve. Önként jött, önként ment munkát vállalni, önként ment ezzel a fiúval akárhová külföldre kirándulni, arról azonban már nem esik szó, hogy utána mi történik. De ugyanilyen rabszolgamunka a kényszerkoldultatás is. Számos alkalommal észre lehet venni az utcán, hogy te hiába adsz ennivalót, helyette pénz kell. Ez már gyanús, hogy nem magának gyűjti.

M.G.: A kényszerházasság is a modern kori rabszolgaság egy formája. Ez Magyarországon nem annyira jellemző, de nagyon sokan érkeznek Nyugat-Európába a jobb jövő reményében. Vannak, akik a beutazás vagy az állampolgárság könnyebb megszerzése miatt házasságot kötnek. Sok Keletről érkező hölgy végül a bordélyházakban találja magát, holott egy szebb élet reményében indultak el, bízva, hogy a családjukat anyagilag segíteni tudják majd. A mélyszegénységben élő személyek ennek igencsak ki vannak szolgáltatva, de a szociális háló hiánya, iskolázottság hiánya, pszichés sérülékenység is lehet az áldozattá válás oka.

A megtévesztés egy kulcsszó az emberkereskedelemmel kapcsolatban: A női áldozatok esetében, főként a fiataloknál pl. az ún. loverboy jelenség. Megjelenik az elbűvölő szerelmes, a fiatal nő pedig, aki figyelemre, szeretetre vágyik, elhiszi a közös jövő reményét, a külföldi boldogság ígéretét. Aztán szembesül azzal, hogy külföldön becsapták, megfosztották szabadságától.

Fotó: Decmann Hanna

 

Az Önök feladata pontosan miből áll?

L.G.: Mi is folyamatosan keressük, hogy Isten mire hívott el minket ezen a feladatkörön belül. Jelenleg két konkrét feladatot ismertünk fel. Az egyik a hálózatépítés, amin belül egy összekötő láncszem szerepét alkotjuk. Tehát az egyházon belül olyan kapcsolatrendszer és jelzőrendszer kialakítása, ami segíthet az áldozatok minél hatékonyabb segítésében és eligazításában. A másik pedig az érzékenyítés, ami a téma napirenden tartását, ismeretterjesztést, tájékoztatást jelent, és egyúttal prevenció is. Nem a megfélemlítés a cél ezzel, hanem az emberek figyelmének a felhívása.

M.G.: A SOLWODI az áldozatazonosítással, áldozatirányítással és egyházi érzékenyítéssel foglalkozik. Nem mindenki szereti az érzékenyítő szót, de én azért lobbizok ezért a kifejezésért, mert azt hiszem, hogy a tudat mellett, az értelem érzékenyítése mellett a szívünkben is helyet kell készíteni annak, hogy nem darabszámról, nem eszközökről, hanem emberekről van szó, akik ugyanúgy az Isten képmását viselik, mint én. Amíg nem találkoztam áldozatokkal, addig mást jelentett számomra maga a szó is, hogy prostitúció és prostituált. Viszont egy képzésnek köszönhetően gondolkoztam el a nyelvhasználatomon.

Én prostituáltnak hívom ezt a személyt, vagy egy nőnek vagy férfinak, akit prostitúcióra kényszerítenek? Mert nagyon nem mindegy.

Az egyházi érzékenyítés azt is jelenti, hogy a jelenségről információt adunk az egyházi alkalmazottaknak, hitoktatóknak, papoknak, lelki vezetőknek, lelki gondozóknak, hiszen ők egyfajta híd szerepet tudnak betölteni.

A nők jobban ki vannak téve ennek?

L.G.: Százalékosan azt lehet mondani, hogy igen.

M.G.: Azt szokták mondani, hogy a szexuális jellegű kizsákmányolásban talán a nők, lányok azok, akik jobban érintettek, míg a munka alapúban inkább a férfiak. De azért azt elkerülném, hogy itt sarkítsunk, mert a szexuális jellegű kizsákmányolásnak sajnos ugyanúgy férfi áldozatai is vannak. Vagy ami egy növekvő tendenciát is mutat, és ami a társadalmunknak és egész emberi létünknek a sebzettségét is jól mutatja, hogy a fogyatékkal élők is nagy veszélyben vannak. Ezt az Európai Uniós jelentésekből is lehet látni.

L.G.: Ilyenkor úgy tűnhet, hogy csak a nőkkel foglalkozunk, rájuk fókuszálunk, holott mi próbálunk a teremtés alapján az emberre, férfira és nőre egyaránt nézni. Nekünk a nőiségünkből kifolyólag több rálátásunk van a női oldalra, de szeretnénk, ha a férfi oldalon is elindulna valami. Szükség van az egészséges férfi identitás megerősítésére már kisfiú kortól, éppen ezért örülünk annak, hogy a jezsuiták bekapcsolódtak a február nyolcadikai imanapok szervezésébe. Szerintem annyira szép, amikor férfiak és nők közösen állnak ki az emberi méltóság mellett és hívják fel arra a figyelmet, hogy az ember nem árucikk, nem rabszolga és nem lehet vele azt csinálni, amit csak akarnak. Az embernek igenis van egy Istentől kapott tartása, belső méltósága.

Fotó: Decmann Hanna

 

Olyan problémákról beszélünk, amik nem a reflektorfényben történnek. Hogyan találnak rá mégis az áldozatokra?

L.G.: Erre különböző módszerek, mechanizmusok vannak. Tulajdonképpen a segítő utcai missziók találják meg őket. Én tizenkét évvel ezelőtt Bázelben töltöttem hosszabb időt egy védett házban, nem kifejezetten ilyen jellegű volt, de ott találkoztam életemben először egy Ázsiából Európába házasság céljából elhozott hölggyel, aki aztán bordélyházban landolt, és őt egy ilyen utcai, éjszakai misszió segítette ki.

Azt szoktam mondani, hogy nekünk nincs fegyverünk, bilincsünk, mi nem tudjuk elkapni a futtatókat, de nem is ez a célunk. Viszont szerzetesekként, egyházi emberekként van egy láthatatlan fegyverünk, amivel egyfajta védőhálóként ott tudunk lenni az áldozatok és a segítők életében is.

Nekem nagyon tetszik az a példa, amit egyszer M.G. testvér élt meg egy áldozattal, aki szabályosan kiugrott az ablakon. Ez nekem mindig arra egy bizonyíték, hogy igen, az imának ereje van.

M.G.: Talán annyi megosztható a történetből, hogy ez egy olyan hölgy, aki munka miatt ment ki külföldre, legalábbis ő így tudta. Külföldi munka helyett prostitúcióra kényszerítették, brutálisan megverték. A menekvés útja az maradt, hogy kiugrott az ablakon. Csodálatos módon, kisebb sérüléssel megúszta, ezt ő maga is Isten szabadításaként értelmezi, hívő emberként Tőle kapta a szabadulás lehetőségeként. Ugyanakkor tudni kell, hogy még egy ilyen csodás szabadulás után is nagyon hosszú út vár azokra a hölgyekre, urakra, akik a gyógyulás útjára lépnek. A traumákat feldolgozni és visszatérni a mindennapokba, ez egy nagyon hosszú folyamat, ahol nagyon sok segítségre, elfogadásra van szükség.

Ezért fontos, hogy keresztényként úgy tekintsünk ezekre az emberekre, mint a testvéreinkre. Mi hisszük, hogy függetlenül attól, hogy kinek mi az előtörténete, van egy olyan “tér”, ahol egyenrangúak vagyunk. Istenben testvérek vagyunk. Nem “fentről” kell odafordulni megsebzett testvéreinkhez, hanem tudatosítanunk kell, hogy mindannyian a sebzettségeinkkel együtt élünk, és Isten gyógyít, Ő tesz mindannyiunkat szabaddá, egészségessé.

Fotó: Decmann Hanna

 

Tudnának mesélni a kezdetekről? Mikor kezdtek el foglalkozni ezzel?

L.G.: Igazából ezt egyikünk sem akarta, ha lehet így mondani. Én a szerzetesi örökfogadalmam előtt mentem ki gyakorlatra Svájcba egy védett házba. Minden idegszálammal tiltakoztam az utazás ellen, és az első két hónapot is végig panaszkodtam. Nem értettem miért kell ott lennem, hiszen a nyelvet is alig ismertem, pláne a svájci németet.

Ennek a tizenegy hónapnak az lett a vége, hogy sírva mentem haza, mert annyira nem akartam eljönni. Én ott megtaláltam az életet. Amikor kimentem úgymond terepre, a társadalom peremére azokhoz a nőkhöz, akkor ott egyszerűen élet volt, ott volt az Isten.

Amikor hazajöttem, akkor még nagyon sokáig a szakmámban dolgoztam. 2014-ben jött egy lehetőség, hogy részt vegyek egy találkozón, ahol egy francia nővér beszélt az emberkereskedelemről, illetve arról, hogy Európa több országában szerzetesek hogyan vannak jelen az áldozatok segítésében, és a jelenség felszámolása érdekében. Amikor elolvastam a meghívót, akkor éreztem, hogy valami kivirágzott bennem, a szívem is hevesebben vert. Kezdetben öten ültünk össze nővérek, különböző rendekből tanácskozni a magyar helyzetről. Először Sára Team néven alakult meg egy reflexiós csoport. Ismereteket gyűjtöttünk a témában, kisebb nagyobb rendszerességgel jöttünk össze. Volt köztünk pszichológus, szociális munkás is, akiknek több tapasztalatuk volt már bántalmazottakkal, prostitúcióra kényszerített emberekkel. Idővel megfogalmazódott egy igény, hogy erre a szolgálatra szabadítsanak fel nővéreket, és így alakult meg végül 2017-ben a SOLWODI Egyesület.

M.G.: Az én történetemben is az a hasonló, hogy nem akartam ezt a témát, nem én választottam magamnak. 2016-ban, örökfogadalomra készülve el kellett végeznem egy hónapos szociális gyakorlatot egy olyan szolgálatban, amit a rendi vezetés jelölt ki számomra. Igencsak meglepődtem, amikor végül megkaptam a meghívásomat, ami arról szólt, hogy egy olyan külföldi keresztény szervezetet keressek, ami prostitúcióra kényszerített nőknek segít. Nagyon megrendültem, nem értettem mi közöm van ehhez az egészhez. Egy hónap, gondoltam utána soha többet nem kell ezzel foglalkoznom. A gyakorlat előtt felkerestem egy magyar védett házat, szerettem volna náluk körbenézni. Akkor még nem tudtam, hogy ez nem így működik, nem sétálhat be bárki egy ilyen helyre, ahhoz felkészítésre van szükség. A felkészítő után beengedtek a házba, ahol annyi volt az önkéntes feladatom, hogy a főzőiskola nevű tevékenységben voltam együtt a hölgyekkel. Ez egy nagyon szép tapasztalata az életemnek, egy nagyon egyszerű tevékenységben voltunk együtt, mégis keretet adott annak, hogy közben lehetett beszélgetni, ha valaki akart. Végül két évig voltam önkéntes ennél az alapítványnál, a külföldi gyakorlatom is elmaradt.

Emlékszem az első napomra, amikor bementem a védett házba. A falak mintha magukba szívták volna a fájdalmat. Ugyanakkor azt is éreztem, hogy az Isten itt van, jelen van ebben a házban. Olyan Istenünk van, aki jól megfér egy olyan helyen, aminek a falait átitatta a fájdalom és azt hiszem, hogy ezt a szolgálatot másként nem lehet csinálni, csak Vele.

Fotó: Decmann Hanna

 

Mi mit tudunk tenni ebben a küzdelemben? Akár ezt a munkát akarjuk segíteni, akár általánosságban?

L.G.: A honlapunkon volt konkrét felhívásunk régebben önkéntességre, ezek között mindenféle feladat megtalálható, a fordítói munka számunkra nagy segítség, mert sok a külföldi szakirodalom. A másik, hogy előbb vagy utóbb szükségünk lesz segítségre az érzékenyítő tevékenységben, mert nem fogjuk bírni egyedül, ehhez most is kevesen vagyunk. Az imahálóban való részvétel is nagyon fontos.

M.G.: Aki olvassa ezt a cikket, annak azt tudom mondani, hogy éljen éberen! Most kicsit többet beszéltünk a szexuális jellegű kizsákmányolásról, de nem beszéltünk a lelkiismeretes kereskedésről, ami kifejezi, hogy nem támogatjuk a munka alapú kizsákmányolást. Én azt hiszem, hogy ez minden olvasót érinthet: mögé nézni annak, milyen termékeket vásárolok. Milyenek a fogyasztási szokásaim?

A RENATE hálózat készített egy riportfilmet és ott hangzott el az egyik nővér szájából, hogy “Olcsó ruhát, olcsó cipőt, olcsó kávét, olcsó élelmiszereket szeretnénk és ki fizeti meg az árát?” Ez a fajta szemléletváltás, ami arról szól, elkezdek tudatosan élni, tudatosan fogyasztok olyan termékeket, melyek lelkiismeretes kereskedelemből származnak.

Napjainkban nagyon sok fiatal megy tanulni vagy dolgozni külföldre. Ne ijesztegessük egymást, de azért kérdezzük meg: Hova mész? Mit fogsz csinálni? Van szerződésed? Szakképesítés és nyelvtudás nélkül magas bérek? Esetleg legyen kéznél egy telefonszám, amit külföldön hívhat, ha bajba került. Egy másik nagy álmunk egy nemzetközi szerzetesi hálózat kialakítása, kapcsolattartás olyan személyekkel, akiket a külföldre utazó, de bajbajutott fiatalok értesíteni tudnak.

Ugyanakkor mindannyiunknak fontos képviselnie azt az üzenetet, hogy Istennél mindig lehet újrakezdeni, bármi is történik velünk.

Isten szeretetében nagyon sok minden, ezek a görbe utak is kiegyenesedhetnek. Ehhez viszont kell egy alapvető bizalom, kellenek azok az emberek, akiket meg lehet szólítani, és fontos, hogy a bajbajutott tudjon úgy tekinteni az egyházra, ahol mindig is helye lesz. Olvasóként ennek a bizalomnak a kialakításában tudunk segíteni.

 

Harmati Dóra

***

 

Vészhelyzet esetén hívja az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat Magyarországról ingyenesen hívható segélyvonalát: 06-80-20-55-20

E-mail: okit@csbo.hu

 

Segítő szervezetek:

SOLWODI Hungary Egyesület

Névtelen Utak Alapítvány

Nemzetközi Migrációs Szervezet

www.nehagyd.hu

 

 

Képek: Decmann Hanna

1 Komment

  • Válasz :) 2019. 04. 01. 22:19

    Mikor lesz cikk a pedofil papokról? 🙂