A magyar labdarúgás világában sajnos különösen ritka, hogy valaki hitéről tegyen tanúságot, de az, hogy egy játékvezető beszél Istenről, az nemzetközi szinten is egészen különleges. Pedig több „spori” is mélyen hívő: Solymosi Péter minden mérkőzésén keresztet vet, míg mások magukban mondanak el egy-egy fohászt. Németh Ádám kilenc éve vezet az élvonalban, 115 NB I-es mérkőzésen fújta a sípot már. Mégis most inkább a kedvenc szentjeiről és a Szentírás olvasásáról beszélt a 777-nek!
A beszélgetés elején induljunk el külön a hit és a játékvezetés útján, hátha a végére megtaláljuk a közös nevezőt. Hogyan jött a hit az életedbe?
Kiskoromban nem voltam templomba járó, de mégis igen fiatalon, 10 évesen már rendszeresen vettem részt szentmisén Nagytétényben. A megkeresztelkedésem sem a születésem utáni években történt, hanem fiatalon, ebben nagy szerepe volt Keszthelyi Ferenc korábbi váci püspöknek, aki egyengette az utamat.
Milyen út vezetett a megtéréstől a teológiáig?
Az I. kerületi Szent Gellért Általános Iskola és Gimnáziumba jártam: a gimnazista éveim alatt nagyon sok minden érdekelt, többek között a teológia, amit Pázmányon elvégeztem – de persze a sport is. Végül úgy alakult, hogy nevelőtanárként dolgozom az Evangélikus Középiskolai Kollégiumban, a Pázmányon egyházjogot tanultam, most pedig az ELTE jogot végzem.
Amikor valaki ennyire elméleti szinten kezd el tanulni a kereszténységről, akkor az megerősíti a hitét, vagy akár egy időre elbizonytalanítja?
Sosem éreztem, hogy a hitem elbizonytalanodott volna:
viszont kaptam egy új szemszöget, szélesebb ismereteim lettek.
Jobban megismertem az egyház tanítását, a középiskolai hitoktatáshoz képest sokkal nagyobb tudást szívhattam magamba. A teológia megerősítette a hitemet, nem pedig gyengítette. A Biblia-olvasás nagyon fontos a számomra, igyekszem minden nap olvasni, főleg a napi evangéliumot. A szentek közül különösen közel áll hozzám Pio atya, Néri Szent Fülöp és Páduai Szent Antal is.
Van kedvenc szentírási idézeted?
Igen, bár nehéz egyet kiemelni: Szent Pál Kolosszeieknek írt leveléből. „Hiszen meghaltatok, és életetek Krisztussal el van rejtve az Istenben. Amikor majd Krisztus, a mi életünk megjelenik, vele együtt ti is megjelentek dicsőségesen.”
A játékvezetői „hivatás” hogyan jött?
Több sportágat is kipróbáltam, például a kosárlabdát és természetesen a labdarúgást is. A bátyám is játékvezető volt, így ő inspirált engem, aki játékvezetőként NB2 meccseket vezetett, élvonalban pedig partjelzőként működött. Az ő példája segített abban, hogy kipróbáljam ezt a hivatást, így kezdtem el fokozatosan lépkedni felfele a lépcsőn.
Ez a lépkedés eléggé jól sikerült: mára már 115 NB I-es mérkőzésen voltál játékvezető, összesen 243 élvonalbeli találkozón működtél közre. A „kollégáid”, azaz a játékvezetők előtt mennyire ismert a mély hited?
Aki jobban ismer engem, az pontosan tudja, hogy fontos számomra a hit. Azok a játékvezetők, akiket a barátaimnak mondhatok, tudják, hogy templomba járó ember vagyok, sőt rajtam kívül mások is vannak, akik gyakorolják a hitüket.
A külföldi bajnokságokban teljesen megszokott jelenség, hogy a labdarúgók felvállalják a hitüket, sőt a játékvezetők is gyakran. Itthon is van olyan „sporttárs”, aki keresztvetéssel indítja és zárja a mérkőzést. Te szoktál mondani egy rövid fohászt?
Nem a futballpályán élem meg a vallásosságomat, és nem azért vagyok ott, hogy térítsek (nevet). Természetesen előfordulhat, hogy egy-egy rövid fohászt elmondok, de ezt magamban teszem, és nem a mérkőzés vezetése közben.
Valóban a pályán a nevelőtanári végzettségnek nagyobb hasznát tudod venni, mint az egyházjogászt: mennyire kell nevelni a játékosokat?
Bizonyos szintig kell, de inkább fontosabb az empátia: meg kell próbálni az ő fejükkel gondolkodni, és kicsit belelátni a lelkükbe. Fontos, hogy hogyan szólsz hozzá, persze közben ne hagyd magad.
Egy olyan középutat kell megtalálni, amely egyáltalán nem könnyű.
Magáról a futballközegről nem a keresztény értékek jutnak elsőre az ember eszébe: a szitkozódó játékosok, avagy a szurkolók rigmusai gyakran távol állnak a hittől. Mennyire nehéz terep a futballpálya?
Én ritkán hallom meg, amikor engem szidnak a szurkolók, a mérkőzés sodrása miatt nincs időm foglalkozni a kívülről bejövő kiabálásokkal. Persze van olyan, amikor hallom, főleg ha az alapvonalon vagyok. Tudom, hogy hozzátartozik sajnos egy focimeccshez, hogy a szurkolók egy része szidalmaz, de általában az ellenféllel szoktak inkább foglalkozni, nem velem. Sajnos előfordul, hogy hibázunk, ez ennek a munkának a velejárója, amit fel kell tudnunk dolgozni.
Egy játékvezetőnek is van pályafutása: te a rutinosabbak közé tartozol, de mégis még fiatal vagy. Hogyan tekintesz vissza az eddigi pályádra?
A játékvezetést 16 évesen kezdtem el és minden mérkőzésemre büszke vagyok, amit az elmúlt 20 évben Magyarországon vagy külföldön vezettem, hiszen nagy dolog élvonalbeli játékvezetőként működni. Jelen állás szerint nincs korhatár, a játékvezetők általában 45 éves korig aktívak, ha jól teljesítenek a mérkőzéseken és fizikailag is bírják, ugyanis évi négy teszten kell megfelelni. Persze ehhez az kell, hogy elkerüljenek a sérülések is, meglátjuk nekem hogy sikerül majd.
Érintettük már azt, hogy a hited ad-e valamit a játékvezetői ténykedésedhez, de ha megfordítjuk ezt a kérdést, akkor igazán különleges: a futballpályák világa, adott valamit a hitedhez?
Érdekes kérdés, az biztos, hogy sok olyan embert ismerhettem meg, akiknek fontos a hitük. Különleges pillanat volt, amikor egy Fehérvár – Haladás mérkőzés előtt Kozma Imre atya végezte el a kezdőrúgást. A lehető legtermészetesebb módon köszöntem neki, hogy „Dicsértessék a Jézus Krisztus!”, mire ő magától értetődően felelt, hogy „Mindörökké! Ámen!”
Fotó: vidi.hu
hirdetés
Még nem érkezett hozzászólás