Egy azért legyen

Annyit panaszkodunk! Hű, de nagyon sokat! Nehéz az élet, nehéz hívőnek lenni, és még nehezebb, amikor  a környezetedben kevesen értenek meg. De elgondolkoztál már azon, hogy Isten nem hiába szórta szét követőit a világban? 

Teljesen természetes vágy, hogy szeretnénk hasonszőrű emberekkel körbevenni magunkat. Ha ellenséges az a közeg, amiben mozgunk, akkor gyorsan el lehet vérezni… Az ember hajlamos hamar feladni az identitását, az elveit, és idomul a környezetéhez. Ha szilárdabb a hitünk, akkor viszont hamar megkísért az odébbállás gondolata, amint felfedezzük, hogy “itt aztán már nem tudunk mit tenni”. De lehet hibáztatni azt az embert, aki nem szeretne egyedül maradni ebben a világban? Semmiképpen sem. De Isten nem hagy minket egyedül, és terve van velünk!

Ma nagyapám szavai zakatoltak a fülemben. Fiatalemberként egy másik városba kerültek a családjával, egy olyan igazi, kommunista helyre. Egyedül érezte magát, és elkezdett panaszkodni Istennek: “Uram, minek hoztál ide engem? Nem látod, hogy egy hívő sincs itt?”

hirdetés

A válasz nem késett: “Egy azért legyen!”

Micsoda fejen kólintás ez! Milyen feljebbvalók Isten gondolatai a mieinknél! Mégis ki fogja elmondani az evangéliumot a környezetünkben élőknek, ha nem mi? Mégis miért mondta azt Jézus, hogy legyetek sók, meg világosság? Feladatunk van, küldetésünk van! Ne panaszkodjunk, ha nem értenek meg, hanem mondjuk el, amit Isten ránk bízott, aztán a többi munkát majd Ő elvégzi! Lehet, hogy a változás nem azonnali lesz, lehet, hogy mi azt már nem is fogjuk látni, de nem véletlenül helyezett minket Isten oda, ahol vagyunk. Legalább egy emberre szüksége van, aki változást hoz. 

Nagyon fontos azonban, hogy megtaláljuk azt a közeget is, ahol növekedni tudunk. Megvan az ideje a töltekezésnek is a szolgálat mellett. Keresd ennek is a lehetőségét, legalább egy vagy két embert, akivel hasonlóan gondolkoztok és erősíteni tudjátok egymást. Ha ti összejártok, akkor még az is lehet, hogy később mások is csatlakozni fognak hozzátok. 🙂

hirdetés