Interjú

Az esküvők titkos tanúja – interjú Orbán Gellért fotóssal

Orbán Gellért fiatal kora ellenére már több mint száz esküvőn dolgozott fotósként: megadatik neki az a lehetőség, hogy a párok legboldogabb napját örökíthesse meg. Beszélgetés arról, hogy milyen egy jó esküvő a fotós szemével, hogy mennyire érzi Isten jelenlétét a templomban, illetve hogy miért szokott imádkozni munka közben is a fiatal párokért.


Orbán Gellért névjegy
24 éves, négy testvére van, főállású fotográfus, aki a Sapientia Szerzetes és Hittudományi Főiskola tanulója, valamint a budapesti Jézus Szíve jezsuita templom önkéntese.


Azt pontosan tudjuk, hogy egy vőlegény és egy menyasszony hogyan készül az esküvőjére, de te fotósként mennyire hangolódsz rá a nagy napjukra?

Azt hiszem, hogy én ebből a szempontból eléggé speciális vagyok, ugyanis általában nagyon izgulok. Egészen pontosan velük izgulok, ezért minden esküvőnek van számomra egy különleges „hullámvasútja”. Van bennem egy hatalmas izgalom, hogy nekik jó legyen, ezért általában imádkozni szoktam a párokért, illetve azért, hogy a legszebb napjukról a legszebb képeket tudjam elkészíteni.

Mennyire nehéz munka az esküvői fotózás?

Az egyik legnehezebb fotós műfaj: elsősorban azért, mert nagyon nagy a kiszámíthatatlansága. Itt bármi megtörténhet, ezért nagyon hirtelen kell döntést hozni.  Ráadásul úgy, hogy mindez diszkrét legyen, nem szabad feltűnőnek lenni.

Hiszen az a jó fotós, aki mindenhol ott van, de sehol sem látszik….

Igen, ez az egyik legfontosabb: persze utólag nem ezt jelzik vissza, hanem a képeket értékelik.

De például nagyon fontos, hogy egy templomi szertartásnál pontosan tudja a fotós, hogy hol van a helye.

Előfordult, hogy a menyasszony a szertartás után megkérdezte, hogy ugye készült kép a gyűrűhúzásról, mert ők nem láttak engem. Közben pedig három szögből is fotóztam, de ő nyilván nem erre figyelt.

Mennyire van lehetőséged felismerni, hogy ezeknek az embereknek ez az életük egyik legboldogabb pillanata? Hiszen neked egy esküvő már rutinmunka, míg náluk remélhetőleg egy egyszeri, megismételhetetlen csoda.

Ez nagyon függ a pártól: ha az ő elhatározásuk komoly, és imádságos lélekkel vannak jelen a szertartáson, akkor én is.  Ha érzem a meghittségét, illetve hogy ők tényleg Isten előtt szeretnének összeházasodni akkor nagyon ott tudok lenni. Sőt, van hogy jobban jelen tudok lenni, mint egy vasárnapi szentmisén.

Nagyon gyakran meghatódom, igazán úgy érzem, hogy én is belekerültem az ő történetükbe, amelyben Isten is jelen van.

Mennyire törődsz az ilyen kérdésekkel?  Előfordul, hogy lelki kérdésekről beszélgetsz a párokkal, vagy simán megmaradsz a feladatodnál?

Mindkettő előfordul, sőt néha megesik, hogy egy párról csak a templomban tudom meg, hogy mélyen vallásos, az mindig nagyon pozitív meglepetés.  Vannak olyanok, akik nem csinálnak titkot a hitükből, de akadnak mások, akik nem avatják be a fotóst ezekbe a részletekbe.

Mit jelent számodra a polgári esküvő egy olyan párnál, ahol a templomi szertartás elmarad?

Most mit mondjak? (Elmosolyodik – szerk.) Nézd, én teljes mértékben tisztelem, ha valaki nem kapta meg a lehetőséget, hogy szoros kapcsolatban legyen Istennel, ugyanakkor a polgári házasságot komolyan veszi, mert tényleg szereti a másikat, és egy életen át hűségesen elköteleződik mellette. De a polgári esküvőkön vannak komikus pontok: amikor a vadidegen házasságkötő negédes mondatokat mond műkönnyekkel, akkor azért hahotázni tudnék, és gyakran látom, hogy ezzel a menyasszony és a vőlegény is így van.

Ha más formában is, de a templomban is ki lehet szúrni, amikor a pap rutinból ad össze párokat.

Hogyne, például a „Mátyás-templomos” esküvőkön, amelyek futószalagon mennek, ott nyilván én sem tudom annyira beleélni magamat. De azért sokkal jobban szeretek a pozitív példákról beszélni: előfordul, hogy egy fiatal pár szeretne templomi esküvőt, de nincsenek megkeresztelve, a pap pedig őszintén el kezd foglalkozni velük. Annyira látszódik, amikor egy pap hiteles: és ezek a fiatalok tényleg elindulnak az ő vezetésével egy úton, aminek az egyik nagy gyümölcse lesz, hogy később a gyerekeiket megkereszteltetik.

Amikor a jegyespárt fotózod még az esküvő előtt, akkor felfedezel olyan jeleket, amelyek arra utalnak, hogy még nem állnak készen a házasságra?

Akarva-akaratlanul látom, hogy hogyan nyúlnak egymáshoz, hogyan simogatják meg egymást. Egy kéztartásból meg lehet mondani, hogy mennyire tisztelik egymást, hogy ki a kapcsolatban az erősebb. Ezeknél a fotózásoknál iszonyatosan sok minden kiderül, persze ezek nem tartoznak rám, ezek titkok. Ráadásul itt nagyon fontos, hogy ki milyen személyiség, mennyire mer megnyílni, avagy mennyire tudja elengedni magát a fényképezőgép előtt. De nagyon hamar kiderül, hogyha valamelyikük személyiségében vannak még „munkára váró területek”.  

A templomi esküvőknél mik azok a részletek, amelyekre fel szoktál figyelni?

A nulladik lépés, hogy az ifjú pár le tudja osztani a feladatokat. Mert legtöbbször nem az őszinte szándék, vagy az érzelem hiányzik, hanem egész egyszerűen nincsenek ott fejben. Azok a párok, akik az esküvő előtti napokban el tudnak menni kettesben valahova, azok sokkal inkább rá tudnak hangolódni erre az ünnepre. A templomra rátérve: hogy hol ülnek az emberek az nagyon árulkodó: ha hátul, akkor az már régen rossz. Mert ha előre jönnek, akkor egyből érezni, hogy ők is részt akarnak venni ebben a misztériumban, nem pedig csak kötelességből jöttek el. A lelkiségre való felkészülés mellett nagyon fontos, hogy milyen a zene, ugyanis a ráhangolódásban nagyon tud segíteni.

Vannak esküvők, ahol azt érzed, hogy szinte tapintani lehet a Szentlelket, és ez általában akkor van így, amikor a násznép imádkozik a párért.

Előfordul, hogy ezt a fotózás közben tényleg átéled? Amikor eltűnődsz, hogy itt most tényleg Istennel köt szövetséget ez a fiatal pár.

Igen, nagyon gyakran! A menyasszonyommal mi is közelítünk az esküvőnk felé, és az iránta lévő elköteleződésemet még jobban át tudtam élni mások esküvőjén. Néha tényleg szinte mellbe vág a tudat, hogy ami az oltárnál történik az tényleg örökkévaló.

Vannak olyan pillanatokról elkapott fotóid, amikor úgy érzed, hogy: „na itt tényleg jelen volt Isten”?

Nehéz a kérdés: vannak olyan pillanatok, amikor azt láthatod, hogy a pár tényleg hagyja, hogy Isten jelen legyen közöttük. Nem erőből vannak ott, még csak nem is a szerelem dominál a képeken, hanem még egy ennél is fontosabb plusz. Ez viszonylag kevés képen látszik, de vannak pillanatok, amikor tényleg azt érzed, hogy ez több mint egy fiatal házaspár fotója.  

Nem Isten látszik ezeken a fotókon, hanem Istennek a nyoma látszik őbennük.

Több mint száz esküvőn fotóztál már, pedig még csak 24 éves vagy. A házasságba vetett bizalmad és hited csökkent vagy nőtt a munkád hatására?

Időről-időre csodának élem meg a munkámat, nagyon sok pozitív élménnyel gazdagodtam. Viszont az is biztos, hogy én a legszebb napjukra készülök velük, amikor általában minden tökéletes. De a szürke hétköznapjaik nem így néznek ki, én mindig egy túlidealizált képet látok, és volt, hogy ettől kicsit „megrettentem”, hogy a saját kapcsolatomban bizony nem minden nap tökéletes.

Megvan már a fotós az esküvődre?

Meg-meg, nem bíztam a véletlenre!

A képre kattintva galéria nyílik!

Martí Zoltán

Előző bejegyzés Következő bejegyzés

Még nem érkezett hozzászólás