Lelkiség

Az igazi bűnbánat nem önkínzás – Pio atya tanácsai

Meg kell vetnünk hiányosságainkat, de az aggodalmaskodás helyett más úton kell járni.

Szeretek gyónásról kijönni. Persze bemenni is szeretek, de túl frissen tartani lelkiismeret-vizsgálatot számomra olyannyira nehéz, hogy inkább mentségeket keresek a szentség magamhoz vétele helyett. Hajlamos vagyok az aggályoskodásra, és a nemrég elkövetett bűneim felidézése megnyitja a lelkiismeret-furdalás és az önmarcangolás sodró áradatát, ami ilyenkor teljesen ellep.

„Hogyan hagyhattam ezt megtörténni? Hogyan is mondhattam ilyet? Mégis mire gondoltam?” Azt mondják, az ördög a legjobb vádló, de én rendszerint megelőzöm a saját játékában. Részben azért, mert nagyon is érzek bűntudatot. Igazán szeretnék jobb lenni, és a saját elméletem szerint talán sikerül annyira megrónom magam, hogy a legközelebbi alkalommal féljek megbotlani ugyanabban a gyengeségben.

Úgy hiszem, hogy sokunk számára – skrupulózus vagy sem – csábító az a gondolkodás, miszerint a megbánásunk mélységét az mutatja, hogy miután vétettünk, mennyire sanyargatjuk lelkünket. Végül is, erre való a bűntudat: jelzi, ha valamit elrontottunk. Bánkódnunk is kéne, hiszen valószínűleg közülünk a legérzékenyebb teremtésnek sincs pontos elképzelése arról, hogy a bűn teljes valójában mennyire rossz. Nem tudunk Isten szemszögéből látni.

Ugyanakkor mindez az önként vállalt rettegés és önmagunk felé irányított düh csak távol tart Istentől és az ő kegyelmétől, ami lássuk be, nem épp a megfelelő stratégia.

Pio atya, a sokakat gyóntató pap szerint az ehhez hasonló nyugtalankodás nemcsak szükségtelen, de nem is kívánatos:

„Próbáljátok meg a tőletek telhető legtöbbet, túlzó aggodalmaskodás nélkül. Tökéletességgel kíséreljétek meg amit meg kell és amit meg szeretnétek tenni. Ám ha tettetek valamit, ne gondoljatok rá többé. Ehelyett csak arra összpontosítsatok, ami még előttetek áll, ami szükséges vagy óhajtott teendőtök, vagy amit épp csináltok.

Egyszerűséggel járjatok az Úr útjain, és ne gyötörjétek magatokat. Meg kell vetnetek gyöngeségeiteket, de sokkal inkább higgadtsággal, mint nyughatatlan aggódással. Ezért hát viseljétek türelemmel hiányosságaitokat és tanuljatok meg gazdagodni általuk szent megalázkodással.”

Ebből a nagyszerű idézetből néhány fontos következtetésre jutottam, melyek segítettek gyakrabban és alaposabban a lelkem mélyére tekinteni.

Az igazi bűnbánat nem kell, hogy hosszas szenvedés legyen. Lehet egyszerű. Lehet nyugodt. Ettől még valódi.

Nem kell többször megbánnod ugyanazt a ballépést.

Isten nem fukarkodik a megbocsátással. Ő sokkal jobban szeretne megbocsátani nekünk, mint mi megbocsátást nyerni. Bánd meg a bűnödet, de azután foglalkozz jelenlegi kötelességeiddel ahelyett, hogy arra pazarolnád az időt, hogy a lehetetlenen változtass. Egyedül a Mindenható megbocsátása képes a múltat megérinteni, és ő ezt már megtette.

Szeresd a bűnöst, utáld a bűnt – ez saját magunkra is vonatkozik.

A hibáink megvetése nem azt jelenti, hogy magunkat gyűlöljük, ahogy Isten sem teszi azt.

Mindezek felett mégis a legfontosabb: Észrevenni és mégis türelemmel viselni tökéletlenségeinket nehezebb, mint az önmarcangolást választani.

Megfigyeltem magamon, hogy akkor bántanak rossz cselekedeteim leginkább, amikor váratlanul érnek. Mikor kezdem úgy érezni, hogy egész tisztességes és jámbor ember voltam mostanság. Pedig nem kéne meglepjen a saját vétkességem. Itt válik lényegessé Pio atya üzenete a szent megalázkodásról. Kitartó igyekezetem mellett türelem és szerénység szükségeltetik ahhoz, hogy elfogadjam állandó gyöngeségem és visszatérő botlásaim. Ez az elfogadás arra bátorít, hogy odalépjek az én irgalmas Teremtőmhöz ahelyett a meddő próbálkozás helyett, hogy elkerüljem őt. Pontosan ez az, amit mindennél jobban akar a mi Istenünk.

 

Fordította: Nagy-M. Kamilla

 

forrás: aleteia.org

Előző bejegyzés Következő bejegyzés

5 hozzászólás

  • Válasz Filipánics Tibor 2018. 11. 30. 12:59

    Üdv!
    Had gratuláljak az írónak,nagyon szép gondolatok.Legalább is látszik benne sok minden.(aztán ez is lesüllyed,mint sok minden)
    “az önként vállalt rettegés és önmagunk felé irányított düh csak távol tart Istentől” Örülök,hogy rájött valaki.Persze majdnem pontos,mert Istentől semmi nem tarthat távol csak az elképzeléseinkben élő tökéletesség hiánya az amitől messzebb kerülünk.Van ki rettentő gyorsan közelít távolít és van ki sokáig távol marad.Legfőképpen tőlünk függ.(észre vetted?nem azt írtam,hogy csak tőlünk!!)
    Ismét csodás gondolatok,de muszáj volt elrontani ezzel? “tanuljatok meg gazdagodni általuk szent megalázkodással.” Felejtsétek el ezt a szót,mindörökre!!! Hihetetlen,hogy a kirakós darabjait egyesével tudjátok csak szemlélni.Mért van ez?Szerintem a gondolkodás hiánya visz sokakat erre.
    “Isten nem fukarkodik a megbocsátással.” Kész,feladom.Már megint lerángattuk a szintünkre.Isten sosem bocsát meg,mert ahhoz meg kellene sérteni.És mivel Isten nem ember -amit fel nem fogtok – nem azok a butaságok vonatkoznak rá,mint ránk.Ja,és Isten “fukarkodik”. Ez is csodás. Észre vettük már,hogy Isten gyakorlatilag mi vagyunk?Nem szerintem,szerintetek.
    Végezetül: “Szeresd a bűnöst, utáld a bűnt” Szétválasztjátok a szétválaszthatatlant. Ezt nem magyarázom el most,mert 3 percem van.De ha szeretsz gondolkodni,akkor próbáld most más irányból nézni az idézetet és jöjj rá magad.Nem nehéz,csak a sokak által dogmákkal kivet útról picit le kell lépni.

    • Válasz Benkő Mária 2018. 12. 01. 08:42

      Tisztelt Filipánics Tibor!

      Ezen a mondatom: “Szeresd a bűnöst, utáld a bűnt!” szoktam gondolkodni, de valahogy nem érzem igaznak. Ön hogyan értelmezi ezt a mondatot?

      Üdvözlettel:
      Benkő Mária

      • Válasz Filipánics Tibor 2018. 12. 01. 12:47

        Kedves Mária!
        Mivel a hozzászólások a szerkesztő engedélyén múlnak,ami nagyon lassú,így gondolom azért nem olvasta fent erre a válaszom.Ám mivel nincs új a nap alatt,kifejtem bővebben.
        Azért választják ketté (többek között)a bűnt és a bűnöst,mert különben nem tudnának megbocsátani a bűnösnek.Így nyugodt szívvel tovább gyűlölhetnek valamit ami nem tettszik és Isten parancsa is rendben van,mert szeretni kell mindenkit.Ám ahhoz,hogy ezt megértsük és ne válasszuk külön,nem kis gondolkodás és tisztán látás/érzés szükséges.Mert mi emberek egyek vagyunk a gondolatainkkal és cselekedeteinkkel.Oly világos pedig! Ha én it elkezdek anyázni mindenkit,kitiltanak.Nem törlik a hozzászólásom és kedveseket gondolnak rólam,hanem a személyemet is kitiltják.Tehát még maguk sem látják,hogy ők is egybe veszik a kettőt.Rémes! A probléma az,hogy nem értik az arányokat.Az embernek nem fele a bűn és fele önmaga.A bűn kicsi és önmaga nagy.Ezt pont fordítva képzelik,illetve elválasztják egymástól. A legnagyobb probléma,hogy nem gondolkodunk épp ezért nem is ismerjük sem Istent sem a törvényeit.(haha ami ugye nincs,mármint a törvény)
        Az elválasztás egyébként jó kiskapunak is,meg lehet vele nagyzolni (mert megbocsátok valakinek).Ahogy egy ember (mindegy ki) mondta,a megbocsátás egy folyamat,ami sokáig is eltarthat.Megbocsátani jó és legyünk rá képesek,de ha valaki már beszennyezte magát valamivel az sajna rajta is marad.Ez nem azt jelenti,hogy ne cselekedjünk ellenkezőleg,dehogy is.(de ezt megint nem értik és ez is más téma)
        Köszönöm a kérdésed,sokat segített!

        • Válasz Benkő Mária 2018. 12. 03. 06:22

          Köszönöm a válaszát!

          A bűn nem áll meg önmagában, csak akkor, ha azt megteszem. Tehát én követem el, mert hallgatok a kísértésre, és a gyengeségem folytán elesem. Nem tudom meg nem történtté tenni, a következményeit viselnem kell!

          • Filipánics Tibor 2018. 12. 03. 19:40

            Kedves Mária!
            Valahogy így,de a “hallgatok a kísértésre” nem a legpontosabb.Valójában nem hallgatunk semmire,hanem mi döntünk vagy így vagy úgy.Ez a “hallgatás” félre vezető mert picit magunkon kívüli okra utal.Kivéve akkor,mikor a másikra hallgatok,mert akkor valóban így van de akkor is döntök.Hála Istennek,hogy ezt megtehetem.