Örömteli esemény, hogy Erdő Péter bíboros Facebook-videóval jelentkezett, ahol közvetlen stílusban, érthetően beszél mindenszentek napjáról. Az értékes üzeneten kívül valóban külön üdvözlendő, hogy a magyar katolikus főpásztor a közösségi médiát is használja az örömhír terjesztéséért.
“November elsején a mindenszenteket ünnepli az egyház. Mindenszentek alatt azonban nemcsak azokat értjük, akiket hivatalosan is szentté avattak, hanem minden embert, aki eljutott az üdvösségre. Ezt egyébként ma a liturgia is tanúsítja, hiszen mindenszentek ünnepének liturgikus szövegei is utalnak erre.
Régi az ünnep: tudjuk jól, hogy már a keresztény ókorban, a negyedik században egy régiónak a szentjeit vagy mártírjait egy-egy emléknapon közösen ünnepelték. […] Ugyanakkor volt egy északi hagyomány is, ez különösen az ír egyházban figyelhető meg, ahol a kelta tradíció szerint az évkezdéssel összefüggésben jelent meg ez az ünnep. Mindenszentekkor egyrészt húsvét titkára emlékezünk – hiszen a régi keleti eredetű ünnep húsvéti időben vagy pünkösdi időben került sorra – másrészt az északi hagyomány szerinti ünnep okán emlékezünk a halottakra is.
Tehát egyrészt a húsvétnak a fénye ragyogja be ezt a napot – a reménységé, Krisztus föltámadásáé – másrészt a szentek közösségének a gondolata. Mi, földön élő keresztények és az elhunyt hívek – akik üdvözültek vagy a tisztulás állapotában vannak – egyetlen nagy közösséget és családot alkotunk.
hirdetésMár Jézus korában is szentül hittek a vallásos zsidó emberek – legalábbis a legnépszerűbb irányzatok követői – abban, hogy a halál utáni sorsa az embernek az különféle lehet. Emlékezhetünk Jézus példabeszédére a gazdag emberről és a szegény Lázárról. Haláluk után a szegény ember kerül Ábrahám kebelére és a boldogságba, a gazdag pedig kínokat szenved. A mennyországnak és a pokolnak ez a képe már az akkori felfogás részét alkotta. Jézus pedig ezt nem korrigálja, nem mondja azt, hogy ez másképpen lesz, hanem nagyon is levonja belőle a következtetést. hogy itt a földi életben követni kell a tanítását.
Van tehát a hitünknek egy nagy, ősi hagyománya, amelyik a halál utáni életre szól. És van a vértanúságnak is egy ugyanilyen ősi hagyománya, miszerint aki Krisztus nevéért vállalta a halált, az az örök boldogságba jut. Tehát szoros a kapcsolat a Földön lévő egyház, az üdvözült keresztények és a tisztulás állapotában lévők között. Amikor a szentmisét végezzük akkor az egész egyház és Krisztus közösen mutatja be az áldozatot, együtt ünneplünk. Itt emlékezünk meg a leginkább az elhunyt szeretteinkről: bemutatunk szentmisét a halottainkért, kérjük számukra bűneik bocsánatát és a mielőbbi üdvösséget.
Az euchariszitkus ünneplés, Krisztus utolsó vacsorájának a jelenvalóvá tétele, egyben a szentek közösségének a legerőteljesebb megnyilvánulása.
De mi az, ami a keresztényeket és a szenteket összeköti halálon innen és túl? Azt hiszem, nem jó a kérdés, mert nem “mi az”, hanem “ki az”. Jézus Krisztus személye köt össze bennünket egymással is. Ha itt a Földön Krisztushoz tartozunk, ha megtesszük azt, amit Ő vár tőlünk, akkor megbonthatatlan szeretetközösségben maradunk Vele a halálunk után is.
De akkor már semmi akadálya nem lesz annak, hogy a teljes és végleges boldogságot élvezzük.
Ebben a reményben ünnepeljük mi mindenszentek napját, kérjük a szentek közbenjáró támogatását földi életünkben, és imádkozunk majd holnap halottak napján elhunyt szeretteinkért is. Ez a gondolat járja át a szentmisén való részvételünket, ez a gondolat teszi értelmessé az elhunytakért való szentmise felajánlását is.
hirdetés
Még nem érkezett hozzászólás