A júniusban megrendezett első Máriabesnyői Mladifest nagysikerű zenekara, a libanoni Sancta Maria Choir vezetője, Jamil Toufic meghívására egy rövid libanoni látogatáson vehettem részt. Az országról nem sok ismeretem volt, tanulmányaimból azonban emlékeztem arra, hogy egykor a Közel–Kelet Svájcának nevezték, erős keresztény közössége pedig meghatározó politikai, gazdasági szerepet tölt be. Amit viszont megtapasztaltam, az elvarázsolt.
A szentek földje, melyet jogosan nevezhetünk Szentföldnek, mert az egykori Galilea nem ér véget a mai politikai határoknál, hanem mélyen benyúlik Libanon területére is. Így tudtam én is Jézus nyomában zarándokolni.
A nyüzsgő Bejrút egy igazi közel–keleti város képét mutatja: arab üzletek, forgalmas főutak, késő esti tömegek az utcán. De valami még is különbözik az arab országoktól: a főtéren egymás mellett található a maronita Szent György-katedrális és a Mohammad Al-Amin mecset. Két világvallás találkozása, ami bizonyítja, hogy lehet békességben együtt élni kereszténynek és muzulmánnak.
A modern óváros, a híres világmárkák üzletei és a színvonalas jachtkikötő pedig a jóléti állam képét mutatja.
Utazásom legcsodálatosabb állomásai azonban az imádság helyei voltak. Eljutottam Harissaba, Libanon királynőjének zarándokhelyére, melyet 1907-ben állítottak 650 méterre a tengerszint fölé. A kitárt karú égi édesanya nem csak a keresztényeket várja. Ottlétemkor több imádkozó muszlimot láttam, mint keresztényt. Idegenvezetőm teljes természetességgel úgy magyarázta mindezt, hogy „Mária az ő édesanyjuk is”.
hirdetésZarándoklatom egyik nagy lelki élménye, a misztikus szent, a „Közel-Kelet Pió atyája” Szent Charbel élete főbb helyszíneinek felkeresése volt. Járhattam szülőfalujában, Bekaakafraban, imádkozhattam abban a barlangban, ahol gyermekként sok időt töltött el és ahol hivatása érlelődött benne. Maronita szerzetesként rendkívül aszketikus életet élt, sírja Annayaban található, amely ma Libanon lelki központja. A szent sírjánál elmélkedve mellém térdelt egy muszlim nő, akinek tekintetében ott voltak az imádság könnyei és a békesség. Megható pillanatok voltak ezek.
Utunkat egy következő nagy szent felé vettük, Ain Jrabta Szent József kolostorában van ugyanis eltemetve Szent Rafqa maronita szerzetesnő. Sírjánál a szenvedések elviseléséért, a kereszt hordozásért fohászkodnak.
Kfifanban két szent életútját ismerhettem meg; Nimatullah Kassab Al-Hardini és Boldog Esțfān Nehmé életét. Maroniták, akik az életükben az imádság és a szolgálat emberi voltak.
Utazásunkat Libanon déli része felé folytattuk. Szidon városában megemlékeztünk Szent Pálról, aki látogatást tett a városban, de Máté evangéliumában olvashatjuk (Mt 15,21) azt is, hogy Jézus Tírusz és Szidón vidékére vonult vissza pihenni. A helyiek azt feltételezik, hogy Mária elkísérte fiát erre az útra és Maghdoucheh településnél várakozott rá. Itt áll egy csodálatos templom és egy monumentális Mária szobor, melynek neve Mantara, azaz Várakozás.
Zarándoklatom zárásaként 2000 méter magasra utaztunk Wadi Qadishaba, ahol a kopár hegyek között található az Úr Cédrusai, egy 375 fa alkotta erdő, melynek két tagja 3000 évesnél öregebb, további tíz pedig 1000 évesnél idősebb példány. A kristálytiszta levegőn és a fák királyai között sétálva eszembe jutottak a zsoltáros szavai: „Az igaz virul, mint a pálma, fölfelé nő, mint a Libanon cédrusa”. (Zsolt. 92.13).
Az idő gyorsan elrohant, október 22-ét írunk, Szent II. János Pál pápa ünnepe volt, a hazautazás ideje. Este azonban még a Bejrútban szolgáló diplomatáknak és dr. Szederkényi Károly atya vezette zarándokcsoportnak mutathattam be szentmisét az ’56-os forradalom és szabadságharc emlékére. Jó volt együtt imádkozni és emlékezni. A zenei szolgálatot a vendéglátó kórus tagjai látták el, a tőlük megszokott magas színvonalon.
Libanon a békesség földje, a szentek földje, a közel-keleti keresztények fellegvára.
Bese Gergő
Ne feledd, a megosztással evangelizálhatsz!
hirdetés
Még nem érkezett hozzászólás