A keresztény hitben nevelkedésnek hátránya, hogy mindent természetesnek veszünk. Unásig hallottuk már ugyanazokat a verseket, értelmük talán el sem hatolt a tudatunkig, a szívünkig. Megszoktuk, hogy Jézus meghalt a mi bűneinkért is, hogy van örök élet, és feltámadás. A megtéréskor ezek tudatosulnak, rádöbbenünk a saját bűneinkre, és a kereszt értelmére. Elfogadjuk ésszel is, hittel is, de könnyű visszacsúszni a megszokott vallásosságba.
Egy prédikáció olvasása közben botlottam bele a következő gondolatba, ami saját küzdelmeimet is tökéletesen leírta.
“Időnként Isten Lelke figyelmeztet engem: ‘Te már nagyon tudod, hogy én meghaltam érted, te már olyan nagyon tudod, hogy neked már a szíved se rendül bele!’ (Ittzés István)
Elfelejtjük a lényeget, természetesnek vesszük, gyakran mormolt frázisokká egyszerűsödik a mindennapjaink során. Igen, Jézus értem is meghalt a kereszten – fogadjuk el, és nem ráz meg ennek a nagysága, nem döbbenünk meg, mert annyiszor hallottuk már.
hirdetésHála Istennek, az Ő Lelke tud figyelmeztetni minket közönyösségünkre. Ő ráz fel a kábulatból, figyelmeztet, hogy megszokásunk ne forduljon át megvetéssé.
“Megértettem, hogy egyszer úgy kéne gondolatban végigjárnom a Golgotát, illetve az Ő szenvedéstörténetét, hogy tudatos legyen: mindazt, amit Jézussal tettek, velem kellett volna megtenni,
nekem járt volna!”
Istentisztelet/mise alatt, de még bibliaolvasás közben is hajlamosak vagyunk elkalandozni gondolatban. Nem szégyen beismerni, hogy sokszor komoly küzdelmeket igényel az odafigyelés, de gyümölcsöző! Erőltessük meg magunkat, ne ugorjuk át a százszor olvasott igeverseket! Hagyjuk, hogy Isten Lelke kibontsa előttünk ezeknek egy új dimenzióját. Hagyjuk, hogy a lelkünk beleremegjen újra, és újra!
kép: pexels.com
hirdetés
Még nem érkezett hozzászólás