A közelmúltban egy publicista az alábbi mondattal fordult egy keresztény (egyébként lelkész) politikus felé: „ha ateista volnék, komoly érv lennél a világnézetem mellett”. A kemény megfogalmazás kapcsán felmerült bennem a kérdés: mit tehetünk mi, a közélettel foglalkozó keresztények annak érdekében, hogy életünk ne az ateizmus melletti érv legyen?
Előrebocsájtanám, a legnagyobb szenteknek is voltak kritikusaik, sőt, sokszor nekik voltak csak igazán hangos „ellendrukkereik”. Nem fog mindenki jó szavakkal szólni hozzánk, nem tetszhet mindenkinek a tevékenységünk, de nem is ez a cél. Az viszont, hogy közéleti szerepvállalásunk, munkálkodásunk hiteles legyen, egyfajta alapkövetelmény.
Hitelességünket pedig tetteink által fogják megítélni: azt fogják – nagyon helyesen – vizsgálni, hogy összhangban állnak-e mindazzal, amiről beszélünk, illetve azzal, amit vallunk. Így hát a legfontosabb talán az, hogy
hirdetésne csak szavakból álljon a hitünk!
Gyakran hallom, a sikeres emberek receptje, hogy minden cselekedetüket aszerint mérlegelik, közelebb viszi-e őket a céljukhoz, vagy sem. Fordítsuk le ezt: minden cselekedetünket aszerint mérlegeljük, mi a keresztény hitnek megfelelő, a keresztény tanítást megjelenítő lehetőség, így hozzunk döntést, így vitatkozzunk, érveljünk, dolgozzunk! Vegyünk és adjunk „emberségből példát”, mert ez lesz társadalomformáló erővé. Ne alkudjunk meg, ne hunyjunk szemet a bűn fölött (előbb saját szemünkben a szálkát!), de legyünk irgalmasok és segítőkészek! Vállaljuk döntéseink következményeit, ne beszéljünk mellé, ne tereljünk, ne falazzunk. Igenünk legyen igen, nemünk pedig nem! De tanuljunk meg árnyaltan gondolkodni, bölcsen mérlegelni, kiérlelt döntéseket hozni! Ne felejtsük el döntéseinket átimádkozni és cselekedeteinkben is hordozni az imádság szellemét!
Hogy ezek olykor igen nehezünkre tudnak esni? Hát persze! De máshogy nincs értelme. És így belegondolva; ez nem csak a közéletben megmerítkező keresztények receptje, hanem „a” keresztény emberé.
Vágvölgyi Gergely
hirdetés
