Diákságunk egy része a napokban olyan demonstrációra készül, amelyben hangot szeretnének adni a magyar oktatás- és iskolarendszer hibáiról és kifejeznék azon véleményüket, amelyekkel szerintük meg lehetne reformálni a kialakult hiányosságokat. De valóban csak ennyiről volna szó?
Az elején fontos tisztába tenni néhány dolgot. Nem szeretnénk senkinek belegázolni az egyéni meggyőződésébe és érzelmeibe, így ez az írás nem valami ellen, hanem valami mellett érvel. Viszont tudatában kell lennünk annak is, hogy ez elkerülhetetlenül magában foglal egyfajta kritikát, ami teljesen függetlenül, egyéni meglátások alapján fogalmazódik meg.
A pénteki tüntetésen a Facebook esemény szerint egy „igazságosabb, modernebb, diákközpontú oktatási rendszerért” fognak demonstrálni, mert a szervezők meglátása szerint jelenleg „agyonhajszolt zombik” kerülnek ki a padok közül. Mindezen negatívumokat az iskolarendszer hibájának tartják. Számomra nehezen értelmezhető továbbá az alábbi, egyik szervezőtől származó kijelentés: „Az oktatás kérdése azért fontos számunka, mert nem szeretnénk elmenni ebből az országból.” Egyrészről ez súlyos csúsztatás, mert ebből az országból az megy el, aki el akar menni, de ennek az oktatási rendszerünkhöz semmi köze. Másrészről el kell ismerni, hogy magyar rendszer valóban nem tökéletes, és számos érvet fel lehetne sorolni a felülvizsgálat mellett.
Pozitív ellenpéldaként szinte minden esetben a finn módszer, vagy iskolarendszer kerül elő, mint követendő példa. Valóban vannak nagy előnyei annak, hogy az általános iskolába bekerülő gyerekeket nem terhelik le nagyobb mennyiségű tananyaggal, mert az általános iskola első négy évében nem erre kellene fektetni a hangsúlyt. Annak ellenére, hogy számos megnyilatkozásban találkozik az ember azzal az állítással, hogy azért is jó a finn oktatási rendszer, mert relatív összehasonlításban a gazdag és szegényebb családok gyermekei ugyanabba az iskolába kell, hogy járjanak, ezzel szemben egy, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet 2009-es cikkében ez olvasható: „Finnországban nagy szerepe van az oktatásban a magánintézményeknek; míg az óvodába járóknak csupán 10 százalékát íratják szülei magánóvodába, a magánintézmények népszerűsödése a tanulók életkorának előrehaladtával egyenes arányban nő; a felső-középiskolásoknak már a kétharmadát privát intézmények oktatják.”
hirdetésEgy másik fontos dolog a demonstrációval kapcsolatban, hogy gyakorlatilag úgy kerül sor az eseményre, hogy az új Nemzeti Alaptanterv elkészítése még folyamatban van, ami felveti a politikai hisztériakeltés lehetőségét. Számomra az is nehezen érthető, hogy miért nem az Oktatási Hivatal (pár utcával messzebb a Kossuth tértől) vagy az EMMI elé szervezték a tüntetést, ugyanis tudomásom szerint e két intézmény a felelős fennálló „zombiképzésért.” Furcsa dolog, hogy az átlag középiskolás, de még sokszor egy felsőoktatási hallgató sincs tisztában a saját jogaival például egy rendőri igazoltatás során, de már büszkén áll ki az egyetemes emberi jogokért, amelyet bibliaként reklámoz a relativizmus véleménydiktatúrája. Érdekes megfigyelés az Y generációt illetően, hogy sokkal inkább tisztában vannak azzal, hogy mi az amit lehet, de hogy mik lennének a kötelezettségek akár csak a saját hazája, ősei, nem utolsó sorban pedig Teremtője felé, azzal kapcsolatban már vakhomály uralkodik. Ezt még csak nem is minden esetben kellene felróni számukra, számunkra, (a szerző is ebbe a korosztályba tartozik, no lám) mert rengeteg múlik a neveltetésen. De e mögé sem lehet elbújni, hiszen az egyéni felelősség, aminek ez a korosztály abszolút hiányát szenvedi, szintén ugyanolyan fontos.
Az klasszikus, értékelvű, hierarchikus rendszerstruktúrák elvetése és minden felsőbb hatalomnak az állandó megkérdőjelezése mára hatalomtechnikai eszközzé és nyomásgyakorlássá vált. Mindezeket figyelembe véve nehéz másként értékelni a pénteki tüntetést, mint politikai hisztériakeltés. Mert az oktatásról igenis lehet és kell is vitatkozni, a hibákat pedig ki kell köszörülni. De megfelelő fórumokon, szakértőkkel és akár a diákság képviselőinek bevonásával. Nem pedig tüntetéssel és bojkottal, mert ez még soha nem vezetett eredményre.
“Az a jó taktika, amit élveznek az embereid. Unszolás nélkül is tenni fogják. El fogják végezni a feladatukat, és még jobbakat is fognak javasolni. Ebben az értelemben a radikális aktivisták semmiben sem különböznek a többi emberi lénytől. Mind kerüljük az örömtelen tevékenységet, de élvezzük azt, ami működik és eredménnyel jár.” (Saul Alinsky: A radikálisok 12 szabálya)
Források:
hirdetés
