A választási évek minden alkalommal jelentősen fokozzák a közhangulatot, ami önmagában egyáltalán nem baj – a baj az, ha mértéket vesztünk. 2018 első hónapjai a kampány jegyében zajlanak, a közbeszéd, közéleti viták színvonala pedig bőven ad okot az aggodalmakra. Nehéz körülmények között kell helyt állni.
Az idei év legfőbb belpolitikai eseménye egyértelműen az áprilisban (esetleg májusban) megrendezésre kerülő országgyűlési választás lesz, az azt megelőző kampány pedig – ha hivatalosan még nem is, de tulajdonképpen – már megkezdődött. Zajlik még a lassan hagyományossá váló helyezkedés az egyik oldalon, a másik oldal pedig nem fukarkodik a győzelmi jelentésekkel. A következő hónapokat meghatározó témák többsége már hosszú ideje jól ismert a közéleti diskurzusokat kicsit is figyelemmel követők előtt. A választási év mindig kiemelkedő, még akkor is, ha a politika ma már permanens kampányban gondolkodik és akkor is, ha az ötévenként esedékes EP és immáron szintén ötéves ciklusokat követő helyhatósági választások csak jövőre kerülnek terítékre. A legnagyobb téttel ugyanis vitathatatlanul az országgyűlési választások bírnak.
Alapvetésem, hogy a keresztény embernek nem szabad elzárkóznia a közélettől, sőt, az abban való részvételtől sem. Meggyőződésem, hogy nem csak jogunk, de kötelességünk is részt venni a választásokon, ott pedig minél alaposabb mérlegelést követően, a társadalom érdekeit messzemenőkig szem előtt tartva választani a felkínált lehetőségek közül. A társadalom formálásában érvényesítenünk kell a keresztény értékeket, akkor is, amikor a szavazófülke magányába vonulunk. Nem értek egyet a “hagyjuk a megosztó politikát!” kiáltókkal, a közéletből kivonulókkal, a felelősséget hárítókkal: a homokba dugott fej a legrosszabb taktika, amit ember követhet. Ráadásul azt is meg merem kockáztatni, hogy a valódi politika nem ott kezdődik, ahol megoszt, hanem ott, ahol egyesít. Ezért is lenne már régóta nagy szükség a nemzeti minimumról való széles konszenzusra.
Ahogy konszenzusra a viták nívója kapcsán is szükség lenne. Együtt kéne kimondani, hogy “mélyebbre már ne!”. Politikai kultúránk egyik alapeleme a közbeszéd színvonala, amelynek mélyrepülése nem új, de annál elszomorítóbb jelenség.
hirdetésA Facebook-kommentek szintjén megrekedő nyilvános viták, a vitapartner diszkreditálásának igényével fellépő, sokszor személyeskedő megszólalások össztársadalmi szinten is kifejtik romboló hatásukat.
Arról nem is beszélve, hogy egyre kevesebbet beszélünk valódi kérdésekről és egyre kevésbé foglalkozunk konkrét szakpolitikai megoldásokkal. Tehát épp a lényeg veszik el, miközben fuldoklunk a mocsár gőzében.
Nem véletlenül írt erről Hodász András nagy figyelmet kiváltó cikket a nyár folyamán, de beiktatási beszédében kitért a jelenségre Áder János köztársasági elnök is (Dallos Bence pedig itt értekezett róla). Az értelmiség feladata idén, hogy ne engedje a közbeszéd további silányítását, hanem járjon elöl jó példával és folytasson érdemi vitákat, párbeszédeket. Ezt pedig pártállásra, világnézetre való tekintet nélkül el kell várnunk mindenkitől. Soha ne feledjük, hogy nem csak a politika van hatással ránk, hanem mi is hatást gyakorolhatunk a politikára – választások útján és azon kívül is. Kezdjünk végre érdemi vitákba!
Vitaképességünket azonban nem az biztosítja, hogy elveinkből engedünk. Továbbra is következetes értékvédelemre van szükség a közéletben való részvétel során. Globális jelenség a relativizmus, a nihilizmus és a keresztény társadalomképpel összeegyeztethetetlen elemek térhódítása. Miközben párbeszédet folytatunk azokkal, akik homlokegyenest más jellegű megoldásokat szorgalmaznak, mint mi, nem távolodhatunk el az egyház társadalmi tanítása által is bemutatott képtől, nem tagadhatjuk meg értékeinket.
A nyitottságunk nem jelenthet simulékonyságot, a kompromisszum nem jelenthet önfeladást!
Foglalkozzunk valós társadalmi problémákkal, szorítsuk rá a politikai elitet, hogy hasonlóképp tegyen. Mutassuk be, milyen megoldási lehetőségeket kínál a keresztény társadalomkép, egyházaink társadalmi tanítása és mutassuk be azokat a kezdeményezéseket, ahol a megoldás már nem pusztán elméleti tézis, de a hétköznapok üdítő gyakorlata is!
A belső társadalmi megbékélés nem azt jelenti, hogy mindenről ugyanúgy gondolkodunk, vagy eltérő álláspontunkat szemérmesen elhallgatjuk. E vágyott megbékélést a felelős, felnőtt emberekhez méltó vitastílus, a közös pontok szem előtt tartása és egymás tisztelete mozdíthatja elő.
Vágvölgyi Gergely
A kép forrása a Pixabay.
hirdetés
Még nem érkezett hozzászólás