Az utolsó akadályok kettős utunk során. Hogyan telnek az utolsó napjaim Szentestéig? Mennyire engedem be az előkészületekbe Jézust? A Caminón milyen megpróbáltatások várnak a zarándokokra az utolsó száz kilométeren? Ma ezekre a kérdésekre is választ kaphatunk!
Ponferrada után előbb lankásabb dombokon, majd az autópálya völgyhídjai alatt vezet az utunk, hogy nem sokkal később ismét egy emelkedővel találkozzunk. Egy 600 méteres szintemelkedés után érkezünk meg O Cebreiro hágóig. Mialatt megmásszuk a hegyet, kicsit az motoszkál bennem, hogy az utolsó ilyen jellegű kihívás ez utunk során. Ugyanis Santiago de Composteláig már nem várnak ránk 1300 méteres magasságok. Az utolsó 150 km azt is jelenti továbbá, hogy beléptünk Galicia tartományba. Másnap reggel meg is tapasztalhattuk, hogy milyenek errefele a reggelek és a nyár ellenére igencsak hűvösek. Viszont búcsúzva a hegyektől kárpótol minket a felkelő nap, amely ismét lenyűgöző színeket fest a tájképre.
Az adventi időszakban is elérkeztünk az utolsó „hegyekhez”. 
Lassan magunk mögött hagyjuk az iskolai és munkahelyi elfoglaltságainkat, és végérvényesen rákanyarodunk a Szentestéig vezető célegyenesre. Az pedig már csak rajtunk múlik, hogy miként töltjük ki ezt az időszakot. A sok otthoni teendő között mennyire sikerül megtalálnunk Jézust? A takarítás, főzés-sütés, ajándékvásárlás, faállítás közepette vajon hova helyezem őt, az utolsó órákban? Számomra sokszor nehézséget okoz beosztanom az időmet, de most különösen is figyelek rá, hogy találjak alkalmat a vele való találkozásra egy-egy imában a napi teendőim között is.
hirdetés
Galiciába érve nem csak a táj változott ismét (aki „csak” a természeti és történeti látnivalók miatt járja a Caminót, az is biztos, hogy nagyon színes képet kap erről a 800 km-ről útja végén), hanem a zarándokút hangulata is. Ugyanis egyre több zarándokturista (értsd: mintha osztálykiránduláson lennének, kis csomaggal járják az utolsó 100 km-t, a többi cuccukat a busz viszi utánuk) jelenik meg. Ezzel nem is lenne probléma, de sajnos az a tapasztalatom, hogy nincsenek tekintettel azokra, akik már 5-6-700 vagy akár még több kilométer óta gyalogolnak. Hangoskodnak, zajonganak séta közben és nagyon sokan vannak délelőtt, kora délután az úton. Az első napokban, amikor ezzel a jelenséggel találkoztunk sajnos minket is ingerültebbé tett ez, de aztán sikerült szerencsére megoldást találni erre az akadályra is (erről bővebben majd holnap). Sarriaba érve mindenesetre először szembesültünk vele, hogy tényleg az összes szállás telített, így nem tudjuk, hol alszunk majd. Mivel több százan jártak így, ezért nem aggódtunk nagyon. Végül megnyitottak egy tornatermet, így nem maradtunk fekvőhely nélkül. Ennek is megvolt a maga hangulata.
hirdetés
Még nem érkezett hozzászólás